Majnek Antal: Akik Kárpátalján maradtak, nagyon szépen vizsgáznak az irgalmas szeretetből

Nézőpont – 2022. március 10., csütörtök | 8:21

Majnek Antal OFM nyugalmazott munkácsi megyéspüspök Kárpátalján maradt, hogy szolgáljon. A háborúban, bár fájóan sok magyar hagyta el Kárpátalját, úgy látja, még nagyobb szükség van arra, hogy ott segítsen. Március 8-án vele beszélgettünk telefonon.

– Miért döntött úgy, hogy Kárpátalján marad?

– Itt nem bombáznak, béke van. Egész Ukrajnából jönnek ide menekültek; sokan Kárpátalján keresztül haladnak tovább Európába. Nekem egyelőre nem jutott eszembe, hogy Magyarországra költözzek. Mehetnék vissza a ferencesekhez, ezt nem is zárom ki. A háború előtt mondtam a provinciális atyának, hogy szívesen visszatérek, de egyelőre szeretnék itt segíteni, mert tudom, hogy kevés pap van.

Most különösen jól jön a segítség, hiszen rengeteg magyar hagyta el Kárpátalját, főleg férfiak, de azóta már családok is.

Vannak olyan magyar falvak, ahonnan a lakosságnak már több mint a fele elmenekült, főleg a fiatalok és a családok. Az idősebbek maradtak. Nem is tudjuk még a pontos számokat.

Feltűnően, bántóan, fájóan sokan hagyták el az otthonaikat.

Az első napokban azt hitték, hogy itt is fognak bombázni, mert voltak ilyen híresztelések. Akik itt maradtunk, úgy érezzük, Kárpátalja megmarad a béke szigetének.

– Püspök atya most hol tartózkodik?

– Itt vagyok a Csap–Záhony határátkelő közelében, a harmadik faluban, Ráton. Volt itt egy üres plébánia, amit felújítottak nekem. Innen járok segíteni, nagyböjti lelkigyakorlatokat tartani, amíg béke lesz, és lehet utazni. A kis falunkba is rengeteg menekült érkezett. Négy árvaházunk, gyermekotthonunk működik itt, minden közösségi házunkba befogadtuk őket. Azok, akik kinőttek a gyermekotthonból, elmentek Magyarországra tanulni – most már különösen nem fognak visszaköltözni Kárpátaljára. A gyermekrehabilitációs központban az összes vendégszoba foglalt.

Tizenkét család van most itt, akik főleg Kijevből érkeztek, mind ukránok.

Imádkozunk, mindannyian naponta bekapcsolódunk az irgalmasság rózsafüzérébe, amit egész egyházmegyénkben, egész Ukrajnában, sőt talán már az egész világon imádkoznak a békéért, és a szentmiséken is

Ukrajna, Kárpátalja békéjéért könyörgünk.

– Milyen állapotban vannak az emberek?

– Sokan összecsomagoltak; ha baj volna, rögtön indulnak a határra. Magyarország felé mind az öt határátkelő működik éjjel-nappal. Az első napokban rengetegen lépték át a határt. Sokan menekültek gyalog, most inkább vonattal.

Először a gazdagabbak, utána a szegényebbek hagyták el az országot.

Az emberektől hallottunk rémtörténeteket is. Például egy fiatal párnak szombaton volt az esküvője, csütörtök hajnalban kirobbant a háború. Másnap elsők között érte a házukat bombatalálat, még az óvóhely is beszakadt. Az ifjú házaspár Kijevből két testvérükkel érkezett ide harmincórányi utazás után. Kétszer-háromszor annyi ideig tartott az út, mint máskor, olyan sokan voltak, hiszen a többi városból is menekülnek Románia, Moldova, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország felé.

– Hogyan tudják segíteni a menekülteket?

– Főleg a nagyvárosokban, Ungváron, Munkácson van most sok ukrán menekült. A karitászunk nagyon szépen segít nekik. Az eddigi létszám többszörösére főznek most ingyen ebédet. A többi városban is osztják a Magyarországról érkezett segélyeket a menekülőknek. A híveink is szívesen segítenek. Egyre többen engedik be a saját házukba is az embereket.

Akik itthon maradtak, nagyon szépen vizsgáznak az irgalmas szeretetből.

– Mennyire elszántak az emberek, hogy kitartanak, és Kárpátalján maradnak?

– Ezt tőlük kellene megkérdezni, nem tudom. Bizonytalanság van mindenkiben, úgy látom. Senki nem merné azt mondani, hogy „halálomig itt maradok, és várom a bombákat”.

Hiszek abban, hogy az Úristen csak megállítja a gonoszságot; hiszek abban, hogy a szeretet erősebb minden rossznál; hiszek abban, hogy a Jelenések könyvének a vége reményteli. Az Úr Jézus a kereszten is győzött.

A hírekről nincs mit mondanom, hiszen azt önök is hallják, látják. Én most már néhány napja nem nagyon olvasok híreket, mert az csak fájdalom. Mert azt látom, hogy akik folyton a híreket nézik-hallgatják, azokban a félelem pánikká növekszik, az pedig nagyon rossz tanácsadó. Az imádság, az emberekkel való beszélgetés, látogatás tölti ki a napjaimat.

– A menekültek mennyire beszélnek arról a borzalomról, amit átéltek? Mivel teszünk jót, ha megszólítjuk, vagy ha hagyjuk őket?

– Azt vettük észre, hogy az első nap bezárkóznak, csendben vannak, nem beszélnek. Aztán néhány nap múltán jelentkeznek, hogy mit lehet segíteni. Ez annyira jólesik! Látják az öt nagy házat az udvaron, a szép kápolnát.

Az egyik család szólt nekünk, hogy szívesen takarítanának a kápolnában. Tiszta volt a kápolna, de hát hadd segítsenek!

Önként jelentkeztek, és ez szerintem mindenhol máshol is így van. Lassacskán feloldódik bennük az a félelem, amit átéltek, és nemcsak ülnek és várnak, hanem igyekeznek munkát keresni, hasznossá tenni magukat.

– A gyerekek hogyan reagálnak erre a helyzetre? Említette Antal atya az árvaházat, és a menekültek is sok gyerekkel érkeznek.

– Nálunk jó helyre találtak, mert a mi árváink között is van bőven ukrán nyelvű vagy ukrán családból származó. Az udvaron együtt fociznak, jó látni, milyen gyorsan befogadták őket. A magyar és az ukrán gyerekek mindig megtalálták a közös hangot.

– Mennyire félnek a gyerekek?

– Most itt nálunk minden óvoda és iskola bezárt. A kollégiumaink is tele vannak menekültekkel. A gyerekek nem járnak iskolába, bár olvastam, hogy néhány igazgató jövő héten már újra akarja indítani a tanítást. Meglátjuk. Ha nem rosszabbodik a helyzet, akkor az iskolák újranyitnak. A legrosszabb azoknak a gyerekeknek, akik egyedül vannak otthon, iskolatársak, barátok nélkül. Jobb helyzetben vannak azok, akik egymással foglalkoznak, végzik a munkájukat és imádkoznak. 

– Antal atya említette, hogy nagyböjti beszédeket is fog tartani. A háborúban megélt nagyböjt mire hív minket?

– A Biblia példái, főleg az ószövetségi példák alapján van egy egyszerűbb és van egy hosszabb válasz. Az egyszerű válasz az, hogy meg kell térni. A próféták mindig ezt mondták Ninivétől kezdve Jeruzsálemig:

Térjetek meg, és én megvédelek benneteket.”

Ezt Jónás próféta idején gyönyörűen megtapasztalták, Jeruzsálem népét is megszabadította az Úristen. Kétszáz évvel később, Jeremiás idején nem hallgattak rá, és elpusztult az egész város.

A Szűzanya is arra hív, mint Keresztelő Szent János: „Térjetek meg! Forduljatok Jézushoz, hallgassatok rá!” Akár Fatimára gondolok, akár Međjugorjéra, akár a ruandai Mária-jelenésekre, mindenhol azt mondta a Szűzanya: ha imádkoztok, böjtöltök, ha Jézusra figyeltek, akkor az Úristen megsegít benneteket, és nem lesz háború.

A háború a mi bűneink miatt, a világ bűnei miatt, a sok rossz találkozása miatt robban ki: kezdődik a veszekedés, utálkozás, gyűlölködés, ami háborúvá válik az országok között.

Biztos vagyok benne, hogy Szent Jakab apostolnak ma is ugyanúgy igaza van. „Mitől van köztetek háborúság? Miért van? Mert bűnös vágyak tartanak fogva benneteket.” Nemrég hallottuk a szentmise olvasmányában: átkozott az az ember, aki csak emberekben bízik, mert a szíve elfordult az Istentől. És itt van összefoglalva minden fájdalom oka:

ha a szeretet és a béke Istenétől elfordul a nép, akkor mindenféle bálványok felé fordul, és bizony nem a békébe vezet így az út, hanem a nyomorúságba, a szörnyű háborúkba.

Eddig is hallottunk háborúkról, melyek Afrikában és más távoli helyeken zajlottak, de ez most már annyira közel van, hogy az ember elkezd arra gondolni, hogy a fejünk felett is megjelenhetnek a halált hozó repülőgépek. És ha ne adj Isten, világháborúvá fog növekedni ez a háború? Bizony, 

ezt csak az állíthatja meg, ha megtérünk a béke Istenéhez, akinek Betlehem fölött énekeltek az angyalok. Az Úr Jézus békét hozott a földre.

Aki ezt elfogadja, annak a fejében, szívében máris béke lesz, és ha ezek az emberek összefognak, akkor igaz lesz a próféta gyönyörű jövendölése, hogy boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila, Merényi Zita (archív)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria