Maradjunk és küzdjünk – szólít fel Robert Barron püspök az abúzusbotrányok okozta krízisben

Jóllehet Barron püspök a maradásra, kitartásra és küzdelemre bátorít, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy az Egyháznak foglalkoznia kell a kritikus, nehéz témákkal is.

A tragikus és elbizonytalanító abúzusügyek közepette Robert Barron arra biztat: „Ne mondjunk le a kincsről csupán azért, mert az edények, amelyek hordozzák, bűnösök és törékenyek. Maradjunk és küzdjünk” – mondta a Zenit portálnak a Los Angeles-i püspök, a Word on Fire katolikus mozgalom alapítója a Letter to a Suffering Church (Levél egy szenvedő egyházhoz) című új kötete kapcsán.

A 105 oldalas, papírkötésű könyv mindössze egy dollárba kerül, azt az egy dollárt pedig, vagyis a kötetből származó minden profitot a szexuális abúzusok áldozatait támogató megbízható szervezetek kapják. A könyvet háromezer plébániára szállították ki, és eddig csaknem egymillió példány fogyott belőle.

Az interjúban Barron püspök nyíltan beszél a krízisről, és arról is szót ejt, hogy a gonosz ezen támadásai közepette hogyan őrizhetik meg a katolikusok a reményt. Elmondja, mit tett eddig és mit tehet az Egyház ezekkel a bűntettekkel szemben, valamint beszél az egykori bíboros, washingtoni érsek Theodore McCarrick esetéről, illetve arról, mit tanulhatunk ebből a lehangoló történetből.

– Barron püspök úr, miért érezte úgy, hogy meg kell írnia ezt a könyvet, vagy inkább levelet: levelet a szenvedő Egyházhoz?

– Úgy éreztem, a papok által elkövetett szexuális abúzusok kérdését sokféle nézőpontból vizsgálták már – jogi, kánonjogi, kulturális szemszögből –, azonban nem elemezték kellőképpen teológiai, bibliai és spirituális szempontból. Emellett arra is gondoltam, hogy Isten népének, amely a botrány miatt csüggedtté és bizonytalanná vált, szüksége van a bátorító, reményt adó szóra.

– Mivel tud érvelni, miért ne veszítsük el a reményünket, miután annyi kárt okoztak az abúzusok Isten népének, a legsérülékenyebbeknek, a gyerekeknek?

– A könyvemben teljes őszinteséggel írtam a botrányok okozta károkról. Szándékosan nem voltam visszafogott. Ugyanakkor szeretném a mostani szenvedést tágabb spirituális kontextusba helyezni. Mint Szent Pál mondta oly sok idővel ezelőtt: „Ahol eluralkodott a bűn, ott túláradt a kegyelem”. Isten szeretete mindig nagyobb, mint a mi gonoszságunk. Nem tudunk olyat tenni, ami végleg legyőzné Isten akaratát. Ezt tanítja a Biblia és a teológiai hagyomány, és erről tanúskodik a szentek élete is.

– Könyvében arról beszél, hogy a múltban is megélt zavaros időszakokat az Egyház, ám a számtalan szent életű ember a felszínen tartotta. Ez valóban vigasztalóan és bátorítóan hangzik a hitükhöz ragaszkodó katolikusok számára, akiknek reményre van szükségük. Beszélne erről bővebben?

– A könyvemben is említést teszek egy beszélgetésemről George bíborossal (Francis George – a szerk.), néhány évvel halála előtt. Teljes tudatában annak, hogy az Egyház rettenetes krízisen megy át, azt mondta: „Hol vannak a rendek? Hol vannak a mozgalmak?” Mint bölcs egyháztörténész George bíboros tudta, pontosan a válságok idején jelennek meg a nagy reformerek, rendalapítók és spirituális vezetők. Úgyhogy aktívan kereste őket. Ez az isteni gondviselés ad nekünk is erőt.

– Könyvében leírja, hogy az abúzus gyökerénél a gonoszt, a sátánt találjuk. Megjegyzi: az ördögnek nincs hatalma, amíg az ember nem működik együtt vele. Mit lehetne tenni, hogy megelőzzük ezt a „kooperációt” az ördöggel, a kísértésnek való engedést?

– Vissza kell térnünk a lelki alapokhoz: ima, rendszeres szentmisehallgatás, a szentségek vétele, különösen a bűnbocsánaté, rózsafüzér, az irgalmasság testi és lelki cselekedetei. Ezt mind utálja a gonosz.

– Az amerikaiak elborzadtak mindazon, amit feltártak az ügyészi jelentések, illetve amit a hírekből megtudtak a múltbeli abúzusesetekről. Ugyanakkor nem objektív igazság az is, hogy a Dallas Charta óta, illetve az angolszász országok többségében, ahol szigorú standardokat és irányelveket vezettek be, drasztikusan esett a kiskorúak ellen elkövetett abúzusok száma?

– Egyértelműen így van. És ezt egyre többször kell elmondani. Bántott, amikor tavaly egy közvélemény-kutató azt mondta nekem, hogy a templomba járó katolikusok többsége azt gondolja, a pennsylvaniai ügyészségi jelentés napjaink nem jelentett abúzusairól szól. Valójában túlnyomórészt múltbeli, harminc, negyven, sőt, hetven évvel ezelőtti eseteket ír le. Mint Ön is mondja, a 2002-es Dallas-okirat, bár semmi esetre sem tökéletes eszköz, de valóban rendkívül sokat segített az esetek számának visszaszorításában. Nem ismerek más intézményt világszinten, amely annyit tett volna ennek a szörnyű kérdésnek kezelésére, mint a Katolikus Egyház. Természetesen ez soha nem lehet ürügy arra, hogy lazuljon a figyelmünk, de meghazudtolja azokat, akik szerint az Egyház nem tett semmit.

– Véleménye szerint az Egyház mai intézkedései hatékonyabbnak bizonyulnak majd, mint a korábbiak? Vagy valami másra is szükség lenne Ön szerint?

– Azt gondolom, az Egyház jó intézményes reformokkal válaszolt a botrányokra. A 2002-es leleplezések után létrejött a Dallas Charta, a 2018-as McCarrick-eset után pedig a Vatikán megjelentette a Vos estis lux mundi dokumentumot, és ezzel összhangban születtek meg a nemzeti szintű protokollok. Ezek elengedhetetlen és fontos lépések. Amit még meg kellene tenni, az természetesen a megtérés és megtisztulás spirituális munkája – intézményi és személyes szinten egyaránt. A könyvben nyersen úgy fogalmaztam: „rothadás” támadta meg a papságot, és ezzel foglalkozni kell. Ezenkívül mi, megkereszteltek mindannyian újra az Úrhoz kell hogy forduljunk.

– Sok amerikai elárulva érezte magát, hogy egy ilyen ember, mint McCarrick volt bíboros egyre feljebb jutott a ranglétrán, nagy befolyást szerzett, annak ellenére, hogy sokan tudtak a helytelen viselkedéséről. Hogyan nyerhetik vissza a bizalmukat az amerikaiak ezek után? Mit kellett volna máshogy csinálni?

– Az elmúlt évben a McCarrick-helyzet teljes kivizsgálása folyt, különösen ebben a tekintetben, amelyet Ön is említett. Ki volt az, aki félrenézett, amíg egyre magasabbra emelkedett a hierarchia fokozatain? Ki volt az, aki félrenézett akkor is, amikor még a nyugdíjazása után is az Egyház életének kulcsszereplője volt? Azt gondolom, Isten népe megérdemli, hogy választ kapjon ezekre a kérdésekre. Tehát úgy vélem, a nemrég bevezetett protokollok sokat jelentenek majd az Egyesült Államok egyházában, hogy a McCarrick-féle forgatókönyv ne ismétlődhessen meg. Az emberek tudni fogják, hogy joguk van panaszt emelni, és tudni fogják, kihez forduljanak.

– Miként fogja ez az egydolláros „levél” és az online elérhető források tisztázni az amerikai hívek téves elképzeléseit a krízisről? Mit remél ezeken kívül ettől a kötettől?

– A legnagyobb reményem a kis könyv kapcsán az, hogy bátorítja az embereket, maradjanak az Egyházban, és harcoljanak érte. Amikor elkezdtem írni ezt a levelet a szenvedő Egyházhoz, akkoriban láttam egy közvélemény-kutatás eredményét, amely szerint a katolikusok 37 százaléka vette fontolóra, hogy a botrányok miatt elhagyja az Egyházat. Tökéletesen megértem a frusztrációjukat, de végső soron nem létezik jó indok az Egyház elhagyására. Ne mondjunk le a kincsről csak azért, mert tökéletlen és törékeny edényekben van. Maradjunk és küzdjünk.

Forrás és fotó: Zenit.org

Magyar Kurír
(vn)