Kulcsszó a tehermentesítés – A családról szerveztek konferenciát a pécsi hittudományi főiskolán

Nézőpont – 2021. március 23., kedd | 16:09

Március 19-én kezdődött az Amoris laetitia-családév, melyet Ferenc pápa Szent József ünnepéhez kapcsolódóan hirdetett meg. Ehhez csatlakozva szervezett konferenciát a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola március 19-én, hogy a családdal kapcsolatos fontos kérdésekben közös gondolkodásra hívjon.

Tavaly Szent Család vasárnapján Ferenc pápa bejelentette, hogy az Amoris laetitia apostoli buzdítás közzétételének ötödik évfordulója alkalmából meghirdeti a család évét, mely 2021. március 19-én, Szent József ünnepén veszi kezdetét.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) – kapcsolódva a Szentatya kezdeményezéséhez – Család 2021 Konferencia & Workshop címmel hirdetett meg online előadásokat, melyek keretében az intézmény oktatói, meghívott hazai és külföldi résztvevők osztották meg gondolataikat a család jelenéről és jövőjéről, a családvédelemről, az oktatási intézmények, illetve az Egyház és a család kapcsolatáról.

Az online konferencia Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntőbeszédével kezdődött, melyben a főpásztor hangsúlyozta, fontosnak és különösen aktuálisnak tartja a főiskola által felvetett kérdéseket. Mint elmondta, a család „olyan egység, melyben mindenkinek megvannak a saját szerepei, ezért lényeges, hogy újból és újból tudatosítsuk: figyelnünk kell a saját feladatainkra”. „Aki részt vesz a konferencián, kérdezze meg magától, hogy milyen jövőképet lát a családdal kapcsolatban!” – biztatott, majd a szerepekre visszatérve egy látványos példával élt: „Amikor egy családban probléma van a gyermekkel, akkor valójában a szülővel kell foglalkozni.

Mind tudjuk, ha a szobában tíz fok van, akkor nem a hőmérőt kell kopogtatni, hanem cselekedni kell. Tekintsünk így a terheket cipelő családokra is, kiváltképp a család évében!”

A főpásztori köszöntőt Kovács Gusztáv rektor előadása követte, melyben az intézményvezető a járványhelyzet társadalomra és családokra gyakorolt hatásait összegezve – a püspökhöz hasonlóan – segítségnyújtásra biztatta a résztvevőket. „A konferencia és workshop célja, hogy a család fogalmát interdiszciplináris módon közelítse meg, valamint hogy a résztvevők lehetőséget kapjanak személyes gondolataik megosztására.

A főiskolának, akárcsak az Egyháznak feladata a családok támogatása, és itt a kulcsszó a tehermentesítés lehet”

– mondta a rektor, aki kifejezte köszönetét a jelenlévőknek és mindazoknak, akik az esemény technikai megvalósítását támogatták.

Végül felhívta a figyelmet az online rendezvény következő elemeire, és átadta a szót Fűrész Tündének, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért elnökének, akinek plenáris előadása középpontjában a családvédelem állt. A további előadók a főiskola oktatói és külföldi felsőoktatási intézmények tanárai voltak.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria