Erdő Péter a budapesti eucharisztikus kongresszusról: Olyanok voltunk, mint akik álmodnak

Nézőpont – 2019. május 10., péntek | 9:41

Az 52. Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága négynapos konferenciát rendez május 8. és 11. között Budapesten.

A konferencia résztvevőit, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának tagjait és nemzeti delegáltjait, akik szerte a világból, 75 országból érkeztek a magyar fővárosba, Erdő Péter bíboros, prímás is köszöntötte Budapesten.

Erdő Péter bíboros, prímás köszöntőbeszédét adjuk közre.

Igen Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
Főtisztelendő Apostoli Nuncius Úr!
Főtisztelendő Érsek és Püspök Urak!
Kedves Paptestvérek!
Hölgyeim és Uraim!

Nagy öröm számomra, hogy Budapesten üdvözölhetem az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnökét, munkatársait és a világ püspöki karainak képviselőit, akik velünk együtt előkészítik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

Amikor 2016-ban, Cebu Cityben, azt ottani Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje után meghallgattuk Ferenc pápa videoüzenetét, olyanok voltunk, mint akik álmodnak. Hiszen régi álom volt, hogy az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus után újra Budapesten találkozhasson a katolikus világ, és együtt fejezhesse ki tiszteletét és imádását az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus iránt. Úgy éreztük azonban akkor, hogy nagyon messze még a 2020-as év, hogy hosszú időnk van még az előkészületre. Azt azonban már tudtuk, hogy nem kevés imádság és munka szükséges ahhoz, hogy hasonló sikerrel és lelkipásztori örömmel zárhassuk le a budapesti eseményt, mint amilyen örömet annak idején Palma érsek úrnak, a cebui kongresszus házigazdájának szemében láttunk.

Mostanra viszont elérkeztünk a szervezés végső szakaszába. Néhány napja a Szent István-bazilika előtt egy 500 tagú gyermekkórus énekével és egy flashmobbal kezdtük a visszaszámlálást, hiszen már csak 500 napunk van a budapesti kongresszusig.

A távolabbi előkészületek szerencsésen megtörténtek. Megalakult a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága, a püspöki konferencia rendszeresen foglalkozik a kongresszus témájával, sőt a főegyházmegyéhez hasonlóan anyagi támogatást is adott az előkészületekhez. Az eucharisztikus kongresszus lelkipásztori előkészítésében fontos szerepet játszik a missziós kereszt, amely Magyarország és a környező országok szentjeinek és boldogjainak ereklyéit tartalmazza. A keresztet püspöki karunk ad limina látogatása során Ferenc pápa megáldotta, majd ezt követően az esztergomi bazilikából indult útjára Magyarország különböző városaiba és a környező országokba. Ahová a kereszt megérkezett, ott ünnepélyes szentmisét, szentségimádást, lelkigyakorlatokat, előadásokat, koncerteket tartottak, bemutatták azoknak a szenteknek és vértanúknak az életét, akiknek emlékét a kereszt hordozza. Az ő közbenjárásukat is kérjük a kongresszus sikeréért. Minden vasárnapi szentmise után közösen imádkozunk templomainkban a kongresszusért, azért, hogy ez a nagy találkozó városunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon. Fábry Kornél atya és mások járják az országot és a környező országokat, előadásokat tartanak a kongresszus témájáról. Külön pasztorális program készül évről évre. A szerzetesek és a lelkiségi mozgalmak is bekapcsolódnak az előkészületekbe. A kongresszus teológiai dokumentumát szakbizottságunk összeállította, a Szentszék jóváhagyta és kiadta olaszul, mi pedig magyarul bocsátottuk közre nagy példányszámban. Ugyancsak kiadtuk az Eucharisztiáról szóló pápai megnyilatkozások gyűjteményét és számos más publikációt. A lelkipásztori, művészeti és kulturális programok és munkák sokaságáról majd munkatársaink fognak beszámolni a következő napokban. Az interneten és a Facebookon is jelen van és könnyen elérhető a kongresszus előkészületének anyaga.

Igen fontos megemlítenünk, hogy Magyarország magáénak érzi az Eucharisztikus Kongresszust. Egyházi épületek felújítására és programokra jelentős anyagi támogatást kaptunk Magyarország Kormányától. Külön hálával tartozunk Áder János köztársasági elnök úrnak, aki személyes, figyelmes szeretettel kíséri az előkészület munkáját. Nagy örömmel üdvözöljük őt körünkben, és köszönjük, hogy elvállalta, hogy szólni fog az egybegyűltekhez.

A kongresszus előkészítésének most kezdődő fontos szakaszához minden jelenlévőnek sok áldást és örömet kívánok! Köszönöm, hogy meghallgattak!

Forrás: NEK Titkárság

Fotó: Ambrus Marcsi

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria