Mit jelent apának lenni a Biblia szerint? (IV.) – Álmot látók: Jákob és József története

Gálik Péter Diák Murphy című könyve alapmű volt gimnazistakoromban. A szerző az „ami elromolhat, el is romlik” alapelvet ültette át a diákok világába. Ebben a könyvben található a megfigyelés, mely szerint mihelyst kiderül a mindent elsöprő, ám plátói szerelemről, hogy nem is plátói, mindjárt nyilvánvalóvá válik az is, hogy nem mindent elsöprő, és végeredményben nem is szerelem.

Ehhez hasonló a gimnáziumi években a „se veled, se nélküled” kapcsolatok jelensége, amikor kéthetente periodikusan járunk és szakítunk, egyiket a másik után. Ma, visszatekintve, már tudjuk, hogy voltaképpen nem a lányba/fiúba voltunk szerelmesek, hanem a vágyakozás mindent elemésztő érzésébe. Hiszen soha korábban nem tapasztaltunk ennyire intenzív érzelmet, amitől mennybe kellett menni vagy éppen bele kellett halni. 

A valódi szeretet nem ez. A valódi szeretetnek objektiválódnia kell.

Azt szoktuk mondani, mindent a szememmel látok, de a szememet nem látom. Az emberi személy legbelső magja ugyanilyen.

Nem ismerhetjük meg, csak úgy, ha újra meg újra engedjük, hogy cselekedjen. Olyankor „kikerül belőlünk”, megmutat valamit magából. És ha már kint van, akkor végre rá tudunk nézni. 

Amikor a kamasz gyerek az egész délutánt azzal tölti, hogy egy gumilabdát dobál a falhoz, és elkapja, amikor visszapattan, valójában „agyal”. Elemzi, hogyan viselkedett, mit mondott, hogyan reagált az egyes szituációkban, amikbe aznap keveredett. Próbálja megérteni önmagát, hogy ki is ő, azok alapján, amiket az a titokzatos legbelső valaki, aki végeredményben ő maga, csinált aznap a kulcshelyzetekben. Így válik felnőtté. 

A lényünk legmélyén mindannyiunkat meghatároz a szeretet, amit adunk, amit adni akarunk. A földművest nem az a kenyér teszi földművessé, aminek az erejéből műveli a földet (bár anélkül nem bírná a munkát), hanem az a kenyér, ami a munkájának a gyümölcse. Ugyanígy nem az a szeretet tesz bennünket önmagunkká, amit kaptunk (bár létfontosságú), hanem az, amit adunk.

Ezért is van az, hogy a szeretet „elő akar bújni”, el akarja érni azt, akit szeret. Erre szolgálnak az emlékezetes alkalmak, amik beleíródnak a közös történetünkbe,

erre szolgálnak az ajándékok, amikkel meglepjük a másikat, amiken napokat gondolkozunk, mi is lenne a megfelelő tárgy annak a szeretetnek a kifejezésére, amit érzünk. És igen, az egymás iránti szeretetünk legtökéletesebb, legteljesebb objektiválódása a gyermek. A szeretet életadó erő. És egy házaspár szeretete, amivel egymást megajándékozzák, olyan hatalom, olyan erő, ami a szó legvalódibb értelmében új életet teremt. 

Jákob szereti Ráchelt. Nagyon szereti. Amikor először meglátja, Ráchel apja juhait terelgeti az itató felé. Jákob odasiet, segít, aztán megcsókolja a lányt, és sírva fakad. Ennyire belészeret. Kétszer hét évig legelteti Lábánnak, Ráchel apjának a juhait, csak hogy végre elvehesse őt.

Elfogadja a megalázó munkakörülményeket, amikkel Lábán nehezíti az életét, mert megéri meghoznia ezeket az áldozatokat a lányért, akit annyira szeret. 

De Ráchel meddő. Miközben a testvére, Lea már hat fiúval ajándékozta meg Jákobot, és a szolgálóktól is született még négy gyermek, Ráchelnek nem születik gyermeke. A szeretet életteremtő ereje, a szeretet hatalmának legtökéletesebb megvalósulása, legvalódibb bizonyítéka hiányzik Jákob és Ráchel kapcsolatából.

Nem csoda, hogy amikor végül megszületik József, Jákob, aki addigra ráadásul nagypapakorú ember, „elkényeztető” szeretettel van a fiú iránt. Így természetes, hogy József fontosabbnak érzi magát a testvéreinél, de még az apjánál is, és természetes az is, hogy fogalma sincs, mi a probléma azzal, hogy elmeséli az álmát, amiben az ő kévéje egyenesen állt, miközben a testvérei kévéi az övé előtt hajlongtak. Ezeknél csak az természetesebb, hogy a testvérei eldöntik, részükről ebből elég volt. 

A József-ciklusban az álmok az események mozgatórugói. Így a szereplők is két kategóriába oszthatók: az „álmodók” és az „álomtörők” csoportjaiba. És igen, az álom(ból fakadó remény) ebben a történetben is politikai erő. Emlékezzünk Martin Luther King Jr. híres szavaira: „I have a dream.” 

A rend megint felborulni készül. Amikor József története megkezdődik, Benjamin még nem született meg, József a legkisebb testvér. Csakúgy, ahogyan apja, Jákob volt a kisebbik testvér, Isten mégis őt választotta a bátyja, Ézsau helyett. Ugyanaz a minta, ami később is felbukkan a Biblia lapjain.

A minta, ami kiemeli Istennek a kicsinyek iránti szeretetét, de közben folyton felborítja a rendet. 

Ahogyan most is. Hiszen a testvérek között nincs hierarchia, Ruben a legidősebb, de végeredményben egyenlőség uralkodik közöttük, ahogyan ezekben a helyzetekben ennek lennie kell. Az apa felelős az alá-fölé rendeltségi viszonyokért, a testvérek egymáshoz való viszonya pedig partneri, egyenlő. Erre jön a legkisebb, és a rend felborításával fenyeget.

Egy új rendszer létrejöttét álmodja meg, amiben egy testvér a testvérei fölött uralkodik. Az álomnak tehát pusztulnia kell.

Még Jákob is fennakad József szavain. Van azonban valami, amit ő megtesz, míg a testvérek nem. Jákob „megőrizte a szót,” amit József mondott (Ter 37,11). Ahogyan a Szűzanya, amikor Jézus azt mondja, neki apja dolgaiban kell lennie. 

Jákob ebben az esetben bölcs édesapa. A természetes érzéke neki is azt sugallja, hogy a fennálló rend felrúgása káosszal fenyeget. Jákobnak is jó az, ahogy eddig volt. De tudja, hogy ő is a rendet felborító, az elsőszülöttségi áldást kapó kisebb gyermek volt. És ami még ennél is fontosabb, ő is álmodó (Ter 28), ahogyan álmodó volt Ábrahám (Ter 15).

Szemben József testvéreinek elhatározásával, Jákob, az édesapa megfontolt viselkedése jeleníti meg az elbeszélésben a remény vékony fonalát. És az ígéret végül József miatt él tovább.

Ahogyan József álmodó, nem pásztor, mint a testvérei, úgy Jézus is álmodó, nem pedig ács.

Egy új világot, egy új rendet álmodnak ők ketten, amit mások meg akarnak akadályozni, de az Atya nem engedi. Mert ezeket az álmokat, az Ábrahámmal való találkozástól a világvégi nagy egybegyűjtésig, ő álmodta először.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. március 28-i számában jelent meg.