Mi a köztünk lévő Istenben hiszünk – Beszélgetés Csókay Andrással

Nézőpont – 2021. július 28., szerda | 20:05

A közelmúltban Erdő Péter bíboros, prímás oklevelet adott át a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) népszerűsítésével megbízott tizenkét hírnöknek, köztük Csókay András idegsebésznek. Vele beszélgettünk.

– Milyen érzés a NEK hírnökének lenni? Tizenketten vannak, mint az apostolok…

– Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy felkértek erre, és egy olyan nemzeti példakép társaságában lehetek, mint Böjte Csaba testvér. A felkérés természetesen feladattal és kötelességgel is együtt jár: hirdetni az Eucharisztiát, a kongresszust, ami reményeim szerint megújíthatja Magyarország hitéletét, segíthet felcserélni a hiszékenységet a hittel. A hit pedig tisztánlátást jelent, nemcsak teológiailag, hanem a mindennapi életben, például a politikában is. Ha az emberek tisztán látnak, akkor semmitől nem kell félnünk, mert ez azt jelenti, hogy Jézus szerint élünk és cselekszünk.

Hírvivőknek kell lennünk, és a hírvivő apostoli munkát végez. Menjetek és hirdessétek az Eucharisztiát és az evangéliumot… Jaj nekem, ha nem töltöm be ezt a küldetést.

De ott van a hatalmas bizalom is: aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt. Ennél nyugodtabb, átölelőbb szeretet nincsen.

– Mit jelent az Ön életében az Eucharisztia?

– Hatalmas misztérium. 2014-ben tizenhat év telt már el a megtérésem óta, és még mindig nem értettem az Eucharisztia misztériumát. Nem fogtam fel az értelmemmel, pedig ez lehetséges. Ha elfogadom, hogy a feltámadás, a hittől teljesen függetlenül, történelmi tény, és természettudományosan is bizonyított, akkor el kell fogadnom Jézus minden egyes szavát. Nem engedhetem meg magamnak, hogy csak részeket fogadjak el a tanításából. Jézus egyértelműen megmondta az utolsó vacsorán: ez az én testem, ez az én vérem, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. De még a hívő ember sem fogja fel ennek az értelmét. Egy misztikus tapasztalatra volt szükség ahhoz, hogy átérezzem, megértsem, mit jelent. Ez kapcsolatban van egy nagy szenvedéssel, a kisfiam, Marci tragikus halálával. Egy epilepsziás roham következtében megfulladt a medence húsz centis vizében, úgy, hogy mi közben otthon voltunk, de bent a házban. A halála után is ugyanúgy hittem Isten szeretetében, de nagyon rosszul éreztem magam, és azt gondoltam, most már így kell leélnem az életemet. Mélyen hívő vagyok, de folyamatosan szenvedek. Voltak ilyen emberek az Egyház történetében. Aztán megérkezett a kegyelem: egy szentségimádás közben a Szent István-bazilika oldalkápolnájában megszólaltak a harangok. Az Eucharisztiában megjelent az Úr Jézus és Marcika. Krisztus átfogta a kisfiam vállát; arca a turini lepel élő arca volt. Marci jól hallható hangon azt mondta: Jól látod, apu. Négy percig tartott ez a jelenés, közben szólt a harang. Ezután bementem a bazilikába imádkozni, egy orgonaművész éppen egy gyönyörű Bach-darabot játszott, katartikus élmény volt. Sírva fakadtam az örömtől, hatalmas eucharisztikus élményben volt részem. A kisfiam halála után huszonöt nappal történt ez. Ettől kezdve már értem, mit jelent az Eucharisztia.

– Ha nem tudjuk ésszel felfogni az Eucharisztiát, akkor felfoghatjuk hittel vagy csodás esemény megtapasztalásával, ahogyan ez Önnel is történt?

– Az utóbbi öt évben egyre inkább igyekszem hangsúlyozni, hogy

a kereszténység, Jézus személye és tanítása az értelem hite, a tudatosság útja.

Értelemmel is eljuthatunk Krisztushoz, nem kell hozzá látomás, misztikus tapasztalat. Legyünk bár muszlimok, buddhisták, hinduk, materialisták vagy keresztények, Jézus Krisztus az út. Ez csodálatos. A hitünk alapja ott van minden ember szívének mélyén. Mennyei Atyánk tudja, hogy nem mindenki tud ehhez pusztán értelemmel hozzáférni, ezért adja ezeket a misztikus tapasztalatokat, amilyeneket gyenge hitűként én is kaptam. Ott vannak egyébként az eucharisztikus csodák. Csak egyetlen példa: 1996-ban Buenos Aires egyik templomában a földön találtak egy szentostyát, amit később New Yorkban megvizsgált a kardiopatológiai intézet professzora, és megállapította: az ostyában roncsolt szívizomsejt van. Ez annak a nyoma, hogy a római katona beledöfte Jézus szívébe a dárdát. Az ehhez hasonló esetek nem képzelgések vagy látomások, hanem tudományosan bizonyított csodák, ahogyan a lourdes-i csodák is. Ha ezek előtt nem térdel le az értelem, akkor nem tudunk mit tenni, az a sátán munkája miatt van.

Az Eucharisztia és a benne jelen lévő Krisztus lehetne az, akinek mindenkire kiáradó szeretete révén egy valóban igazságosabb és testvériesebb világ jöhetne létre. Ám ezt a szeretetet az emberiség jelentős része elutasítja, vagy nem vesz tudomást róla. Miért van ez így?

– Az emberek nem fogadják el ezt, mert a világban még mindig a gonosz az úr. Két hatékony fegyvere van: az egyik, hogy elhiteti magáról, hogy nem létezik, Jézust pedig a mitológia tárgykörébe utalja. A másik, még ennél is ravaszabb fegyvere, hogy mindig a jó és a tolerancia képében mutatkozik, és ezzel becsapja az embereket. Ennek csak úgy állhatunk ellen, ha napi kapcsolatunk van az élő Istennel, vagyis Jézus Krisztussal. Ő ismertette meg velünk az addig ismeretlennek tartott Istent.

Mi nem az ismeretlen, távoli Istenben hiszünk, hanem a köztünk lévőben,

hiszen Jézus Krisztus eljött közénk, kereszthalálával megváltott bennünket, majd a halált legyőzve feltámadt. A kereszténység nem vallás. Ki kell szabadítani Jézust a vallás ketrecéből. Robert Schuman egykori kereszténydemokrata politikus, francia miniszterelnök azt mondta, Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Példaképem, Kellermayer Miklós professzor pedig azt hirdeti: az elkövetkezendő időszak vagy eucharisztikus lesz, vagy nem lesz.

Bízik abban, hogy a budapesti eucharisztikus kongresszus sokkal többet jelent majd, mint hatalmas látványosságot?

– Hogyne bíznék ebben! Reményeim szerint teljesülni fog Szent Pio atya látomása: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni.” Ezért dolgozunk, tanúságot teszünk, minden lehetséges módon hirdetjük Krisztus igéjét, az Eucharisztia csodáját. Emellett persze az elsődleges munkám a Honvédkórház Idegsebészeti Osztályának vezetése. Az eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódóan a katolikus hírportálokon és a Mária Rádió keresztül újra imamozgalmat szerveztem a bangladesi sziámi ikrekért, akiknek a szétválasztásánál a beavatkozás műtéti vezetője voltam. A műtét után is kértem az emberek közbenjáró imáit, amelyek óriási segítséget jelentettek. Ahhoz, hogy a kislányok életben maradjanak, mi, orvosok kevesek voltunk. Kellettek a Jézustól kapott tudományos ötletek és a hatalmas imaháttér. A műtét előtti napon a kedves bangladesi kollégák a kérésünkre elvittek bennünket egy katolikus templomba, ahol szentáldozáshoz járulhattunk. Ebben lelkileg és testileg megerősödtem, így tudtam végigcsinálni a huszonhat órás műtétet. Sajnos az Európai Unió tudósai nem akarják elismerni Jézusnak a beavatkozásban betöltött szerepét, így óriási harcot vívok a tudományos közleményért. De bízom a Szentlélek erejében, abban, hogy a bíráló tudósokat jobb belátásra téríti, és elfogadják majd az egyébként kiváló idegsebészeti innovációkat, még akkor is, ha leírom, hogy ezekért Jézusé az érdem. Nagy harcok ezek, mert a sátán mindig a mielőbbi földi dicsőség felé hajtja az embert, és ennek ellent kell állni. Nem tagadhatjuk le az igazságot. Idegsebész társaim támogatnak, annak ellenére, hogy a legtöbb gúnyt itthonról kapjuk. A muszlim orvosok jobban megértik Jézus szerepét, hiszen ők is nagy prófétának tartják. Az egyik kislány egyelőre még nagyon távol van attól, hogy teljesen egészséges legyen. A katolikus hírportálok két évvel ezelőtt rengeteget segítettek az imafelhívás közzétételével. Most is hozzájuk fordulok, hogy hirdessék: akinek van szabad imakapacitása, imádkozzon a bangladesi ikrekért.

Szerző Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. július 25-i számában jelent meg, a NEKünk – az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából kiadott különszámban.

Kapcsolódó fotógaléria