Nagypéntek – Füzes Ádám liturgikus videoblogja: Érezzük át otthonainkban Jézus elhagyatottságát

Nézőpont – 2020. április 9., csütörtök | 20:55

Füzes Ádám, az Esztergomi Hittudományi Főiskola levelező tagozatának liturgikatanára szerkesztőségünk megkeresésére személyes hangvételű videobloggal segít az elkövetkező négy napban, hogy miként vehetünk részt lakásunkban, családi körben minél elmélyültebben a liturgikus eseményeken.

Ebben az esztendőben a nagyheti szertartásokat a járványhelyzet miatt csak televízión, rádión vagy az internet révén számítógépen, okostelefonon követhetjük. Hogyan tudunk mégis ünnepelni, emlékezni?

Nagypénteki videójában Füzes Ádám a liturgia fontos részét emeli ki: az elszakítottságot, amit napjainkban mindannyian megélhetünk. Jézus a Getszemáné kertjében már egyedül van, a tanítványok elalszanak, de ez az elszakítottság még egyértelműbb lesz, amikor elviszik a katonák.

Szeretnénk együtt érezni, szeretnénk átérezni, hogy milyen lehet elhagyatottnak lenni. Legyünk együtt érzők Jézussal, de ne csak vele, hanem környezetünkkel és önmagunkkal.

Jézus egyszer s mindenkorra visszaépítette azt a hidat, ami összeköti Istent és embert. És egy jó tanács: az otthonainkban található keresztet érdemes letakarni, majd pedig a felolvasott evangélium után leleplezni, és rácsodálkozni, hogy milyen nagy volt Jézus szenvedésének az ára. Majd vigyük, tegyük oda kéréseinket Jézushoz – buzdít videoblogjában Füzes Ádám.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria