Keresztényként a depresszió ellen?

A kérdésre, hogy vajon normális jelenség-e, ha valaki megkérdőjelezi a hitét, amikor depressziótól szenved, a jezsuita szerzetes azt válaszolta, sok nagy szent élt át lelkileg nehéz, embert próbáló időszakokat, „sötét éjszakákat”. A szentek is megtapasztalták a szomorúságot, életuntságot; időnként a teljes kétségbeesés szélére is eljutottak. Liguori Szent Alfonz másokat vigasztalt, de közben saját maga sötétségben élte le élete jó részét, csakúgy, mint a szent ars-i plébános. Kis Szent Teréz is megtapasztalta, hogy mintha egy fal választaná el a mennyek országától; már nem volt biztos sem Isten, sem a mennyország létezésében. Mégis túljutott ezen a szakaszon, mint ahogy a többi szent is – szeretettel, a hit erejével.

Amikor depressziót élsz át, akkor is rábízhatod magad Istenre. A betegség érzete abban a pillanatban megváltozik, megreped a fal, mégha nem is tűnik el a szenvedés és a magány.

Kétféle mozgás van: egyrészt te megteszel mindent, ami tőled telik, mégha kevésnek is tűnik a szemedben (beveszed a gyógyszereidet, elmész az orvosodhoz vagy a terapeutádhoz, megpróbálod fenntartani vagy megújítani a baráti kapcsolataidat) – másrészt pedig számíthatsz Isten kegyelmére, hogy megőriz téged a kétségbeeséstől.

A jezsuita pszichológus elismerte, számunkra, hétköznapi emberek számára néha nagyon távolinak tűnik a szentek példája; mi sokszor az éjszakánál is nagyobb sötétségben élünk. Azonban a szentekhez hasonlóan mi is átéljük, hogy minden keresztény élet bizonyos értelemben küzdelem: küzdelem a kétségbeesés ellen, az önmagunkba való bezárkózás ellen, az önzésünk, a reményvesztettségünk ellen. Mindannyian, mindennap megküzdünk mindezzel. Megvan a saját személyes harcunk a pusztítás erői ellen, amelyek a valódi, a hiteles élet útjában állnak; ezek lehetnek biológiai (betegségek), pszichológiai (bármilyen idegi alapú folyamat, személyes konfliktus, frusztráció) vagy spirituális eredetűek.

Az emberi lélekben van kísértés, ellenállás, bűn. Nem maradhatunk némák a sátán ténykedései láttán, aki azt akarja, hogy elbotoljunk, hogy ne jussunk közelebb Istenhez. Ő hasznot tud húzni a depressziónkból, a megpróbáltatásainkból.

Felmerült a kérdés az interjú során, hogy lehet-e bűnnek tekinteni a depressziót – amire egyértelmű nem volt a válasz. A depresszió betegség, amit alázattal is viselhetsz. Amikor a legmélyebbre érsz, és elvesztetted a tájékozódási pontokat, és fájdalmasan megtapasztalod, hogy nincs kihez fordulj, akkor rádöbbensz, hogy nem vagy mindenható, és nem tudod megmenteni magad. De még akkor is, a legsötétebb pillanatban is szabad vagy: szabadon dönthetsz, hogy a depressziódat alázattal vagy felháborodással éled meg. Minden lelki élet kezdete a megtérés, a megtérés kezdete viszont csak egy nézőpont-váltás: megváltoztatjuk a perspektívát, és Istenre tekintünk, visszatérünk Hozzá. Ez a fordulat döntés és küzdelem eredménye.

Luc Adrian interjúja angol nyelven teljes egészében ITT olvasható.

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír
(vn)