Márton Szabolcs: Meg lehet szerettetni a hívekkel az ősi egyházzenét

Nézőpont – 2020. október 30., péntek | 18:25

Márton Szabolcs egyházzenészként a kolozsvári Szent Mihály-plébánián teljesít kántori szolgálatot; tudományos tevékenységét az egyházzene és a karvezetés határozza meg. Szász István Szilárd, az erdélyi magyar katolikus hírportál munkatársa kérdezte őt a teológiát közelebb hozni kívánó interjúsorozat keretében.

Márton Szabolcs miközben tanul, maga is tanít. Másodéves doktorandusz a Gheorghe Dima Zeneakadámián, valamint harmadéves doktorandusz a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen az Ökumené doktori iskolában. Tudományos munkáját az egyházzene és a karvezetés határozza meg. Ezeket két intézetben kamatoztatja oktatóként: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zene Tanszékén, illetve a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán, egyházzenetanárként.

– Milyen gondolatok, témák foglalkoztatják mostanában?

– Életem jelen szakaszában a nap jelentős részét szakmai vonatkozású gondolatok teszik ki, de azt hiszem, talán ezt minden korombeli elmondhatja magáról, aki zenével, egyházzenével foglalkozik. Szükség van arra, hogy jól megszervezzük a mindennapokat, amelyek – hála Istennek – szinte sohasem egyformák, ezért a gondolataim ezen logisztikai kérdések körül forognak. Ha távolabbról szemlélem a fenti kérdést, más jut eszembe: Az emberi tökéletlenség, amely az ősbűn következménye, teljesen kimozdíthatatlan? Hogyan tud az ember saját magán úgy túllépni, hogy a Teremtő felé hatékonyabban közeledhessen?

– Mit tart a kortárs teológia legnagyobb kihívásának?

– Képzettségemet tekintve közelebb állok a zenéhez, az egyházzenéhez, mint a teológiához, ezért a kortárs teológia kihívásairól úgy gondolom, nem az én tisztem állást foglalni, hiszen karunkon vannak olyan szakemberek, akik papként, teológusként ezt sokkal jobban átlátják, és érdemben, hitelesen tudnak véleményt mondani erről.

Az egyházzenében is akad bőven kihívás. Manapság már annyi arcát láthatjuk az egyházzenének, annyi elképzelés, próbálkozás, kísérlet üti fel a fejét, hogy a legjobb szándékú egyházzenészjelölt is csak kapkodja legtöbbször a fejét. A megoldás keresésekor számíthatunk egy általános történelmi törvényszerűségre, arra, hogy az idő múlásával minden komplikáltabbá, szerteágazóbbá válik, s így teljesen világos, hogy mi a megoldás: „ad fontes!”, vagyis vissza kell menni ismét az eredeti forráshoz, a gregoriánhoz, és onnan merítkezni. Elsősorban azt kellene elérnünk, hogy a liturgikus zene megítélése és művelése ne legyen szubjektív, mint ahogy az erkölcsi értékrend sem az. Persze ilyenkor a fejünkhöz vágják, hogy ne legyünk annyira maradiak, és vegyünk már tudomást a modern világról. Úgy gondolom, egy dolog tudomást venni ezekről a szövegeiben és dallamaiban sekélyes, „felemelő” egyházzenének bélyegzett énekekről, és más dolog teret adni ezeknek a liturgiában. Nagy kihívás megismertetni és megszerettetni a fiatalokkal, egyáltalán a hívekkel az ősi egyházzenét, de úgy vélem, nem lehetetlen, hiszen például az ortodox hagyományú zsidó közösségekben még ma is szájhagyomány alapján tanítják a gyerekeket énekelni az imakönyből, amit körülbelül tizenhárom éves korukig el is sajátítanak teljesen.

– Ön szerint mi a pasztoráció legsürgetőbb feladata?

– Ismét átirányítanám a kérdést egyházzenei kontextusba. A legsürgősebb teendő elsősorban egy párbeszéd lebonyolítása lenne az egyházi elöljárók és hiteles egyházzenei szakemberek között, ami taglalná a fent említett kérdéseket.

– Milyen könyvet ajánlana elolvasásra? Miért?

– Az attól függ, hogy milyen tematikájú kellene legyen. Ebben a pillanatban két könyv közül nem tudnék választani, mindkettő szakmai és életízű egyaránt:  Barsi Balázs – Dobszay László: Íme, most felmegyünk Jeruzsálembe, illetve Mátyás János: Hány színe van az életnek? Beszélgetések Bárdos Lajossal.

– Hogyan szokott kikapcsolódni, feltöltődni?

Az értékes, művészi zene, valamint az intenzív mozgás kikapcsol, ha a kettőt egyszerre tudom végezni, az még jobb.

– Ki az ön számára Jézus?

– A Mérce.

Az interjú megjelent a Vasárnap 2020. október 25-i számában.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria