Itthonról megyek haza – Kovács Gergely búcsút vett Rómától

Rómáról így vall: „Hat év tanulmányi idő és a Szentszéknél végzett több mint huszonkét éves szolgálat után többet éltem Rómában, mint otthon. Rómában is itthon vagyok, tehát itthonról megyek haza.” Római léte meghatározó, ezer szál fűzi oda, s reméli, hogy az örök várost, annak szellemét sikerül hazavinnie magával. Rómába érkezése 1990-ből már csak azért is emlékezetes, mert egy zárt világból érkezett ide és ez a találkozás a Nyugattal valóságos „kultúrsokk” volt számára. Sokat segített és biztos alapot adott neki ebben az időszakban a római Német-Magyar Kollégium, ahol diák volt. Nem volt könnyű itt gyökeret ereszteni, amikor egyszerre két nyelvet kellett elsajátítania, egészen nulláról indulva.

Minden dimenziója megérintette Rómának, ahol érezni lehet a történelmet, a keresztény Róma gazdagságát. Ehhez elegendő csak az utcán sétálni nyitott szemekkel, nyílt szívvel. Ha majd visszatér, azt fogja keresni, amit ott hagyott, a személyes kapcsolatokat, a római magyar papi közösséget, a Kultúra Pápai Tanácsát, ahol dolgozott, a Szent István Házat, ahol közel tizenhét évet töltött, és akár az éttermeket is, ahová jóízű beszélgetések emlékei kötik.

Szentszéki szolgálata végig a Kultúra Pápai Tanácsához kapcsolódik. Első főnöke Paul Poupard bíboros volt, aki pontosan tudta, mit bízhat rá és aki személyesen mindig érdeklődött a családja után is. Utóda, Ravasi bíboros kiváló tudású kultúrember, akit mindig érdemes volt hallgatni hihetetlen tudása miatt.

A római pápák közül három „élő Péterrel” találkozott. Fontos számára az „élő Péterrel fennálló élő kapcsolat”. Szent II. János Pál pápáról – akivel többször is találkozott – vallja, hogy vele találkozni kellett, mosolyát meglátni, számontartó személyes emlékezetét: „Nem kellett neki bemutatkoznom, magától mondta, amikor meglátott: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Éljen Magyarország!”. Benedek pápát viszont, akivel németül tudott beszélni, „hallgatni kellett”. Egyszerűen tudta megfogalmazni a nehéz teológiai igazságokat. Ferenc pápa pedig mind a kettőből szintetizál, frappánsan kommunikál, két-három kulcsszóban összefoglalja, ami az embereket szíven üti, ami bennük visszhangzik. Mindig közvetlen és emberközeli.

„Majd harminc év után térek haza Erdélybe, mely szülőföldem, hazám.” Mindig szorosan megőrizte kapcsolatát a szülőfölddel, szívesen tért vissza Kézdivásárhelyre is és a város sem felejtette el. „Szükség van tartozni valahová” – mondja. Fontos a saját identitás, a saját arc és utána lehet mások felé nyitni. Az anyanyelv nagyon fontos, meghatározza az embert. Beszédén is érződik a székely kiejtés és örül annak, hogy ez megmaradt. Az anyanyelvet és a saját kultúrát meg kell őrizni és ápolni kell. Másfelől tudni kell, hogy a másiknak is van anyanyelve, saját identitása és erre figyelemmel kell lenni.

Közelről nincs „nyájszaga”, de távolról is lehet „emberszagát” érezni. Egy éven túl ugyan nem végzett lelkipásztori szolgálatot, de Rómában mindig emberek között mozgott. „Ha hiányzik az emberség, akkor nincs mire építeni, pedig a kegyelem is a természetre, a természetesre épül.” Rómában Gergely atya igyekezett mindig emberek között lenni, azért az irodai munkáján túl a Márton Áron-zarándokutakat szervezte, Firenzében az ottani magyar hívekhez járt misézni. Otthon pedig szeretne minél hamarabb kapcsolatba kerülni a papokkal és a hívekkel.

Egyik megvallott célkitűzése a „teljes ember nevelése”. Az Úr érettségi előtt szólította meg, amikor fizikatanárnak készült, hogy ne csak egy szakterületet szolgáljon, hanem az ő népét szolgálja és tanítsa, annak minden gondjával és problémájával. „Az egész, a teljes embert kell figyelni, teljeskörűen, minden oldalról szemügyre venni.”

Ez a fajta teljes ember számára „Márton püspök úr”, aki maga is az egész emberre figyelt. Éppen ezért, még ha méltatlanul is, de követnie kell az ő példáját.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír