Mario Grech bíboros: A szinodális egyház a világ nehéz helyzetei felé fordul Isten szava fényénél

Nézőpont – 2022. október 22., szombat | 12:37

Október 19-én érkezett Magyarországra Mario Grech bíboros, aki a püspöki szinódus főtitkáraként a Szentatya megbízásából 2021-ben kezdődött szinódusi folyamatot koordinálja. Október 21-én részt vett előadóként a pannonhalmi ökumenikus konferencián – ott kérdeztük a szinódusi úton szerzett tapasztalatairól.

– Mi volt a szándéka Ferenc pápának a szinódusi folyamattal, amely már egy éve áthatja az Egyházat?

– A Szentatya tavaly októberben nyitotta meg a szinódust, majd minden püspök a maga egyházmegyéjében is megnyitotta a szinódusi utat. Újdonság ez, hangsúlyossá válik általa, hogy

minden helyi egyház hozzájárulhat az egész Egyház javához. A szinódusi út első szakasza éppen ez: Isten népének meghallatása.

Isten egész népét meghallgatja az Egyház, a lelkipásztoraik vezetésével. Augusztus közepén a szinódusi titkárságon megkaptuk a jelentéseket majdnem minden püspöki konferenciától: 114 püspöki konferencia közül csak kettő nem küldte el. Most dolgozunk az anyagon, amelyet Isten népe ránk bízott, és egy hét múlva közzétesszük ennek a munkának az összegzését is. Ez a dokumentum a folyamat második szakasza számára készül, amikor a földrészek püspöki konferenciái ülnek össze. Magyarország az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa tagjaként vesz részt Prágában ezen az ülésen.

– Ferenc pápa szándéka szerint a folyamat alapja a meghallgatás. Mit tapasztalt, milyen gyümölcsei vannak a meghallgatásnak?

– Sok gyümölcse van, amelyek közül csak néhányat emelnék ki. Először is azt, hogy Isten népe tudatára ébredt annak, hogy hallathatja a hangját az Egyházban. A püspöki konferenciák jelentései közül sok kiemeli, mennyire meglepődtek és csodálkoztak az emberek azon, hogy az Egyház mindenkit meg akar hallgatni. Ez már a szinódus gyümölcse, és remélem, így folytatódik majd, hiszen éppen ez a szinódusi út: együtt járunk, és igyekszünk meghallgatni egymást. Ferenc pápa 2015-ben, a püspöki szinódus megalapításának 50. évfordulója alkalmából mondott egy máig fontos beszédet. Ebben kiemelte, hogy mindannyian igyekezzünk meghallgatni egymást: Isten népe, a püspökök és Róma püspöke is.

Amikor azt mondjuk, hogy hallgassuk meg egymást, az nem annyira a vélemények, az egyéni nézőpontok meghallgatásáról szól. A másik embert meghallgatva meghallhatjuk a Szentlélek hangját.

Meg vagyunk keresztelve, bérmálkoztunk, mindannyian megkaptuk a Szentlelket. A Lélek nem alszik, de szüksége van mindannyiunk ajkára, hogy hallassa a hangját. Ha meghallgatásról beszélünk, akkor az érem másik oldalaként beszélnünk kell megkülönböztetésről is, hogy a sok hang közül ki tudjuk választani a Lélek hangját. Ez a feladat a lelkipásztorok vállára nehezedik, az ő szolgálatuk része az is, hogy meg tudják különböztetni egymástól a sokféle hang közül, hogy mi az Úr akarata. Nem arra kell várnunk, hogy véget érjen a püspöki szinódus, amelyet a Szentatya éppen most meghosszabbított. A püspöki konferenciák jelentései már olyan anyagok, amelyek alapján a helyi egyházak munkához láthatnak: remélem, hogy a munka folytatódik a plébániákon, az egyházmegyékben. A meghallgatás munkája folytatódik, itt, Magyarországon is ez derült ki: amikor a püspökökkel beszélgettem, többen elmondták, hogy Isten népe ezt szeretné. Ez nagyon pozitív tapasztalat számomra, a szinódus gyümölcse. Jó, ha ebben az irányban haladunk előre.

– Mit jelent ebben az értelemben Isten népe: sokféle ember, olykor nagyon különböző élettapasztalatokkal?

– Amikor Isten népéről beszélünk, nem szűkíthetjük le a Katolikus Egyházra, és még általánosságban az egyházra sem, a maga ökumenikus dimenziójában. Az egyház határain túl is vannak egyházias magvetések, és ott van a Szentlélek is. Isten népe az egész emberiség, Isten minden emberrel együtt akar járni az úton. Aztán rajtunk áll, adunk-e neki helyet. És ahogyan a Szentatya mondja, rajtunk áll, hogy nyitott füllel és nyitott szívvel hallgassunk meg másokat. Sokszor elámulok, amikor meghallgatok embereket. A Lélek tartogat meglepetéseket, de sokszor el vannak rejtve. A meghallgatás gyakorlása azt is jelenti, hogy rá tudunk csodálkozni Isten kegyelmének jelenlétére a mai világban. Sajnos a média világa nem figyel Isten jelenlétének ezekre a jeleire. Nekünk kell hangosan beszélnünk erről a szeretetről, amelyet Isten az emberek szívébe ültetett.

– Isten népe nehéz időket él, a világjárvány, a háborúk, a menekültválság sújtja. Hogyan lehet az Egyház a remény jele?

– Gondviselésszerű, hogy a Szentatya éppen most hív minket arra, hogy szinodális egyház legyünk, hogy növeljük a közösség lelkiségét. Azt mondja Ferenc pápa:

senki nem üdvözül egyedül. A világjárvány, a háborúk, a gazdasági válság idején igyekeznünk kell megerősíteni az emberi kapcsolatokat.

A közösségben van az erő ahhoz, hogy szembenézzünk ezekkel a kihívásokkal, és hogy jobban megismerjük az Isten akaratát. Fontos az egyéni szintű megkülönböztetés, de emellett nagy jelentősége van az egyházi szintű megkülönböztetésnek is.

– Egy szinodális tapasztalatokkal megerősödött Egyház jobban felemelheti a hangját egy igazságosabb világ érdekében?

– Ez Isten akarata, és ő segít, hogy meglássuk, hogyan tudunk valóságosan hozzájárulni egy olyan társadalom építéséhez, amely valóban tiszteletben tartja az ember méltóságát, amelyben béke és igazságosság uralkodik, amelyben befogadják a szegényeket, szeretik a menekülteket. Ha sikerül ebben a családias lelkületben élni, akkor meg tudjuk osztani egymással a dolgainkat. Mindenkinek van valamije, amit meg tud osztani, ami gazdagíthatja a másikat.

– A pannonhalmi ökumenikus konferencia előtt beszélgetünk. Mennyire része a szinodális folyamatnak az ökumenikus dimenzió?

– Már a II. Vatikáni Zsinat nyomán a része, és a korábbi szinódusokra is mindig meghívást kaptak a más felekezetekhez tartozó testvéreink. A szinodális út első szakaszában azt is kértük a püspököktől, hogy hallgassák meg ezeket a testvéreinket, akik nincsenek teljes egységben velünk, mert tőlük is sokat tanulhatunk, és már tanultunk is. Két szintje van az ökumenének, ahogy a Szentatya mondja: az intézményes és a hétköznapi életben természetesen megvalósuló ökumené, amit én nagyon szeretek.

– Mivel járul hozzá a szinodális folyamathoz a monasztikus hagyomány, amely szintén helyet kap a pannonhalmi konferencián?

– Mielőtt a pápa megnyitotta a szinódusi folyamatot, levelet írtam minden monasztikus közösségnek, az imádságaikra bíztam a szinódust. Mert a szinódus a Szentlélek megtapasztalása, és a lelki dimenzió nélkül nem is létezik. Továbbra is arra kérem a közösségeket, támogassák imáikkal az Egyházat ebben az időszakban. Emellett a szerzetesek, szerzetesnők eleve szinodalitásban élnek. Szent Benedek azt tanácsolta az apátnak, hogy hallgasson meg mindenkit, a legfiatalabbat is, aki utolsóként érkezett. Szent Benedeknek ezt a reguláját az egész Egyház gyakorolni akarja, mindenkit meg akar hallgatni, mindenki hozzájárulhat a növekedéséhez.

– Hogyan képzeli el a jövő Egyházát?

– Szinodális Egyháznak. Tapasztalatból tudjuk, hogy nem könnyű együtt járni, nem könnyű teret adni mindenkinek. A Szentatya azt mondja, mindannyiunknak szükségünk van a szinodális megtérésre. Meg vagyok győződve róla, hogy ha az Egyház befogadja ezt a mennyből jövő ajándékot, jobban megismeri önmagát is. Mert a szinodalitás az Egyház természetéhez tartozik.

Azt hiszem, hogy ahogyan az Egyház egyre inkább, minden szinten szinodálissá válik, úgy fordul egyre inkább a világ nehéz helyzetei felé Isten szavának fényénél.

– Személyesen is voltak különleges tapasztalatai a szinodális folyamat során?

– Nagyon sok ilyen pillanat volt, sok tapasztalat megérintett. Idén nyáron például Guatemalában voltam, és egy nap a plébános, aki a kísérőm volt, elvitt egy közösséghez a perifériára. Két óra autóval, két óra gyalog, mert nincsenek utak a dzsungel szívébe. Ott találkoztam egy maja közösséggel, amely tele volt lelkesedéssel, az Urat ünnepelték, meglepő módon, nagyon életteli módon tettek tanúságot a szinodalitásról. Mindig a szívemben marad ez a tapasztalat.

– Hogyan vehet részt ebben a szinódusi munkában a média?

– A kommunikáció nagyon lényeges. Kétirányú szolgálat, segíti az Egyházat, hogy megmutassa önmagát, és abban is, hogy megértse a világot, a hétköznapi életet. Ez különösen fontos az evangelizáció szempontjából. Hiszen ahogyan Ferenc pápa mondja,

a szinodális egyház nem önmagára vonatkoztat mindent, hanem egy világba kilépő Egyház.

Akkor az Egyház eltelik lelkesedéssel, képes lesz örömmel hirdetni Jézust a világban, képes lesz kiállni a világ útkereszteződéseibe, és segíteni, hogy az emberek kapcsolatba kerüljenek az Úrral.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria