Marton József professzor a pápalátogatásról: Lépjünk túl a naiv, provinciális gondolkodásunkon!

Nézőpont – 2019. január 18., péntek | 12:28

Ferenc pápa romániai apostoli útján június 1-jén szabadtéri szentmisét mutat be a csíksomlyói kegyhelyen. A pápalátogatásról Marton Józsefet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának professzorát, a gyulafehérvári római katolikus teológiai fakultás volt dékánját kérdeztük.

– Szent Péter utóda húsz évvel ezelőtt járt először Romániában. Szent II. János Pál pápa nem látogatott el Erdélybe. Azóta is sok feltételezés támadt ezzel kapcsolatban. Hogyan látja ezt egyháztörténészként?

– Szent II. János Pál pápa 1999-es romániai útja a következményeket tekintve mindenképpen pozitív volt. Abban az időben az erdélyi magyaroknak és a görögkatolikusoknak is fájdalmat okozott, hogy a pápa nem jött el Erdélybe, már csak azért is, mert a katolikusok nagy része ezen a területen él. Ma már jól látható, hogy a pápa szándéka az volt, hogy nyisson az ortodoxia felé. Az is igaz, hogy a kommunista időszak elnyomatása után – és ez leginkább az idősebb papok véleménye volt – jólesett volna a Szentatya részéről egy gesztus, mellyel a Rómához való hűséget elismeri.

Érdemes azonban arra is figyelmet fordítani, hogy e látogatás után egész másként viszonyultak az ortodoxok a katolikusokhoz, mint korábban. Én magam Gyulafehérváron addig is rendszeresen felkerestem egy ortodox könyvesboltot, ahol az eladó – egy ortodox apáca – állandóan megjegyzéseket tett a pápára. A látogatás után azonban megváltozott a véleménye, szinte rajongója lett II. János Pálnak. Ez a változás magasabb szinten is érzékelhető volt, én a Babeş–Bolyai Tudományegyetem dékánjaként is ezt tapasztaltam. Ennek köszönhetően hozhattuk létre az ökumenikus intézményt.

– Azóta, hogy kiderült, a Ferenc pápa Erdélybe is ellátogat, mindenfelől hallani lehet a kritikai megjegyzéseket. Ön mit vár ettől az úttól?

– Hihetetlennek tartom, hogy eljön a pápa. Ez nagy öröm a számunkra, időponttól függetlenül. Lépjünk túl a naiv, provinciális gondolkodásunkon! Ez egy rendkívüli üzenet, amit örömmel kell fogadnunk. Nem szabad semmilyen, a háttérben meghúzódó politikai jellegű okot keresgélnünk. A pápa az állami és a romániai ortodox egyházi vezetők meghívására érkezik. A romániai katolikus püspökök többsége is román ajkú. Ennek fényében kell megítélni azt a tényt, hogy a pápa Csíksomlyóra látogat.

Szeretném azt is kiemelni, hogy a pápa jelenléte, az ő áldása jár teljes búcsúval. Minden más búcsú hozzá köthető, és most itt lesz személyesen. Meglátásom szerint az csak véletlen, hogy a látogatás idejét és a csíksomlyói búcsú időpontját mindössze egy hét választja el egymástól. Minden búcsú elővételezhető, így az okos megoldás az lett volna, ha a helyi érdekeltségek ebben az esetben ezt figyelembe vették volna. Ettől függetlenül ez a pápalátogatás nemcsak az erdélyi katolikusokat és más vallásúakat, de a magyarországi katolikusokat is meg fogja mozgatni. Most kiderül, valójában hányan is vagyunk mi, vallásos emberek.

– Professzor atya tervezi a részvételt?

– Ha erőm engedi, akkor természetesen ott leszek. Bízom benne, hogy amint az 1991-es magyarországi pápalátogatásra erdélyiként egy emberként  felkerekedtünk, ugyanezt a testvéri gesztust újra megélhetjük, és együtt ünnepelhetünk Csíksomlyón.

Fotó: YouTube/Seminarium Incarnatae Sapientiae

Lejegyezte: Baranyai Béla

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria