Hogyan böjtöljünk, ha most az egész életünk lemondás? – Spányi Antal püspök gondolatai nagyböjtre

Nézőpont – 2021. február 18., csütörtök | 16:49

Amióta elkezdődött a világjárvány, úgy érezzük, böjtben van az egész világ. Rendkívüli nagyböjti időszakot élünk és minden bizonnyal rendkívüli lesz az idei húsvéti ünnep is. De mi adhat erőt ehhez a mostani próbatételhez, hogyan emelhet a nagyböjt problémáink és önmagunk fölé? Erre adnak választ Spányi Antal püspök gondolatai.

– Az Egyház tanítása szerint a húsvétot megelőző negyven nap elsősorban a belső megtisztulásra, a lelki felkészülésre fókuszál, és nem a fizikai lemondásra. Mit jelent ez?

– Hamvazószerda eljött, és vele megkezdődött a nagyböjti idő, ami az emberek lelkéhez, úgy gondolom, közel van. Ez az idő a bűnbánat ideje, és minden ember, aki Istenhez közel akar kerülni, próbál befelé figyelni ilyenkor. Ott látja és tudja azt, hogy mennyi vétket követett el, mennyi bűne van, mennyi mindent jóvá lehetne tenni. Ez nem könnyű és nem egyszerű dolog.

Az Egyház a nagyböjti időszakban sajátos liturgiáján keresztül vezet bennünket.

Ilyen a hamvazás szertartása, ami figyelmeztet a bűnbánatra és az elmúlásra, hogy az embernek tennie kell azért, hogy az égi hazába találjon. De ott van a keresztút is, amelyben látjuk Krisztust szenvedni, aki a mi bűneinkért vállalja a kínszenvedést. Vállalja azt, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben, mai szóhasználattal élve a legszélsőségesebb határhelyzetekben is az Istentől küldött szeretetet sugározza ebbe a világba. Erre hív meg bennünket is, hogy a mi életünk most különösen is sugározza ezt a szeretetet. Hogy a bűneinket jóvá tegyük, magunkat a bűntől megtisztítsuk, arra egyrészt ott van a szentgyónás, amit el kell végezni a húsvéti időben. Ez egy egyházi parancs, de ehhez az is hozzátartozik, hogy próbálok örömet sugározni és örömet adni az embereknek. Készségesnek kell lennünk erre és „trenírozni” magunkat. Egy sportoló is akkor tud jó eredményt elérni, ha rendszeresen tréningben van, edzéseket tart. 

– Mi a lelki célja a testi böjtnek? Valóban mélyebben átélhető-e önmegtartóztatással, ételek megvonásával a böjti időszak üzenete, lényege?

– Valamikor ez a nagyböjt nagyon szigorú időszak volt. Nem ettek húst, sőt még azokat az edényeket is eltették, amelyekben az év többi szakaszában húsokat sütöttek, zsíros ételeket ettek. Nagyon komolyan vették a böjtöt, aztán később ez a böjt egyre kevesebb lett, a pénteki napra korlátozódott. Most az Egyház azt gondolja, hogy az emberek felnőttek lélekben, és majd ők eldöntik, hogyan böjtöljenek.

Azt hiszem, hogy a legtöbb ember nem nagyon böjtöl az év nagy részében, nem is gondol a böjtre. De vajon az, amit a nagyböjti időben csinálunk, hogy pénteken nem eszünk húst, ez mire elég?

Hiszen vagy elfelejtjük, vagy ha az üzemi konyhán étkezünk, akkor megehetjük. Vagy pedig veszünk valami más finomságot, ami ugyanolyan finom, és úgy lakmározunk belőle, mintha húst ennénk. Ez így a böjt lényegének az elvesztése.

– Minden böjti időszak kezdetén előttünk áll az a fontos kérdés, hogy milyen az igazi böjt, mi tetszik az Istennek?

– Azt gondoljuk, hogy böjt az, ha megpróbálok egy kicsit karcsúbb és csinosabb lenni. Ez ma divat, és azt hiszem, a férfiakra és nőkre egyformán jellemző. De az is jellemző, hogy most itt van ez a világjárvány, és akkor ezzel böjtölünk. Most úgyis el vagyunk zárva sok mindentől, kénytelenek vagyunk elfogadni ezt a helyzetet, és ez bőségesen elegendő lemondás. Én úgy gondolom, hogy ez nem így van. Az, amit én magamtól elfogadok és felajánlok az évközi időben, valami, ami nekem nehéz, amivel megmutatom a szeretetemet, amivel megmutatom, hogy képes vagyok Istenért, Jézusért, az Egyházért, a másikért tenni, az valóban böjt. Persze ha a nagyböjti időben kész vagyok arra, hogy lemondjak a húsételekről, és felajánlom azt, rendben van. De úgy is lehet, hogy egyszerűbben étkezünk. Sokfelé csinálják ezt, hogy ilyenkor krumplit esznek, és akkor megmarad az a pénz, amit sajtra vagy húsra költenének. Ezt összegyűjtik, és a szegényeknek adják. Ez a támogatás, úgy gondolom, nagyon szép kezdeményezés. Mindenképpen kell valami, amit magamból tudok adni. Nem elégedhetek meg azzal, mint egy kisgyerek, akinek azt mondják, hogy ez van, nem kell több, hanem magamtól kell adnom valamit az Istennek, a másik embernek. Akár magamnak is, hiszen magamat is gazdagabbá teszem azzal, ha valamit oda tudok ajándékozni. Jól mondják, hogy

csak az a miénk, amit oda is tudunk ajándékozni másnak.

Fontos volna, hogy ezt az újféle szemléletet bölcsen megtaláljuk, megértsük és így viseljük el, ami ránk szakad. Így viseljük el, ami elől nem tudunk kitérni. Így fogadjuk el azt, amit az Egyház kér tőlünk, és ehhez tegyük oda a magunk felajánlását, a magunk böjtjét, a magunk engesztelését is.

Forrás: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó és videó: Somogyi Tamás és Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria