Nigériában is dúl a járvány – Afrékával támogathatjuk az éhezőket rizzsel, a diákokat tandíjjal

Nézőpont – 2021. március 17., szerda | 15:25

Fodor Réka már többször mesélt nekünk Nigériáról, ahol évek óta orvosi missziót folytat, és ahol tavaly az Afréka Alapítvány szolgálata – a járvány, a lezárások következtében kialakuló szükséghelyzetben – humanitárius misszióvá változott. Akkor még úgy tűnt, a koronavírus-járvány nem pusztít annyira Nigériában, mint Európában.

– Az onitshai érsekségen, ami a második otthonod, meghalt Covid-fertőzésben Patrick atya, püspöki vikárius, és többen is elkapták a vírust a papok közül. Mit lehet tudni a helyzetről?

– Mindenkit nagyon megrázott Patrick Eloka Omutah atya február végi halála, gyásznap volt az érsekségen. Basil atyának, az érsek alkancellárjának legjobb barátja volt, egy egészséges ember, intelligens, kedves pap, az egyházmegyei egészségügyi szolgálat igazgatója, Onitsha régió püspöki vikáriusa. Bevitték a Szent Borromeo kórházba, kapott oxigént, gyógyszereket, de két nap múlva hirtelen leesett a szaturációja (véroxigénszint – A szerk.), és meghalt. Hatalmas sokk volt, megrázta a papokat és a híveket is. Eddig azt gondolták, azok között pusztít a vírus, akiknek más betegségek miatt le van gyengülve az immunrendszerük.

Jellemző a helyi viszonyokra, hogy a halálos ágyán elvégezték a PCR-tesztet, de közben elromlott a gép, ezért csak tíz nappal később lett meg a pozitív eredmény.

– Mit gondolnak a nigériai emberek a sok baj, betegség, szegénység közepette a vírusról?

– Eddig az emberek úgy gondolkodtak, hogy sok más fertőző betegség, tífusz, malária, AIDS pusztít az országban, meg kell tanulni ezzel a vírussal is együtt élni. A nigériai mutáció valószínűleg a brit mutáció egy változata, mert az Angliában dolgozó nigériaiak hazajárnak az ünnepekre.

Sokan halnak meg koronavírusban, de nem lehet pontosan tudni, hányan, hiszen a legtöbb ember nincs is anyakönyvezve.

Akinek egyáltalán nincs pénze orvosra, kórházra, az nem kerül az egészségügyi személyzet látókörébe. A hivatalos statisztika szerint százezer regisztrált eset van és ezer halott… ám egy kétszázmilliós országban ez csupán azt jelenti, hogy nincs elég teszt. Eddig sokan nem is hitték el, hogy van vírus, mert személyesen nem tapasztalták meg. Sokan hiedelmek között élnek, azt hiszik, az AIDS egy mérgezés, vannak, akik stigmának tartják a vírusfertőzést. Eddig abban reménykedtek, hogy a trópusi éghajlaton nem olyan aktív a vírus, február végén ezek a remények szertefoszlottak.

Egy egészséges főpap két nap alatt megfulladt. A halálhírnek üzenete volt, felébresztette az embereket, hogy a vírus létezik, valóságos, bárki elkaphatja.

– Milyen következményei voltak az érsekségen ennek a halálesetnek?

– Valerian Okeke érsek három héttel ezelőtt megszervezte, hogy 431 papját leteszteljék. Közülük harmincnak volt pozitív a tesztje, majdnem tíz százalék, többen tünetmenetesek voltak közülük. Tudjuk, hogy egy földműves élete is ugyanannyit ér, mint egy papé, ezzel együtt gondoljunk bele, mennyi idő, energia, pénz egy ilyen szegény országban egy pap, egy orvos képzése, mennyi áldozatot követel a családtól, a társadalomtól. Hatalmas kihívás pótolni, ha sokan meghalnak közülük. Awkában, Anambra állam fővárosában egy oktatókórházban néhány nap alatt meghalt egy ötvenes egészséges orvos.

Egy pap és egy főorvos halála szimbolikus számukra: intő jel, hogy a népességnek komolyabban kell vennie a vírust.

– Az egészségügyi ellátás fejletlen, fizetős, az érseki kórházak a legjobban felszereltek. Hogyan néz szembe az egészségügy a járvánnyal ilyen felszereltség mellett?

– Onitshában, egy nyolcmilliós városban nincs egy lélegeztetőgép sem… ez mindent elmond. Fogalmuk sincs, mi vár rájuk. Érkezett Nigériába egy adag AstraZeneca oltás, a politikusokat kezdték el beoltani. Nálunk is sokan halnak meg, de aki bajba kerül, nagy eséllyel kerül lélegeztetőgépre, kap plazmaterápiát vagy más korszerű kezelést. Mi lesz ott, ahol ebből semmi nincs?

Izunna atya, a kórházigazgató úgy látja, beláthatatlan ideig nincs esélyük oltásra.

Elmondta, hogy a kórházban négyszáz alkalmazott dolgozik, egyelőre nem voltak betegek, de ez a szigorú óvintézkedések – maszkviselés, távolságtartás, kézmosás – mellett is a legnagyobb csoda. A kegyelemnek tulajdonítják, dicsőítik érte az Istent.

– Korábban mesélted, hogy a lezárások milyen nagy kárt okoztak a gazdaságnak, sok ember nem jutott élelemhez. Azóta milyen intézkedéseket hoznak?

– Nigéria az egyik legszegényebb ország a világon, a tavalyi bezárással még mélyebbre süllyedt, nem lehet újra bezárni mindent. Aki napról napra él, nem tud kimenni a piacra az árujával egy kis pénzt keresni, annak nincs meg a napi élelme.

Belátták, hogy nem lehet bezárni a piacokat, mert az emberek éhen halnak. Belátták, hogy nem lehet online iskolát szervezni, hiszen nincs internet.

Ami a fejlett világban működik, az ott humanitárius katasztrófához vezethet. Éppen ezért nincsenek lezárások, működnek az iskolák. Patrick atya temetésén sok pap volt, nincsenek olyan megszorítások, mint nálunk, az átlagember maszkot sem hord. Járnak templomba, hiszen ha nincs élő hit, nem marad nekik semmi, ez az igazi esélyük.

– Javított valamit a gazdaságon, hogy megszűntek a lezárások?

– Ugyan nem zárt be újra az ország, de sok munkahely megszűnt, kevés termés volt és nagy az áremelkedés. Minden pénz a létfenntartásra megy, és az sem elég. Aki tavaly kétszer evett egy nap, és éppen megélt valahogy, az most nyomorba került. Az élelmiszerek ára tovább emelkedett, egy 25 kilós zsák rizs tízezer forintnak megfelelő összegbe kerül, egy évvel ezelőtt 7500 volt. Egy segédápoló 18 ezer forintnyi összeget keres havonta, ebből nem tudja megetetni és beiskolázni a gyerekeit. Az alapélelmiszerre, a rizsre továbbra is szükség van, mert nagyon sokan éheznek.

Tavaly nagyon sok családnak tudtunk segíteni a magyar emberek, közöttük a Magyar Kurír- és az Új Ember-olvasók adományainak köszönhetően, és az Afréka Alapítvány továbbra is fogadja a felajánlásokat.

– Amikor éhínség van, még kevesebb jut a tanulásra. Az onitshai érsekség iskoláiba járó diákok problémái sem kerülték el a figyelmedet, az alapítvány újabb módon is segíti a helyieket, ezúttal az általános iskolás korú gyerekeket.

– Január 18-án újraindították az iskolákat, viszont sokan nem tudják fizetni a tandíjat. Az iskolával tényleg nemcsak halat adunk, hanem hálót is. Nagyon sok gyerek esett ki az iskolai oktatásból a járvány elmúlt egy éve alatt: lopni jártak, gyerekprostitúcióra kényszerítették őket, napszámba kellett menniük. Nem könnyű visszatérni háromnegyed év lezárás után az iskolába, vannak, akik örökre kiesnek így az oktatásból, pedig ha nincs valakinek képesítése, generációkra beleszorul a nyomorba. Az egyetlen kiút a tanulás. Ha valakinek nincs képesítése, a piacra megy árulni, és csak reménykedik, hogy a nap végére megkeres egy dollárt… de ebből nem tud tandíjat fizetni a gyerekének.

– Hogyan tudjátok segíteni a gyerekek visszatérését az iskolákba?

– Egy diák költsége korábban ötezer forintnyi összeg volt havonta, de a helyzet az országban olyan sokat romlott – a házakban nincs áram, víz, sok családban nincs mit enni –, hogy az a legjobb, ha bentlakásos iskolákban tanulnak a gyerekek, annak pedig magasabb a költsége. Az iskola, a bentlakás, az étkezés költsége összesen tízezer forintnak megfelelő összeg havonta.

Akik tavaly még meg tudták engedni maguknak a tandíjat, azok közül sokan már nem tehetik meg. Egy réteg lecsúszott a szegénységi küszöb alá.

– El is indult a támogatási projekt, vannak, akik már segítik a gyerekeket?

– Igen, két hete találkoztam Kőszegi Zoltán dabasi polgármesterrel és az ottani katolikus egyházközségek papjaival. Nagyon szíven ütötte őket ez a helyzet, és a polgármester szeretett volna valamit konkrétan tenni, együtt elindították a jelképes örökbefogadási programot, ami azt jelenti, hogy átvállalják két évre a tanítási költségeket. Dabasnak öt ciklus óta ugyanaz a polgármestere, hívő katolikus ember, olvassa a Magyar Kurírt és az Új Embert, jó kapcsolatban van az atyákkal. Szeretné, hogy példa legyen, amit tesznek, és mások is kedvet kapjanak hozzá. Már most átvállalta néhány gyermek tandíját, és ígéretet tett, hogy amint lehetőség lesz rá, megkeres vállalkozókat is, hogy szálljanak be a támogatásba.

– Kiket támogatnak pontosan? Ha valakinek lehetősége van rá, és kedvet érez, bekapcsolódhat ebbe a kezdeményezésbe?

– A Stella Maris College az érsekség által működtetett nyolcszáz fős lányiskola, ők ennek a diákjait támogatják. Én is jártam itt tavaly, a fotók jól mutatják, hogy minden gyerek egyenruhában van, így nem látszanak a társadalmi különbségek. Ezek a gyerekek, ha tanulhatnak, képesek lesznek önálló életre, eszközt, tudást kapnak a kezükbe. Fontos tudni, hogy Nigériában nincs ingyenes oktatás, semmilyen szinten.

A támogató program Dabason elindult, szeretnének más városokat, jóérzésű embereket bevonni. Akkor lehet újra beiskolázni egy gyermeket, ha összegyűlik előre az éves tandíja.

Az Afréka Alapítványhoz érkező támogatások összeadódnak, így amikor megvan az összeg egy gyermek tandíjára, jelezzük az érsekségen, ők pedig ott helyben segítenek a listán következő kisdiáknak, hogy beiratkozhasson.

Az alapítvány neve és számlaszáma: Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítvány 10101346–27099400–01004002; IBAN: HU66; SWIFT-kód: BUDAHUHB

Fotó: Archbishop Valerian Okeke/Facebook; Stella MarisCollege/Facebook

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria