Evangéliumi értékrend az emberhez méltó életért – Interjú Veres Andrással az MKPK új körleveléről

– A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) november 13-án körlevelet bocsátott ki Megújulás a szeretetben címmel korunk négy kiemelt társadalmi problémájáról. Társadalmi kérdésekben korábban is megszólalt a püspöki konferencia. Most miért tartották szükségesnek az iránymutatást?

– Az Egyház benne él a társadalomban, és az a küldetése, hogy áthassa az evangélium értékrendjével. A hívő ember, ha komolyan veszi a keresztségben kapott krisztusi küldetését, mindig aktív tagja a társadalomnak, és fáradhatatlanul küzd annak jobbításáért. Nincs olyan emberi közösség, még az Egyház sem, amelyet ne lehetne, és ne kellene állandóan tökéletesíteni. Ezért a pápák rendszeresen adnak ki szociális kérdésekkel foglalkozó körleveleket, amelyeket a helyi püspöki konferenciák a saját társadalmukra vonatkoztatva értelmeznek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia legutóbb 1996-ban adott ki egy nagyobb lélegzetvételű szociális körlevelet: Igazságosabb és testvériesebb világot! címmel. Most csak néhány, általunk nagyon aktuálisnak érzett társadalmi kérdést igyekeztünk áttekinteni keresztény szemmel. Ahogyan a bevezetőben említjük is, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve konkrét feladatokat akartunk meghatározni elsősorban a hívő emberek számára, de minden jóakaratú testvérünknek is.

– Az emberiség számos problémától szenved, nagy változások korát éljük. Hogyan, minek alapján választották ki a négy kérdéskört?  

– Nem gondoljuk, hogy nem lehetett volna más kérdéseket is felvetni ebben a körlevélben, de törekedtünk a rövidségre, s most ezeket a témákat találtuk a legsürgetőbbeknek. Azt is meg merem kockáztatni, hogy Európa- és világszerte is ez a négy témakör az, amely kifejezetten az emberek érdeklődésének középpontjában áll. Ugyanakkor a körlevél által érintett kérdésekre keresve a választ több más olyan problémára is utalást tettünk, amelyeket szintén fontosnak tartunk, csak nem fértek bele ebbe a rövid levélbe.

– Milyen munkafolyamat eredményeként született meg a körlevél? Kik segítettek a benne ismertetett problémák megfogalmazásában és a helyes kezelésük felé mutató irányok felvázolásában?

– Amikor felvetődött a körlevél elkészítésének igénye, egy kis munkacsoport alakult – ahogyan az a legtöbbször történni szokott – a püspöki konferencia egyes tagjaiból. Ők megszólítottak olyan világi szakembereket, akik a körlevél által érintett kérdésekben hiteles tájékoztatást tudtak adni a szöveg elkészítéséhez. Ezután az MKPK minden tagja véleményezhette az elkészült anyagot, majd újra a munkacsoport elé került a tervezet, amelyet ismét véleményezhettek a püspök atyák, s így alakult ki a végleges szöveg. Sosem könnyű egy ilyen körlevél elkészítése, mert több mint húsz embernek a gondolatait, véleményét kell belesűríteni egy ilyen írásba. El lehet képzelni, milyen nehéz ez. Ugyanakkor a testület körleveléről van szó, tehát mindenkinek a véleménye számít. Bár a munka menete nehéz, általában jó végeredmény születik. Remélem, most is így történt.

– Vegyük sorra a kérdésköröket. Véleménye szerint milyen következményekkel járhat a népesedési krízis, és mit tehet ebben a helyzetben az Egyház?

– Hála Istennek, az utóbbi időben össztársadalmi szinten sokat beszélünk a család fontosságáról, feladatairól, nehézségeiről és örömeiről egyaránt. Sokat, de talán még mindig nem eleget, hiszen egy gyakran családellenes társadalmi közeggel kell szembemennie annak, aki e területen mondani vagy tenni akar valamit. Még több évi megváltozott politikai retorika után sem feltétlenül érzem azt, hogy a magyar társadalom mentalitása igazán családbarát volna. Bizony, a több gyermek vállalása egyesek részéről még ma is egyfajta lesajnálást vált ki. Pedig biztosan állítható, hogy e téren is igaza volt Szent II. János Pál pápának, aki azt mondta, hogy a több gyermek vállalása a szülők szeretetének stabilitását mutatja, mert készek mindig igent mondani az új életre, és felelősséget vállalni a gyermekek felneveléséért. Az Egyház a felelős gyermekvállalásra bátorítja a házaspárokat, és segíteni akar nekik a gyermeknevelésben. Ferenc pápa kérte, hogy minden plébánia legyen a családok családja, vagyis az egész közösség vállaljon részt és felelősséget az egyes családok életében, különösen a gyermeknevelésben.

– A nevelés-oktatás terén mindig van lehetőség a fejlődésre. Az informatikai robbanással is számolni kell, és nehéz kifürkészni a jövőt. Ön szerint mi a legsürgősebb tennivaló az új nemzedékek érdekében?

– A világ és benne az egyes társadalmak kulturálisan és szociálisan is sokféleséget mutatnak, ugyanakkor folyamatosan változnak is. Ez a dolgok természetes útja. Ám e változások az emberre is hatnak, ezért minden embernek szüksége van arra, hogy a családon kívül is segítségére legyenek abban, hogy jól el tudjon igazodni a világban, és ő is eredményesen részt tudjon venni a világ alakításában. Ugyanakkor be kell látnunk azt is, hogy az ember, bármennyire változik a körülötte lévő világ, természetében hordozza a változatlanságot is. Az ember örök vágyai ma is ugyanazok, mint több ezer, több száz vagy akár csak néhány évtizeddel ezelőtt. Ahogy Sík Sándor írja egy számomra nagyon kedves versében: „Embernek lenni! / Csak-embernek, semmi egyébnek, / De annak egésznek, épnek, / Föld-szülte földnek, / És Isten-lehelte szépnek!” (Sík Sándor: Ember).

Minden ember – nemre, korra, hitre, életállapotra való tekintet nélkül –  vágyakozik az emberi élet teljességére. A család mellett az egyházi oktatási és nevelési intézmények kivétel nélkül minden embert az emberi lét teljességére akarnak elvezetni, vagyis az üdvösségre. S ez a cél maradandó, nem változik az idő, a társadalom, a technika, a tudomány változásával sem.

– Jézus azt mondta, „szegények mindig lesznek veletek”. Napjainkban azonban a nyomor, az éhezés világszinten óriási méreteket ölt. Kevesek kezében összpontosul a hatalom, a vagyon, s e kettő közé akár egyenlőségjelet is tehetnénk...

– Kétségkívül állíthatjuk, ez korunk legnagyobb problémája. Még azt sem túlzás kijelenteni, hogy minden más probléma ebből ered. Eddig még nem volt olyan társadalom vagy gazdasági berendezkedés, amely tartósan meg tudta volna szüntetni a szegénységet. Valamilyen formában újra és újra megjelenik a gazdasági különbözőség. Önmagában még ez sem volna túl nagy baj, ha sikerülne elérni azt, hogy minden ember méltó körülmények között, éhezés, súlyos nélkülözés nélkül élhessen. Az evangélium alapján az Egyház ezt a célt állítja az emberiség elé. A kölcsönös gondoskodás legyen az a legfőbb társadalmi jó, amelyért minden embernek kötelessége dolgozni. Sajnos minden társadalomban vannak, akik nem tudnak gondoskodni magukról, ezért másoknak kell hozzásegíteni őket az emberhez méltó élethez. Viszont a társadalom minden tagja köteles részt vállalni a közösség életében úgy, hogy munkájával gazdagítsa azt. Ebben a nagyon bonyolult világban mindnyájunkra vonatkozóan igazak Pál apostol szavai: „Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék. Ti pedig, testvérek, ne unjatok bele a jótettekbe” (2Tessz 3,10–13).

– A népmozgások kérdése, illetve az arra adható válaszok tekintetében Európa-szerte megoszlanak a vélemények. Az MKPK milyen irányt mutat e téren?

– Nagyon sajnálom, hogy még a keresztényeket is megosztja ez a probléma. Nincsen nálunk a bölcsek köve, mégis azt gondolom, hogy az evangélium alapján konszenzusra lehetne jutni, csak mára már túlzottan átpolitizálódott ez a kérdés. Vannak, akik a saját véleményükön túl másokét meghallgatni sem akarják, együtt gondolkodni pedig végképp nem hajlandók.

Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben Jézus világos tanítást ad. Ha előttem van egy szükséget szenvedő, azt a tőlem telhető módon segítenem kell. Ilyen lehet a háború elől menekülő embertárs, akit segítenem kell az életben maradásban.

Viszont ha másvalaki érkezik hozzánk, annak valamilyen módon igazolnia kell magát, hiszen ha ezt nem teszi, akkor joggal feltételezhetem, hogy valamilyen alantas szándékkal érkezett. Akik azt mondják, hogy a személyazonosság igazolása nélkül mindenkit fogadni kell, azok feltételezhetően nem teljes felelősséggel gondolkodnak. Nem hivatkozhatnak a humánumra sem, hiszen akkor miért engedik ezeket az embereket nyomorúságos körülmények között vándorolni? Miért nem szállítják őket a kívánt helyre hajóval, repülővel? S így még az emberkereskedőket is kiiktatnák a menekülők életéből.

A valóság az, hogy a ma Európába érkezők legnagyobb része gazdasági menekült, akik nem hajlandók igazolni a személyazonosságukat. Már itt probléma támad. Ugyanakkor könnyen belátható, hogy sok-sok millió embert nem is lehet kiszakítani a kultúrájából, a családjából és az otthonából. Erre a közel-keleti püspökök is nagyon sok esetben figyelmeztettek bennünket. Ráadásul az otthon maradók sorsa nem válik ezzel jobbá, sőt nehezebb lesz, mert esetleg éppen a családfenntartó távozott. Éppen ezért kötelességünk őket is, és az otthon maradókat is emberhez méltó élethez segíteni.

– 2020 szeptemberében a Budapesten sorra kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülünk, melynek mottója: „Minden forrásom belőled fakad.” A magyar szentek és boldogok ünnepén kiadott körlevél iránymutatása hogyan függ össze a hitünkkel és annak központi szentségével, az Eucharisztiával?

– A Krisztusban élt élet kialakítja a hit érzékenységét, amely a szeretetben való állandó megújulást ösztönzi. A szentek is a szeretet ezen áramában éltek, ez tette őket lelkessé, odaadóvá Isten és a másik ember szolgálatára. Az Eucharisztia ünneplése minden hívő számára erőforrás. Most, a kongresszusra készülve különös hangsúlyt adunk ennek. Szeretnénk hitbeli megújulásra jutni már az előkészületi időben. Ezért vannak országszerte, sőt az egész Kárpát-medencében olyan ünnepek – például a missziós kereszt előtti hódolat –, amelyek az Eucharisztia nagy ünnepének elővételezését hivatottak szolgálni.  Ebben legfontosabb szerepe a szentségi Jézussal való találkozásnak lehet. Szentségimádásokkal, az Eucharisztiáról szóló elmélkedésekkel és az ünneplések tartalmának teológiai és pasztorális elmélyítésével igyekszünk segíteni ezeket.

Ez a körlevél is ennek az elmélyítésnek egy mozzanata, amely konkrét feladatokat is megjelöl azok számára, akik szeretnék egyre elkötelezettebben élni a hitüket, akik szeretnének közelebb kerülni Jézushoz.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2019. november 24-i számában jelent meg.