Istennek szolgálva a tőlünk telhető legszebbet kell adnunk – Beszélgetés Géczy István kántorral

A templom pneumatikus hangszerét idén sikerült elektromos vezérlésűvé korszerűsíteni, ami a játszást könnyedebbé és a hangszert pontosabbá teszi; a regisztereket kétezerféle beállításra lehet előre beprogramozni.

„Az egyházközségnek soha nem volt fizetett kántora, a zenéhez értő hívek felváltva szolgáltak – mondta Kovács Ágnessel folytatott beszélgetésben az akolitusi feladattal is megbízott Géczy István. – Erzsébet testvéremmel, aki később a Boldogasszony Iskolanővérek tanítórend tagja lett, (…) elkezdtük a zongoratanulást a debreceni Svetits Intézetben két szerzetesnővér nagynénénk segítségével. Majd Erzsébet, mint immár zenéhez értő ember, kántorkodott a középiskolás évei alatt mindaddig, amíg egyetemi tanulmányai el nem szólították Budapestre. Ezt követően nekem kellett – kezdő zenésznek – átvenni tőle a stafétabotot Virágh János plébános ideje alatt. 1965-öt írtunk, akkor 8. osztályos voltam.

(…) Hétköznap csendes misékre jártak a hívek, csak vasárnaponként szolgáltam, és természetesen ünnepeken. De különleges lelki elmélyülést jelentettek a roráte misék advent ködös hajnalain. Onnan mentem az iskolába, és később a debreceni Ybl Miklós Műszaki Főiskolát is így végeztem el.

A templom a második otthonom.

Azt nagyon sajnálom, hogy az orgonajátékban nem jutottam magasabb szintre, mint ahogyan szerettem volna, mert az iskolák, a munkahely, család, gyerekek mellett nem jutott idő a további képzésekre. De a mai napig egy órával a szentmise előtt gyakorlással töltöm az időt. Nem azért, mert nem tudom eljátszani az adott éneket, hanem – maximalista lévén – a tőlem telhető legjobb orgonajátékot szeretném nyújtani a liturgián minden egyes alkalommal. Mindig különös gonddal választom ki az énekeket, hogy a legnagyobb színvonalat érjem el. Tudom, mi az, amit el tudok játszani. Amikor munka után gyakorolok, akkor kicserélten, kipihenten térek haza. A kántorkodás nem hobbi, hanem szolgálat. A kántor feladata, hogy a liturgikus éneklés szép imádság legyen, amibe a hívek mindegyike egyöntetűen be tud kapcsolódni.

(...) Hosszú évekig harmóniumon kántorkodtam. Felajánlották lehetőségként az elektromos orgona beszerzését, de ellenálltam. Egész életemben a hangszóróból érkező műhang, az elektromos orgona templomi használata ellen harcoltam, mert nem találom méltónak a liturgiához, ahhoz az ügyhöz, amit a szent zenének szolgálnia kell. Hiába szép hangú, az elektromos hangszer nem pótolja a természetes hangot. Inkább maradtam a harmónium mellett. Azon fáradoztam, hogy a harmóniumokat megmentsem az enyészettől. Majd elérkezett a várva várt ajándék. 1996-ban Sárközi Balázs hosszúpályi plébános hívott szolgálni esküvőre, és akkor ott egy ütött-kopott pici orgonán játszottam. Áradoztam, hogy mennyire örülnék egy ilyen kopottas orgonának is. Kiderült, hogy a püspökladányi templomnak van egy használaton kívüli, 2 manuálos 19 regiszteres pneumatikus orgonája, amely új gazdát keres. A kérdéses hangszer még Seregély István érsek atya közreműködésével érkezett Németországból hazánkba. Hosszú útja során Szihalomra, Püspökladányba és végül Debrecenbe került. Olyan szép, mintha csak a mi templomunkba tervezték volna! Az orgonát Ferencz József egri orgonaépítő bontotta le, és változtatás nélkül építette fel a templomban. Idén pedig már lehetőségünk volt az orgonát elektromos vezérlésűvé korszerűsíteni. Az orgonát Paulus Frigyes orgonaépítő újította fel.

(…) Van, amikor a szentmise előtti utolsó próba nem megy a vártnak megfelelően. Ebben az esetben lemondom, nem énekelünk a szentmisén. Inkább legyen egyszerű, de az a lehető legtökéletesebb.

Istennek szolgálva a tőlünk telhető legjobb minőséget kell adnunk. A legszebbet.

Nagyon fontosnak tartom, hogy különösen nagyobb ünnepeken kórusművekkel is emeljük a színvonalat. Emlékeim Mándoki Ernő piarista segédlelkész, kiváló zenész szolgálatához is kötődnek, aki a debreceni Szent Anna-templomhoz tartozó, ma is működő nemzetközi hírű Debreceni Szent László Kórust vezette, már kisfiúként énekeltem a kórusban. Az ő biztatására kezdtem a kántori szolgálatot, és az ő álma valósult meg az orgona felépítésével, s lett teljes most a korszerűsítésével.

(…) Vallásos családban születtem. Ötéves voltam, írni, olvasni még nem tudtam, de édesapám már megtanította a ministránsok szövegét, amelyet akkor még csak latinul végeztek. Persze, fogalmam sem volt, mit jelentenek a szavak, de szívvel lélekkel mondtam. Én voltam a legfiatalabb a családban. Nagyon szép gyermekkorom volt, hitben neveltek bennünket, amit a feleségemmel mi is megpróbáltunk átadni gyermekeinknek – remélem, nem vész el nyomtalanul. Zeneiskolába is járattuk mindhárom gyermekünket, igaz egyikből sem lett zenész, de fontosnak tartottuk, hogy ne legyenek zenei analfabéták. Vallom, hogy zene nélkül nem lehet élni.

(…) Minden művészet, főként a zene a mennyország egy szeletét ajándékozza nekünk.

A zene transzcendens, Isten tökéletességéből érzékeltet meg valamit.

Nekünk, egyházzenészeknek az a fő feladatunk, hogy tökéletesítsük azt a zenét, amivel Istent szolgáljuk. Az ószövetség idején bemutatott áldozati adományoknál sem a penészes búza, sem a törött szárnyú galamb nem volt méltó az áldozathoz, tehát a tökéletesebbet próbáljuk adni.

(…) az a tapasztalat, hogy az ismert népénekeket kedvelik jobban. Viszont vannak szép gregorián dallamok is, amelyeket azért nem ismernek, mert nem tanítjuk meg. Idővel már azok is ismerősnek hangzanak, és kedveltté válnak számukra. Az a meglátásom, hogy a fokozatosság és a megfelelő arányok fontosak. A gregorián énekek között is vannak szép ismerős dallamok, amelyeket örömmel énekelnek a hívek. Volt, hogy majdnem egy éven keresztül az Ízleljétek és lássátok kezdetű áldozási éneket minden vasárnap énekeltem, és így ismertté, megszokottá vált. Ez a kérdés ismét az igényesség felé terel bennünket, emelve a mércét a hívek számára is. (…)

Az interjút teljes terjedelmében ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír