Naponta többször sírtam, szinte lebegtem – Petrás Mária NEK-hírnökkel beszélgettünk a kongresszusról

– Hogyan gondol vissza a kongresszusra?

– Szinte minden nap részt vettem valamilyen eseményen, de még nem gondoltam át, mit kaptam azokban a napokban, mert még mindig a kongresszus hatása alatt vagyok.

Sokan úgy érezzük, hogy szent időket éltünk meg.

Naponta többször sírtam, olyan érzékeny voltam, és nem egyszer el kellett gondolkoznom, hogy a földön vagyok, mert szinte lebegtem. A férjem végig követte az eseményeket a tévén, mert az egészsége nem engedte meg a személyes jelenlétet. Még ő is elsírta magát férfi létére! Rengeteg ismerőssel találkoztam, olyanokkal is, akikkel 10 vagy akár 25 éve nem, és nagyon szép beszélgetéseink voltak. Másokkal is gyakran összemosolyogtunk. Láttam az emberek arcán, hogy valami bennük is megváltozott: szabadok és nyíltak voltak.

– A kongresszus előtt hírnökként milyen feladatai voltak?

– Az Ars Sacra Fesztivál keretében a budapesti Szent István-bazilika előtt szeptember negyedikén volt egy órás műsorom a zenész társaimmal Napkelettől napnyugatig, archaikus imáktól a mai dalainkig címmel. Ebben megpróbáltam az orgonát archaikus hangszerekkel ötvözni. Az orgona gyerekkorom állandó kelléke volt, és már akkor is azt tapasztaltam, hogy a felsőbb erőkkel nagyon össze tud kapcsolni. A Szent István-bazilika altemplomában megnyílt egy kiállítás szeptember hetedikén Szent István öröksége címmel, annak a hivatalos megnyitóján is felléptünk.

– Hogyan élte meg a nyitómise előtti műsorra való készületeket?

– A nyár folyamán kidolgoztunk darabokat, és felvételeket készítettünk róluk egy stúdióban. Ezekből kiválasztottak néhányat a Hősök terei nyitómise előtti műsorhoz. Ott egy két és félperces éneket én énekeltem. Az egész Kárpát-medence népművészetét, táncait, népénekeit megidézte a félórás összeállítás, melyre augusztusban együtt próbáltunk a Magyar Nemzeti Együttessel Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa, valamint Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója vezetésével. Csodálatos volt a felkészülés! A produkcióról a Müpában felvétel készült színházi körülmények között, vetítéssel, ami a Hősök terén kicsit talán hiányzott is, hiszen ismertem az előadás hátterét. Ugyanakkor az egész magyar történelem és a magyar kultúra gazdagsága feltárult.

Azt éreztem a Hősök terén, hogy megállt az idő. A népművészetben nem vált soha szét a vallásos és a profán.

Régen egységben volt minden, a magyarság, a hit, a falusi világ. Istenközpontúak voltak az emberek, az ünnepeket az istenhit határozta meg, és természetes volt a Mária-kultusz. Mindezt ebben a műsorban szépen be tudták mutatni. A próbákon azt mondtam a többieknek, hogy sokakat meg fog téríteni a műsor, mert nagy erő van benne, hatni fog az emberekre.

– A nyitómise milyen élményeket tartogatott Önnek?

– A megnyitón a naptól alig bírtam kinyitni a szemem. Valami rezgett, vibrált a levegőben. Nagyon sütött a nap, de miért sütött ennyire? Megható volt ez a fényesség, sok erőt adott. Csoda volt, ahogyan ott voltunk a sokaságban, és zúgott a harang, a kórus! Eszembe jutottak gyerekkorom ceremóniái, amikor az ember be tudta hívni az istenit. Az imában is sokszor fel tudok lelkesedni. Azt éreztem a nyitómisén, hogy ha összegyűlünk az Ő nevében, akkor van ott egy csodálatos emberfeletti erő. Szegény az emberi nyelv, hogy ezt az élményt kifejezzük.

De csudálatosan felemelő volt a körmenet is. Száz csángóval együtt indultunk a Kossuth térről népviseletbe öltözve, ők több faluból érkeztek, Klézseről, Külsőrekecsinből, Diószénből, a szülőfalumból, aztán az Andrássy úton már elveszítettük egymást. A körmeneten mindenki mosolygott és boldog volt. Egy szomorú embert vagy síró gyermeket nem láttam, pedig sok kisgyereket vittek apukák a nyakukban. Kellemes meglepetés volt, hogy rengeteg fiatalt jött velünk, végig énekeltek.

– A csángó ismerőseivel más programokra is ellátogattak?

– A román nyelvű misén ott voltunk a Szent Anna-templomban, amit a Román Katolikus Egyház vezetője, Aurel Percă mutatott be. A főpásztor fogadott minket a mise után, ekkor megajándékoztuk őt a hetvenedik születésnapja alkalmából, és megköszöntük, hogy engedélyeztek egy magyar nyelvű misét csángó földön, Bákóban. Kértük a főpásztort, ha lehet, legyen még egy-két faluban magyar mise, de legalább egy magyar ének hadd hangozzon el minden vasárnap, vagy vezesse be a háromnyelvű, magyar-román-latin misét. Ezek ábrándok... Az otthoniak, amikor meghallották, hogy hírnök leszek, azt gondolták, hogy tudnak valamit kérni rajtam keresztül akár a pápától is. A misén koncelebráló román atyák egyébként mind tudnak magyarul: el is énekeltük a Boldogasszony, Anyánkat. A plébános úr kérésére énekeltem még a fogadáson. A főpásztor szülőfalujából, Szabófalváról származik egy archaikus ének, a Jen, Uram, jen, Isztenem kezdetű, azt adtam elő.

A zárómisén a néhány magyar szó nagyon szép gesztus volt Ferenc pápa részéről. A szentbeszédén is sokat elmélkedtem. Én még soha nem találkoztam Ferenc pápával, most is távolról láttam őt. Örülök, hogy itt volt velünk! Amikor 1991-ben Budapestre látogatott II. János Pál pápa, ezer csángó volt népviseletben a Hősök terén. Bukaresti útja során ellátogatott erdélyi és csángó falvakba is. Később írtak egy drámát arról, hogyan várták ott a pápát: ahol elhaladt, a kerítéseket felöltöztették szőttesekkel, az út szélére tettek ágakat, szirmok és levelek voltak az úton. Az a világ, ahonnan jövök, tiszteli a pápát.

– Hozott valamilyen változást az Ön számára ez a hét?

– Már akkor, mikor az Iparművészeti Főiskolára jártam, szívesen választottam a szakrális témát. Készítettem a dévai kolostorba egy feszületet, melyen Krisztus vigasztalja Máriát és Mária Magdolnát, az angyalokat pedig a mestereim arcával mintáztam meg. 1993-ban az első népdallemezem felét is egyházi ének tették ki. A műsoraim gerincét az egyházi év ünnepei adják, ezeken a reggeli imától az esti imáig sok szép ének elhangzik.

Arra kaptam bátorítást, hogy a szakrális témát ezentúl még nyomatékosabban képviseljem.

– Miben látja a kongresszus jelentőségét?

– Azt gondolom, hogy Magyarországnak is nagyon fontos, és nem csak a katolikusoknak vagy a keresztényeknek, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust meg tudtuk szervezni. Megmutattuk, hogy van a világnak olyan népe, mely nem feledkezett meg arról, hogy keresztények vagyunk, pedig sok helyen a világban már elfelejtették a gyökereiket.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Ambrus Marcsi; Fábián Attila; Merényi Zita; Lambert Attila

Magyar Kurír