Nyár végi beszélgetés Kovács Gusztávval, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola új rektorával

Egy hívő ember úgy tekint az életére, mint amiben a kegyelem működik – vallja a harmincas éveiben járó Kovács Gusztáv, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola új rektora. Saját életére mindig úgy tekintett, mint egy csodára, amelyben Isten a tenyerén hordozza. Életpályája állomásait a kegyelem szimbolikus helyszíneinek tekinti. Ezeket érintve beszélgetett vele hitről, tudományról és a jövőről szóló elképzelésekről Bodnár Emese.

– Mi határozta meg az életútját, míg ilyen fiatalon a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora lett?

– Kőszegi vagyok. Itt végeztem az általános iskolát és a középiskolát is, a Jurisics Miklós Gimnáziumban érettségiztem. A Fő téren laktunk, néhány méterre a Jézus Szíve-templomtól. Ott volt egy cukrászdánk, amit elvettek a szocializmus idején, mi pedig a felette lévő lakásban maradhattunk. Kőszeget még a rendszerváltozást megelőzően is élénk vallásosság jellemezte. Ekkor volt itt plébános Seregély István, a későbbi egri érsek, aki nagyon pezsgő vallási életet hozott a városba. Rendkívül sokan ministráltunk, voltak hittanostáborok és különféle kirándulások. Erre épült a rendszerváltozás utáni nagy vallási fellendülés. Majd létrejött a cserkészcsapat, visszatértek a missziós atyák a Fülöp-szigetekről és Dél-Amerikából Kőszegre.

– Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy teológiát tanuljon?

– Az érettségi évében, 1998-ban váratlanul ösztöndíjat nyertem Ausztráliába. Akkoriban kivételes lehetőség volt, hogy egy évet egy másik földrészen tanulhattam. Egy Wollongong nevű településre (Sydneytől délre, nyolcvan kilométerre) kerültem. Az ott töltött egy év nagyon jelentős volt számomra: egy védett vallásos közegből egy olyan szekularizált társadalomba kerültem, ahol a vallásosság egyáltalán nem volt természetes. A nagyon segítőkész és kedves fogadó családommal rögtön megkerestük a helyi plébániát, amelynek az életébe bekapcsolódhattam. Ausztráliába egyetlenegy könyvet vittem magammal, az Újszövetséget, amit ott kezdtem el rendszeresen olvasni. Így még sosem vettem a kezembe: próbáltam összehasonlítgatni a négy evangéliumot. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy teológiával foglalkozzam. Néhány nappal a felsőoktatási jelentkezési határidő előtt érkeztem vissza Kőszegre, folytatni a gimnáziumot. Angoltanár szerettem volna lenni, és egyik jó barátom tanácsára Pécsre jelentkeztem. Később tudtam csak meg, hogy Pécsett van hittudományi főiskola. Szintén egyik barátom mesélt sokat arról, hogy itt milyen érdekesek az előadások és mennyire jó a közösségi élet. Először a Pécsi Tudományegyetemen vettem fel órákat, amiket a főiskola tanárai tartottak: fundamentálteológiát, biblikumot és egyháztörténetet. Annyira megtetszett, hogy 2001-ben beiratkoztam a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolára.

– Később újra ösztöndíjas lett.

– A főiskola elvégzését követően a Bécsi Egyetemen tanultam két évet. A sors úgy hozta, hogy a világ egyik legkiválóbb pasztorálteológusánál, Paul Zuhlehnernél tanulhattam. A Bécsi Egyetem teológiai karának dékánjaként felajánlotta, hogy nála írhatom a doktori dolgozatomat, amely aztán 2008-ban el is készült. Hihetetlen mértékben elvarázsolt az a kulturális sokszínűség, amellyel a bécsi iskola falai között találkoztam: például a görögnyelv-órán mellettem egy idős osztrák jogász ült, a másik oldalamon egy fiatal dél-koreai, előttem indiai kispapok, mögöttünk magyarok, szlovákok, lengyelek. Magával ragadott az a nyitottság is, ahogy ott a teológiát művelik. Bécsből hazatérve két munkahelyre érkeztem vissza: az egyik a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, ahol angol- és hittanárként dolgoztam, majd osztályfőnök is voltam egészen 2013-ig. A másik a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, ahol a Bölcseleti és Társadalomtudományi Tanszékre kaptam kinevezést, és filozófiát kezdtem oktatni. Most Pécs mellett, Kozármislenyben élünk a családommal.

– A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola élén tizenhat éven át pap tanár állt. Ön világi ember. Volt már ilyen vezető az iskola történetében?

– A rendszerváltás után, az újraalapítást követően három rektora volt a főiskolának: Bán Endre, Horváth István, majd Cziglányi Zsolt. Mindannyian klerikusok voltak. Számomra megtisztelő, hogy én lehetek az első laikus rektor. Nyilvánvaló, hogy ez egy új helyzet eredménye. Átalakulóban van az Egyház, valamint az egyházi struktúrák is. Ez nem is baj, mert ezáltal olyan energiák tudnak felszabadulni, amelyeket eddig nem használtunk ki eléggé. A paphiányt lehet úgy értelmezni, mint óriási problémát, tragédiát, de minden gondra lehet kreatív választ adni és lehetőségként tekinteni rá: a laikusok még aktívabban kapcsolódhatnak be az egyházi életbe. Olyan feladatokat vállalhatnak, amelyeket korábban csak klerikus személyek láthattak el. Ez olyan erőforrás, amelyet az Egyház most kezdett el igazából kihasználni. Maga a folyamat már régóta zajlik, intenzívebben a II. vatikáni zsinat óta. A laikusok komolyabb feladatokkal történő megbízására nem csak nálunk van példa: ha visszagondolunk a családdal kapcsolatos püspöki szinódusokra, akkor láthatjuk, hogy ott is több civilt vagy laikus szakértőt hívtak meg, és a dokumentumokban az ő véleményük is erőteljesen megjelenik.

– A hit mint tudomány, a hit mint személyes beállítódás hogyan viszonyul egymáshoz?

– Minden tudomány egyfajta személyes érdeklődéssel kezdődik. Egy teológus esetében ez a vallási érdeklődés. Ugyanakkor minden döntéssel egy már létező hagyományhoz csatlakozunk. A biológus abba a tudományos hagyományba kapcsolódik, amit biológiának nevezünk, a maga sajátos nyelvezetével és előzetes tudásával. A teológus esetében ezért különösen fontos, hogy szorosan kötődjön az egyházi hagyományhoz. Ahogy a biológiát, úgy a teológiát sem lehetséges légüres térben művelni. Ismerni kell azt a nyelvet, azokat a gondolatokat, amelyekkel az Egyház beszél Istenről, a kinyilatkoztatásról és azokról az emberi tapasztalatokról, amelyekben Isten a történelem során megmutatkozik. Persze nemcsak a nagybetűs hagyománytól, hanem az egyéni élettörténettől is elválaszthatatlan a teológia: egyrészt egy jó teológus szorosan kapcsolódik az Egyház életéhez – ez az a plusz, amivel minket megkülönböztet a vallástudománnyal foglalkozóktól. Másrészt a teológus munkájában megjelenik az ő sajátos élettörténete is. Nem véletlenül mondják, hogy a jó teológia „térdelő” teológia, hiszen a személyes istenkapcsolat szükségszerűen megjelenik a teológus munkájában.

– Hol a helye a teológiának a többi tudomány és az iskolai szakok között 2017-ben? Milyen pozíciót képvisel a pécsi  hittudományi főiskola a többi mellett?

– Az elsős hallgatóknak azt szoktam mondani, hogy ha valaki elmegy a Bécsi Egyetem főépületébe, akkor ott két nagy fakultást talál: az egyik a filozófiai fakultás – ide tartoznak a bölcsészettudományok –, a másik pedig a teológiai fakultás. A modern egyetemi rendszer e két diszciplína körül alakult ki. Ezek alkotják a szívét. Világviszonylatban a hittudomány természetes része az akadémiai gondolkodásnak. Sajnos Magyarországon a nagy állami egyetemekről hiányzik a teológia. Szerencsére mellettük létrejöttek hittudományi főiskolák, amelyek pótolják ezt a hiányt. A teológus hallgatók száma az utóbbi évtizedben világszerte jelentősen növekedett.

– Minek köszönhető mindez?

– Világunk nagyon töredezett, a nyilvánosságban a vallás szívét érintő kérdésekről csak ritkán esik szó, holott ezek alapvető kérdések: Miért vagyunk a világon? Miért élünk? Ha meghalunk, a semmibe hullunk, vagy van valaki, aki utánunk nyúl, megment minket, magához ölel? A keresztény teológia szerint Isten nemcsak az ember után nyúlt, hanem maga is emberré lett, és közel lépett az emberhez. Ezekkel a kérdésekkel sokan nem mernek mélyebben foglalkozni. Azt látom, hogy az utóbbi időben különösen a világiak részéről mutatkozik bátorság: sokan jönnek és felteszik ezeket a kérdéseket. A főiskolán a tizennyolc évestől kezdve minden korosztály jelen van. A legidősebb hallgatónk hetven év fölötti. A Hittudományi Főiskola olyan hely, ahol közösen keressük ezekre a kérdésekre a választ.

– Milyen viszonyban, kapcsolatban áll a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola az országon belüli és a határon túli hittudományi felsőoktatási intézményekkel?

– A modern felsőoktatás nem működik elszigetelten. Mindenkinek létkérdés, maguknak a teológusoknak, a kutatóknak és a hallgatóknak is, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki más felsőoktatási intézményekkel. Az első és természetes partner számunkra a Pécsi Tudományegyetem. A PTE Bölcsészettudományi és a Természettudományi Karával kötött megállapodás keretében a hittanár szakot az egyetemen meghirdetett tanári szakokkal párosítva is el lehet végezni. De nemcsak ezen a területen dolgozunk össze, hanem konferenciák szervezésében is. Több egyháztörténeti konferencia volt, amelyet a PTE-vel közösen szerveztünk. A filozófia, az etika, a bioetika területén is voltak közös projektjeink az egyetemmel. A Pécsi Tudományegyetemmel történő együttműködést a jövőben szeretnénk még szorosabbra fűzni.
Ugyanilyen fontos, hogy a nemzetközi kapcsolatok területén is tovább építkezzünk. Több külföldi egyetemmel és főiskolával sikerült szorosra fűzni a kapcsolatot, elsősorban a CEEPUS programon keresztül. Hallgatóinknak és az oktatóinknak lehetősége van arra, hogy más országok felsőoktatási intézményeiben végezzenek tanulmányokat vagy kutatói munkát. Jó kapcsolatot ápolunk az Opolei, a Bécsi, Grazi, Ljubljanai, és az Olmützi Tudományegyetemmel. Több nyári egyetemet, nemzetközi intenzív kurzust és konferenciát szerveztünk velük együttműködve. Mára elértük, hogy tanulmányai során minden hallgatónk részt vehet legalább egyszer külföldi tanulmányi úton.

– Mi a „víziója”, milyen hittel, reményekkel lát hozzá a rektori feladatoknak?

– Azt szeretném, hogy a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola nyitott intézménnyé váljon, amelyet mindenki magáénak érez. Bécsben azt tapasztaltam, hogy az egyetem ajtaja mindenki számára nyitva áll. Szeretném, ha ez itt, a főiskolán is valósággá válna. Egyrészt olyan képzéseket kínálunk, amelyek kiszolgálják azokat, akik magas szinten akarnak a teológiával foglalkozni. Szeretnénk számukra elérhetővé tenni a legmagasabb szintű tudást a legjobb gyakorlati képzés biztosítása mellett. Másrészről képzési lehetőséget nyújtunk azoknak is, akik az egyházi szociális szférában szeretnének elhelyezkedni, illetve akiknek nem a diploma kell, hanem puszta érdeklődésből szeretnék jobban megismerni a teológiát. Számomra ez azért is fontos, mert magam is így kezdtem a teológia hallgatását: egyszerű, de szívből jövő kíváncsiságból. Csak később vált világossá számomra, hogy ez a hivatásom is.

Forrás: Pécsi Egyházmegye/PPHF.hu

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír