Művészként az igazságért – Oberfrank Luca, a NEK grafikusa

Nézőpont – 2020. január 15., szerda | 11:41

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) munkatársával, Oberfrank Lucával beszélgettünk, aki munkásságában az őszinteségre, az igazság tükrözésére törekszik. Grafikusként dolgozik a NEK-nél, s emellett képzőművészeti grafikákat készít.

– A munkáit elnézve úgy látszik, fontos Önnek az elcsendesedés, a letisztultság, az, hogy a zenét, a hangokat áthelyezze a csendbe, s a csendben mi magunk is úgy halljunk, hogy csak látunk. A letisztultság teret ad a léleknek is. Ez a lényegre figyelést segíti elő?

– Hatalmas kegyelemnek élem meg a munkámat a NEK-nél. Valójában mindig is az volt az álmom, hogy a talentumaimmal valahogyan Isten ügyét szolgálhassam. Ebben a projektben most végre találkozott e kettő. A NEK-nél végzett alkalmazott grafikai munkásságomat függetlenül kezelem a képzőművészeti hivatásomtól. Persze örülök, ha adódnak olyan lehetőségek, amelyekben a képzőművész oldalam is megmutatkozhat, mint például a győri Triangulum Galériában rendezett kiállításom esetében.

Tetszik ez a gondolat, amit a kérdésében felvet. Lehetséges, hogy azért foglalkoztat ennyire a hallás és a látás összekapcsolása, hogy ezzel a transzformációval írjam le a személyes megérintettségemet. A munkáim magja a gondolatiságon kívül mindig egy személyes ima vagy szándék. Ez jelenik meg a Castillo interior című szitanyomat-sorozatomban (Avilai Szent Teréz: A belső várkastély), de az In principio erat verbum című diplomamunkámban is. Alapvetően foglalkoztat a szakrális tér és az ebben megjelenő műalkotás kapcsolata.

– A lényeg: Isten? Vagy véleménye szerint el kell kerülni a konkrét megnevezést, inkább csak sejtetni kell? Esetleg fontos az egyértelműség? 

– Tagadhatatlanul van a munkáimnak egy vallásos rétege, de senkire sem szeretném ráerőltetni ezt az olvasatot. Ahogyan Graham Howes vallásszociológus fogalmaz, a vallásos hit a posztmodern világban csak széttöredezett módon van jelen. Az áhított egységet itt, a földön nem érhetjük el. Fontosnak tartom, hogy művészként az igazságot tükrözzem vissza. Ebben benne van a megváltás igazsága, de korunk válsághelyzete is. Szerintem a kortárs művészet alapvető feladata, hogy kapcsolódjon a jelenhez. Mit érne a művészet, ha csak egy kiüresedett, múltba révedő, romantikus ábránd lenne?

– Rámutat vagy odavezet? 

– Decemberben újra láthattam Fra Angelico frissen restaurált Angyali üdvözletét a madridi Pradóban. Elképesztő, hogy milyen mély értelmű misztériumot jelenít meg ez a festmény! Hiszen itt a megtestesülésről van szó! Most mégis Mária hivatástudata, tiszta és szabad befogadó gesztusa ragadott meg, amellyel elfogadja Isten akaratát. Számomra ez az elhívás legszebb formája.

A reneszánsz mestereknek nagy segítségére volt ebben a közvetlen rámutatásban a perspektíva alkalmazása, amellyel képesek voltak a kép terébe vezetni a tekintetünket. Az absztrakció megjelenésével azonban megszűnik a kép világra nyíló ablakként való értelmezése. A műalkotás eseménnyé válik. Többé már nem a látható valóság ábrázolása a cél, hanem a láthatatlan dolgoknak a maguk széttöredezettségében való megjelenítése. Előtérbe kerül az átmenetiség és a pluralizáció, a párhuzamos igazságok egyidejűsége.

Szerintem ma inkább az odavezetés tud érvényesülni, de az is csak akkor, ha a művész személye hiteles marad. A műalkotásaimmal tükrözök valamit magamból, a legszemélyesebb rétegeimet tárom fel mások előtt. Lehet, hogy ez a belőlem származó őszinteség, ami kitörölhetetlenül a mű részévé válik, másokat is megragadhat, és akár elvezethet ahhoz a forráshoz, amiből én is táplálkozom. De ez már a látogató döntése. 

– Keresztény családban nőtt fel, ahol rengeteg a művész. A fő munkái azt mutatják, hogy az útja finoman hozzá van kötve Istenhez. Ön is így látja?

– Sokat köszönhetek a családtagjaimnak, akik mindvégig támogattak. Megerősítést jelentett számomra több családi példa is. Rokonaim ugyan más művészeti területeken alkotnak (színház, zene, tánc), de sikerült megtalálniuk az életükben az egyensúlyt. Édesapám eleinte kicsit aggódott, hogy ezt a pályát választom. A testvérei példáján látta, hogy nem könnyű művészként boldogulni a világban. De ma már nagyon büszke rám, hogy e hivatás mellett döntöttem.

Nem volt egyszerű elfogadnom, hogy ha komolyan szeretnék foglalkozni a képzőművészettel, akkor kőkeményen meg kell dolgoznom érte. De a kitartás és a munka meghozta a gyümölcsét. Nagyon hálás vagyok a férjemnek is; a vele való találkozásom indított el a mélyebb istenkapcsolat és a hivatástudat felé. Ebben az időszakban, a hit talaján szereztem meg azt a mély meggyőződést, hogy nekem ezt kell csinálnom, erre kaptam hívást. Tulajdonképpen a mai napig ez hajt, ez visz tovább az úton.

*

Az alkotó a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa.

Forrás: Kaszab Luca/NEK

Fotó: Németh Péter

Az írás az Új Ember 2020. január 12-i számában jelent meg.

 

Kapcsolódó fotógaléria