Hova tűnt el a vitakultúra és az állítólagos tolerancia?

Nézőpont – 2020. február 6., csütörtök | 14:58

Marian Eleganti, a svájci coire-i egyházmegye segédpüspöke egy esetleges törvénymódosítás kapcsán fejtette ki gondolatait egy helyi portálnak. A vita elutasítása, amire a figyelmet felhívja, nem elszigetelt jelenség.

2020. február 9-én Svájcban népszavazást tartanak arról, hogy kiterjesztik-e az „antirasszista törvény” erejét a szexuális orientációra, vagy sem. 2019 decemberében a svájci püspöki konferencia arra emlékeztetett, hogy a Katolikus Egyház „kivétel nélkül elítéli a gyűlöletkeltést, valamint az egyének és csoportok diszkriminációját”, de a szavazásra vonatkozó irányelvet nem adott ki. „Az állampolgárok majd megítélik, hogy ez az elv elégséges módon beivódott-e a hatályos jogszabályozásba, vagy ki kell szélesíteni [az alkalmazás területét]” – magyarázta Felix Gmür bázeli püspök, a svájci püspöki kar titkára.

A német nyelvű Zukunft portálon Marian Eleganti kitért a szavazás tétjére, a véleményszabadság kérdésére, anélkül, hogy közvetlenül szóba hozta volna a szexuális orientáció kérdését. 

„Azt hihetnénk, hogy a relativista credo automatikusan toleráns vitakultúrához vezet. Távolról sincs így! Az a meggyőződés, amely szerint mindenkinek úgy kellene élnie, ahogyan szeretne, anélkül, hogy a társadalom közös normákat állítana fel, egyre inkább véleménydiktatúrába és intoleranciába torkollik” – állapítja meg. „Az anti-diszkriminációs törvények miatt az igazságszolgáltatás végzései révén csöndre leszünk kárhoztatva.”

A püspök azt gondolja, hogy manapság számos társadalompolitikai vagy etikai vitára jellemző az „érzelmi ráhatás”, azonfelül a vita perszonalizációja. A racionális érvekből kiinduló objektivitásra törekvés, a nyitott dialógus kezd megszűnni. Miután mindenki maga fabrikálja „igazságát”, egyedül a saját érdekek és érzékenységek számítanak, az egyéni életmód, s főként az érzelmek.

Ebben a kontextusban mindenki más, aki ellentmond, és szembehelyezkedik egy nézettel, már nem „vitapartnernek” tűnik, hanem „személyes ellenségnek”. Mintha egy ellenvélemény, amely egy dologra vonatkozik, az azt képviselő személy elvetését vagy gyűlöletét jelentené.

Eleganti szerint az LMBT-lobbi által szisztematikusan működtetett „ellenzés=gyűlölet” formula megmásítja az észszerű megismerésre törekvő erőfeszítést. Minden vélemény, amely tőlük eltér, stigmatizálva van mint „gyűlöletbeszéd”, vagy mint „fizikai erőszak felvezetője”.

Mielőtt bármiféle erőszakos tett történne, egy ellenvetés megszólaltatóját már jogi szankció fenyegeti, vagy véleménye kinyilvánításának meggátolása. De épp ebből fakad az az erőszak, amelyet a pluralista credo hangos hirdetői arcpirulás nélkül alkalmaznak.

„Hova tűnt el a vitakultúra és az állítólagos tolerancia?” – kérdezi a főpásztor. Az egyetemek már nem a nyílt viták, a tudományos objektivitás és az igazság kutatásának színterei. „Védekező zónák akadályozzák az őszinte vitákat. Valaki sértve érzi magát. Miért? Mert kimondom a valóságot?”

E kihívásra a püspök a katolikus bölcseletet szegezi szembe, különösképp Aquinói Szent Tamás gondolkodását, azt a módot, ahogyan ő értékelte, illetve cáfolta a vele szembenálló álláspontot. A katolicizmus megfontoltan tesz különbséget a személy és annak véleménye között, a bűnös és a bűn között. A személyt tiszteli, de ez nem gátolja a meglátásaival és tetteivel való szembehelyezkedést.

Marian Eleganti szerint „az objektivitás és az igazság iránti érzék, a személy és a dolog különbsége teljesen eltűnt mai társadalmunkból”.

A blogokon, az internetes fórumokon, a társadalmi vitákban csupán meggondolatlanul kifejezett érzelmek jelennek meg, a személy iránti tisztelet és illendőség nélkül.

Véleményeltérés esetén a legkisebb erőfeszítést sem tesszük, hogy értsük a másikat, mielőtt megküzdenénk a látásmódjával. Ahelyett, hogy racionális érvekkel cáfolnánk, inkább azonnal címkéket ragasztunk rá: xenofób, fanatikus, fundamentalista, szélsőséges.

A védekezés másik módja a fóbiák „leleplezése”. Azok a személyek, akik megpróbálnak észszerűen érvelni, fóbiásnak vannak kikiáltva, akikkel még szóba állni sem érdemes. Ebben Eleganti a „hallgatásra bírás álnok módját” látja, s annak kísérletét, hogy egész egyszerűen száműzzék a megfontolt véleményt. […]

Azok, akik nem követik a domináns gondolkodási irányokat, fékezve, gátolva, stigmatizálva vannak: az új társadalmi inkvizíció színterei a Facebook, a Twitter, a Google, amelyek meghatározzák, hogy mit lehet gondolni, mit lehet mondani.

A középkori egyetemek normákat dolgoztak ki a társadalmi vagy tudományos vita megvívására:

– Az első lépés során [a résztvevők] igyekeznek megérteni és saját szavakkal kifejezni az ellenvéleményt.

– A második lépcsőben visszakérdeznek, hogy vajon jól értették-e a küzdőfél meglátását.

– A harmadik szakaszban az ellenfél véleményének igazságelemeit mérik fel, s amennyiben lehet, beillesztik a saját véleménybe. Ezek után az eltérő pontokat racionális érvekkel cáfolják, továbbá ellenőrzik a tényeket.

Végül, utolsó lépcsőként, szintézis készítésére törekszenek, az ismeret bővítésére és elmélyítésére.

„Mennyire más lenne társadalmunk, ha ezeket a szabályokat mindenki alkalmazná” – összegezte Marian Eleganti.

2019. október 24-én Sylviane Agacinski filozófusnő, aki Lionel Jospin volt (szocialista) miniszterelnök felesége, az Université Bordeaux Montaigne (UBM) falai között tartott volna előadást Az emberi lény a technikai reprodukálhatóság korában címmel. A filozófusnő nem támogatja a bioetikai törvény módosítását, amelyről 2018 óta társadalmi vita zajlik. A mostani, érvényben lévő szabályozás nem teszi lehetővé egynemű párok és egyedülálló nők számára a mesterséges megtermékenyítést, a törvény revíziója azonban kaput nyitna ennek. Agacinski a jogszabály kiterjesztését a „test áruba bocsátásának” tartja. Mivel néhány – törvénymódosítást támogató – csoport kifejezetten fenyegetően lépett fel, a nyilvános botránytól való félelem miatt az egyetem az előadást lemondta. A különös esemény számos hozzászólást váltott ki.

Michel Aupetit, Párizs érseke 2019 novemberében hosszú interjút adott, amelyben kitért az említett helyzetre is. „A cenzúra, szemben azzal, amit mondanak, igenis létezik Franciaországban, mivel ha valaki az uralkodó véleménytől eltérően gondolkodik, nem fejtheti ki véleményét nyilvánosan. Ha másképpen gondolkodunk, reakciósnak, homofóbnak vagyunk titulálva.”

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás: Kaposvári Egyházmegye/Cath.ch

Fotó: Zukunft-ch.ch

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria