Jó a férfinak asszonyt nem érinteni?

A farizeusok a Második törvénykönyvre hivatkozva megengedhetőnek tartották a válást (Mtörv 24,1), Jézus azonban, nekik adott válaszában, a Teremtés könyvének az ember eredeti állapotával kapcsolatos elbeszélése alapján (Ter 2,21–25) felbonthatatlannak mondja a házasságot: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt –, és mást vesz el, házasságot tör” (Mt 19,8–9). Férj és feleség egységének Istentől rendelt felbonthatatlansága Márk és Lukács párhuzamos szakaszában olyan erős tanítás, hogy náluk még a Máténál olvasható fontos kitétel – „hacsak nem paráznaság miatt” (Mt 19,9 és 5,31–32) – sem jelenik meg (Mk 10,2–12; Lk 16,18).

A házasság evangéliumi és ószövetségi felfogása között jelentős eltérés van, amennyiben az evangélium az Ószövetség monogám tendenciáit felerősíti, és követelményként állítja a keresztény házasok elé. Ennek megfelelően a páli levelekben Ábrahám nem azért példakép, mert két felesége és két fia volt, hanem mert hitt az ígéretekben és a feltámadásban (Zsid 11,17–19), és mert a maga korában természetesnek számító életállapota előképe volt a két szövetségnek és a két népnek, Izraelnek és az Egyháznak (Gal 4,22–31).

Pál apostolnak a korintusi gyülekezet kérdéseire adott válaszai egyszerre tartják szem előtt a keresztények házasságának szigorú krisztusi normáját és az adott élethelyzetek kapcsán jelentkező egyedi eseteket. A levél házasságról szóló része gyakran félreértett mondattal kezdődik: „Jó a férfinak asszonyt nem érinteni” (7,1). Egyik kedvenc idézete ez azoknak, akik a szüzesség és a cölibátus házassággal szembeni kiválóságáról értekeznek. Csakhogy a szövegkörnyezetből világos: ezt a kijelentést Pál azért idézi, hogy megcáfolja. A magyar Újszövetség-fordítások között végre van egy (Simon T. László OSB fordítása), amelyből ez ki is derül: „Amikről írtatok, azokra ezt válaszolom. »Jó a férfinak asszonyt nem érinteni.« Ellenkezőleg, a paráználkodás veszélye miatt mindenkinek legyen felesége, és minden asszonynak férje!” (7,1–2). A korintusi egyházban zavart keltettek szélsőséges, a házasságot megvető aszketikus mozgalmárok, ezért a gyülekezet Pál apostolhoz fordult tanácsért. Az apostol tisztázza a házasság értékét, majd krisztusi parancsokat és apostoli tanácsokat ad szüzeknek, fiatal özvegyeknek, lányaikat férjhez adni kívánó családanyáknak, keresztény házaspároknak, és olyanoknak, akik maguk megkeresztelkedtek, de házastársuk nem követte őket ezen az úton. Nem a házasság teológiáját fejti ki, hanem gyakorlati kérdésekre válaszol, válaszaiból pedig jól érzékelhető az őskeresztény közösség feszült várakozása Krisztus közelinek vélt második eljövetelére. A válás, illetve az elváltak újraházasodásának tilalma krisztusi parancs (1Kor 7,10–11), ráadásul „a közelálló szükség miatt” (1Kor 7,20), és mert „az idő rövid” (7,29), jobb, ha mindenki megmarad abban az életállapotban, amelyben a meghívást kapta (7,17–28). Szent Pál a maga részéről azt szeretné, ha mindenki cölibátusban élne, mint ő maga, és ha a házasok is úgy élnének, mintha nem lennének házasok (7,29), „de kinek-kinek saját ajándéka van Istentől: az egyiknek ilyen, a másiknak meg olyan” (1Kor 7,7). A házas-lét tehát isteni ajándék, de megvannak a sajátos nehézségei; Istentől rendelt intézmény, de erősen kötődik a világhoz, amelynek „elmúlik a formája” (7,31). A házasság jó, de jobb, ha magában marad az ember, mert boldogabb lesz (7,38–40). Gyakorlati, és nem teológiai szempontból tartja jobbnak az egyik ajándékot a másiknál.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír