Mit jelent apának lenni a Biblia szerint? (V.) – Elsőszülöttek: Isten családjának reménye és jövője

Bizonyos mértékig egyetértek Immanuel Kanttal, aki szerint nem kell bizonyítanunk Isten létét, elég hatalmas ő ahhoz, hogy ha akarja, megtegye. Ugyanezen logika mentén

nem érzem szükségét, hogy Isten védelmére keljek, meg tudja ő védeni magát.

De tudom azt is, hogy amikor a sorozat ezen része az egyiptomi elsőszülöttek halálával foglalkozik, akaratlanul is ingoványos(nak tartott) talajra tévedek.

Tudom, kérdés az, mit jelent, hogy Isten megkeményíti a fáraó szívét. De mind vesztettünk már vitákban, amikor kifogytunk az érvekből. És tisztában vagyunk azzal is, hogy amikor a vita logikája alapján kapitulálnunk kellene, hiszen „leérveltek” minket, éppen abban a pillanatban sosem voltunk még távolabb attól, hogy elfogadjuk a másik álláspontját. Isten tudja, hogy minden egyes „érve” csak egyre távolabb sodorja a fáraót attól, hogy engedjen a követeléseknek.

Talán sokaknak az sem világos, miért kell egyáltalán csapásokkal győzködni a fáraót. De ne feledkezzünk meg arról, hogy a fáraó „kezdte” a konfliktust. Ráadásul a kezdet kezdetén még csak botokat hajigálnak a padlóra, amik kígyóvá változnak. (A fáraó szimbóluma a kobra, ám Áron kobrája megeszi a varázslók kobráit, vagyis a héberek „kobrája” erősebb, mint az egyiptomiaké.) De amikor már belemerülünk a csapásokba, akkor is inkább nehézségekről beszélünk, nem közvetlen életveszélyről.

Közben a fáraó mágusai már a harmadik csapást sem képesek Mózes után csinálni, nem tudnak bűbájossággal szúnyogokat támasztani, ők már akkor kiszállnak a „versenyből,

”és jelzik a fáraónak, hogy „ez az Isten ujja.” („XY ujja” – az ősi Egyiptomban ez gyakran vezet be győzelmes hadjáratról szóló beszámolót, a csapások tehát egy hadjárat hadmozdulatai.)

A csapások ráadásul nem ismeretlenek az egyiptomiak számára. Az első olyankor történik, amikor a Nílus áradása túlságosan heves. Ilyenkor megjelenik a vízen egy algafajta, ami „megfojtja a vizet,” s ettől elpusztulnak a halak. Hogy a haltetemeket megtámadó bacillus anthracis átterjed a békákra, amelyek már fertőzötten szorulnak ki a partról az áradás miatt, az természetes, ahogyan a moszkitó-invázió is, ami a döglött állatokkal van összefüggésben. Hogy aztán ettől a nem karámban tartott állatok megfertőződnek, megint érthető következmény, ahogyan az emberek bőrén keletkező kelések is.

Felső-Egyiptomban előfordulnak heves februári esőzések, amik megsemmisítik a lent és az árpát, de a búzát és a tönkölyt nem, hiszen azok még nem keltek ki. Gósen földjén azonban ez a jelenség lényegesen kevésbé heves, így Izrael fiait nem éri kár. Hasonló módon, az erős szudáni és etióp tél, ami a Nílus jelentős áradását okozza, hozni fogja magával a sáskákat, csakúgy, mint a khamsin-t, a sivatagi homokvihart, ami gyakran három napig tart, és elsötétíti az eget.

De a történet mást is mond. Mert ez egy háború, amit YHWH vív, aki magának akarja Izraelt, Egyiptom istenei ellen. Hapi, a Nílus tavaszi áradásáért és így a termékenységért felelős isten nem bőséget hoz, hanem rombolást. Heqit, a gyümölcsök egyiptomi istenének állata, a béka, betegséget és veszteségeket okoz.

A jégeső és a vihar a piramisok belsejében talált szövegek szerint félelmetes események isteni hírnökei.

De mind közül a legártatlanabbnak tűnő csapás, a sötétség a legbaljósabb üzenet. Ra, a nap istene, aki egész évben fényességgel és élettel árasztja el Egyiptomot, tehetetlen, amikor YHWH úgy dönt, hogy sötétbe borítja az országot.

De ők csak csatlósok. A fővezér a fáraó, Ra fia, az istenség megtestesülése, a teremtésben megalkotott rend (a ma’at) őrzője, a termékenység és a Nílus megfelelő működésének felelőse. Aki tehetetlen, mert az történik, amit YHWH mond, nem az, amit ő. De a fáraó ebből sem tanul. Így amikor majd felvonultatja a teljes „isteni udvartartását,” a lovait, a szekereit, lovasait és seregét (nem véletlenül ismétli meg újra meg újra a Kiv 14), Izrael Megmentőjének még egyszer meg kell mutatnia, hogy ő a természet teljhatalmú ura, akinek a tábornokai a tűz, a felhő, a homok és a tenger, amit a teremtésben egyszer már szétválasztott, s nem okoz problémát ismét megtennie, ahogyan az sem nehézség, hogy szavára ismét összezárjon.

A kilenc csapásból egyetlen okozta emberek vesztét. De erről is elárulja a szöveg, hogy a fáraó tanácsosai, akik ekkorra már pontosan tudják, hogy Mózes nem a levegőbe beszél, megmentik az állataikat és az embereiket, védett helyre parancsolva őket a jégeső elől. Isten nem akarta bántani Egyiptom népét. Pedig valójában

neki nagyon is személyes ez az ügy. Olyasvalakit bántanak, aki miatt más édesapa már sokkal korábban a torkára lépett volna az elkövetőknek.

„Az Úr így szólt Mózeshez: (…) «Akkor ezt mondd a fáraónak: Így szól az Úr: Izrael az én elsőszülött fiam. Én ezt mondtam neked: engedd el fiamat, hogy szolgáljon nekem. De te nem akartad elengedni. Íme, én megölöm elsőszülött fiadat.»”

Az elsőszülött különleges helyet foglal el a családban. Kétszeres örökrészt kap, de egyben a felelősséget is: a családot egyben kell tartania, meg kell védenie, meg kell tartania a helyes úton, és bírónak kell lennie a vitás kérdésekben, hogy csak néhányat említsünk a feladatai közül. Az elsőszülött az egész családot képviseli és jeleníti meg, így a születése a család jövője, a halála viszont a család halálos ítélete.

Amikor a gyász fájdalmának intenzitását akarja leírni, nem véletlenül használja Zakariás próféta a „megsiratják, mint az elsőszülöttet” kifejezést.

Izrael YHWH elsőszülöttje. Az örökös, a leendő képviselője, felelőse, bírája és védelmezője Isten többi gyermekének. (Bizony, a többi népről beszélünk.) A fáraó parancsa viszont világos: a héber fiú újszülötteket meg kell ölni. Itt nem elengedésről vagy el nem engedésről van szó. Ez a Talion-törvény („szemet szemért”) apákra és elsőszülöttekre alkalmazása. Háború két isten között egy népért, amelyet az egyik ki akar irtani, a másik általa szán jövőt a világnak.

A szabadítás után minden elsőszülöttet az Atyának kell szentelni. Ők az Istennel közös jövő családjának képviselői. Mert életben maradtak. Bezárkózva, a vérrel megkent ajtófélfák mögött, amikor a pusztító elvette Egyiptom Istenének jövőjét. Hogy Isten családjának lehessen reménye és jövője. És

amikor ezért a döntéséért kérdőre vonjuk, ne feledkezzünk meg arról, hogy egy másik húsvéton egy másik elsőszülött is meghalt.

Ő halt meg, hogy mi éljünk.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. április 18-i számában jelent meg.