Megerősíteni az Egyházat a szenvedések előestéjén – Könyv az 1938-as eucharisztikus kongresszusról

– Melyek voltak a főbb szempontok a kötet összeállításakor?

– A kiadványunk egy modern, történetszempontú tanulmánykötet. Több szerző különböző nézőpontból megfogalmazott tanulmánya olvasható benne. A szerzők vizsgálják a kongresszus elnyerésének körülményeit, mindenekelőtt a Vatikáni Levéltár dokumentumai alapján. Ebben a témában eddig ott még senki nem kutatott. Az egyik tanulmány az előkészületeket mutatja be, elsősorban a világi intézmények és a főváros részéről, egy másik pedig a lelki felkészítést, az Actio Catholica ezzel kapcsolatos tevékenyégét. Ebben a témában Budapest Főváros Levéltárában és a párizsi érsekség levéltárában végeztek kutatásokat. Ezt a témát korábban senki nem vizsgálta. Természetesen részletesen bemutatjuk a kongresszus eseményeit is, csakúgy, mint azt a harmonikus együttműködést, ami az akkori művészvilág és a kongresszus szervezőirodája között megvalósult. A korszak nagy művészei – Molnár C. Pál, Aba Novák Vilmos és mások – alkotásaikkal gazdagították a kongresszust, plakátokat terveztek. Madarassy Walter elkészítette a kongresszus jelvényét, szimbólumát. Egy évvel később, 1939-ben pedig az esemény emlékére egy nagyon szép reliefet, amelyet a Szent István-bazilika oldalában helyeztek el. A budapesti Eucharisztikus Világkongresszusnak nemcsak lelki, hanem építészeti öröksége is van. Ekkor nyerte el mai formáját a Hősök tere, és ebben az időben bontottak el a Szent István-bazilika elől két háztömböt, aminek következtében kialakult a mai tér szerkezete. Azóta nagy tömegrendezvényeket lehet itt tartani, és jól érvényesül a székesegyház homlokzata is.

– Ha jól tudom, eddig három könyv jelent meg ebben a témában. Mennyiben különbözik az Önök kiadványa ezektől a feldolgozásoktól?

– Sok olyan forrást vizsgáltunk meg, amelyek a korábbi kiadványokból hiányoznak. Rögtön a kongresszus után, 1938 őszén megjelent az első könyv, A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékkönyve, ami a korabeli sajtónak a kongresszussal foglalkozó cikkeit gyűjtötte egybe. Nagyon értékes kiadvány, de nem történetszempontú. A másik Katona István püspök úr munkája, aki hetven évvel később ebből a könyvből készített kivonatot A Szeretet köteléke címmel. A harmadik könyv Gergely Jenő Eucharisztikus világkongresszus Budapesten – 1938 című kötete, ami történettudományi munka, a kongresszus ötvenedik évfordulójára jelent meg, 1988-ban. Az a gond vele, hogy erősen magán hordozza a marxista történetírás szemléletét. Komoly gazdaság- és társadalomtörténeti kötetet tartunk a kezünkben, az Egyházzal foglalkozik ugyan, de hiányzik belőle az alap: hogy Jézus Krisztus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben. Enélkül hogyan lehetne megérteni magát az Eucharisztikus Kongresszust? Nem érthető, miért a pompa, ami Gergely Jenőnek szemet szúr, és a barokkos Egyház magamutogatásának minősíti. Az 1938-as sajtóban megjelent szerzők – Bangha Béla, Mihalovics Zsigmondés mások – teljesen világosan megfogalmazzák az ünnepélyes külsőségek okát: Ha az olasz király Budapestre látogat, mindenki természetesnek veszi, hogy a legszebb ruhájában vonul ki a király köszöntésére. Ha tehát a Királyok Királya érkezik Budapestre, nem illendő, hogy ugyanolyan pompával köszöntsük őt is? Van azonban Gergely Jenő könyvében egy másik, sokkal súlyosabb probléma is, ami mindmáig hat.

– Mire gondol?  

– Gergely Jenő 1987-ben a Századokban megjelent cikkében arról értekezik, hogy szomorú fényt vet a kongresszusra, hogy a katolikus püspöki kar tagjai a kongresszus előestéjén, 1938. május 24-én megszavazták az úgynevezett első zsidótörvényt a Parlamentben. Ez azóta elterjedt a magyar és a nemzetközi történeti irodalomban. Például egy amerikai történész is ezt állította, Gergely Jenőre hivatkozva. Azt, hogy ez így nem igaz, már korábban is leírták, olyan részletesen azonban, mint ahogyan a mi könyvünkben, még sehol sem tárgyalták ezt a kérdést. Mi is ugyanarra az országgyűlési jegyzőkönyvre hivatkozunk, mint Gergely Jenő. Az 1938. május 24-ei, felsőházi ülésről készült jegyzőkönyvben a felszólalók között nincsenek ott a püspökök, aznap nem is voltak jelen a Parlamentben. Szinte percnyi pontossággal ismerjük például Serédi Jusztinián hercegprímás, esztergomi érsek május 24-ei programját. Délelőtt megnyitotta a kongresszushoz kapcsolódó karitászkiállítást, erről fotót is közlünk. Serédi mellett ott van a püspöki kar több tagja, számos vendéggel egyetemben, miközben a Parlamentben tíz óra hét perckor elkezdődik az ülés. Ezen a napon este a püspöki kar, Serédi Jusztinián vezetésével ünnepélyesen köszöntötte az Iparcsarnokban Pacelli bíborost. A hercegprímásnak még ezzel sem ért véget a napja, kiment a pályaudvarra, hogy fogadja a lengyel küldöttséget. Amit tehát Gergely Jenő írt a könyvében arról, hogy a püspöki kar megszavazta az első zsidótörvényt, nyilvánvalóan nem igaz. Nem beszélve arról, hogy Gergely teljes mértékben mellőzte a fővárosi forrásokat. Tehát: az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusról eddig három könyv jelent meg, de közülük csak az egyik történeti szempontú, ennek megközelítései és állításai azonban korrigálásra szorulnak. Igenis eljött az idő, hogy egy valódi katolikus szemléletű, de a történettudomány eszközeit – mindenekelőtt a források kritikai szemléletét – figyelembe vevő mű szülessen meg, amelyben megtalálhatók a rokon tudományok – művészettörténet, építészettörténet, muzeológia – kutatásainak legújabb eredményei is. Így például olyan fotókat is közlünk a könyvben, amelyek többsége eddig raktárakban volt. Több mint százötven fényképet teszünk közzé a kiadványban, jó minőségben.

– Melyek a kötetben megjelent szerzők főbb megállapításai?

– A szerzőink semmiféle direktívát nem kaptak. A különböző forrásokból kiindulva mégis egységesen arra jutottak, hogy az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus olyan magas színvonalon megrendezett esemény volt, amelynek az emléke évtizedekkel később is él. Maradjunk csak Eugenio Pacelli bíboros, pápai legátus személyénél, akit a konklávé egy évvel később XII. Piusz néven pápává választott. Azonnal fogadta a magyar küldöttséget, és visszautalt a rendezvényre. Tíz év elteltével ugyancsak ezt tette. Közel húsz évvel később, 1956-ban pedig három enciklikát adott ki és két rádiószózatot intézett a magyar forradalom védelmében; ekkor is visszautalt 1938-ra.

– Milyen lelki gyümölcsei voltak a kongresszusnak?

– A kongresszusi felszólalók közül sokan hitvallók vagy vértanúk lettek. Papok és világiak egyaránt. Boldog Meszlényi Zoltán püspök, Boldog Gojdics Péter eperjesi görögkatolikus püspök, Werner Alajos egyházzenész, szombathelyi egyházmegyés pap vagy Schmidt Sándor dorogi bányaigazgató. Említhetem Tóth Lászlót, a Magyar Újságírók Egyesületének elnökét is, aki 1938-ban azt mondta: ma sokan szenvednek üldözést a kollégáink közül, mert az igazságról írnak és az igazságot képviselik. Tíz évvel később a Mindszenty-per hetedrendű vádlottja lett, elítélték, és két évre rá meghalt a váci fegyházban. A jezsuita Kerkai Jenő később életveszélyes sérüléseket szenvedett a kommunisták börtönében. Nem engedték misézni, de ő titokban megtartotta a szertartásokat, és egy konszekrált ostyát rejtegetett. A börtönőrök megtalálták nála, és a szeme láttára meggyalázták. Nagyon megverték, idegösszeomlást kapott, majd három napra sötétzárkába zárták. A börtönkórházban az orvosok sokáig küzdöttek azért, hogy ne haljon meg. A jezsuita tartományfőnököt, Csávossy Elemért szintén bebörtönözték. Ő 1938-ban a férfiak éjjeli szentségimádásának vezérszónoka volt. Ekkor arra szólította fel a hallgatóság soraiban jelen lévőket, hogy álljanak ki Krisztus és az Egyház mellett „ha majd az istentelenek harci támadása hitünk bátor megvallására hív, ha majd templomainkat, iskoláinkat, papjainkat, apácáinkat, gyermekeink hitét és ártatlanságát galád támadás ellen meg kell védenünk”. Százötvenezer férfival együtt ő is ezt válaszolta erre: „Ott leszünk.”

Ezek az emberek az életükkel tettek tanúbizonyságot arról, hogy amit 1938-ban nagy plénum előtt mondtak, azt a nehéz időszakban, a megpróbáltatások idején is vállalták, és kiálltak mellette. Ez a helytállás rendkívül fontos. Természetesen említhetjük Mindszenty Józsefet is. A kötetben egy olyan fotót közlünk róla, amelyen zalaegerszegi plébánosként gyóntat a Hősök terén. Beszélhetünk az egyszerű emberek helytállásáról is, akik a szívükben megőrizték 1938 útmutatásait. A budai Várban hangzott el az akkori fiatal lányokhoz szóló buzdítás, amely arra intette őket, hogy legyetek jó katolikus édesanyák. Ők most az én korosztályomhoz tartozó nagymamák. Sokat tettek azért, hogy a katolikus hitet megtartsuk. Ők nevelték a szüleinket a legvadabb rákosista időkben, és később elvittek minket, unokákat a szentmisékre. Ha ők nincsenek, akkor katolikus hitünk sem lenne már. A könyvben szereplő cikkem végén hivatkozom XII. Piuszra: úgy tűnik, mintha az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszusnak az lett volna a küldetése, hogy megerősítse a magyar Egyházat a szenvedések előestéjén. Ezáltal kilépünk egy általános történeti dimenzióból, és üdvtörténeti kontextusba helyezzük az egész eseményt. Ez ugyanakkor természetes, hiszen Krisztus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben szintén nem az anyagi világ szerint való. Ezt szeretnénk elmondani a kötetünkkel az olvasóknak. Igenis szükséges, hogy méltóképpen őrizzük meg ennek a kongresszusnak az emlékét, már csak azért is, mert tanulságul szolgálhat a következő, előttünk álló kongresszushoz is.

Fotó: Ambrus Marcsi; Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. június 14-i számában jelent meg.