Nyolcvan éve született Csilla von Boeselager, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója

Csilla von Boeselager Fényes Csilla néven született Budapesten 1941. május 17-én. Alig volt hároméves, amikor a család a Vörös Hadsereg elől menekülve elhagyta az országot. Németországon át Venezuelába vezetett az útjuk. Csilla Caracasban ferences internátusban tanult, majd tizenöt évesen beiratkozott a New York-i Vassar College-ba. 1961-ben kémikusi diplomát szerzett. Nem sokkal később egy lovasbalesetből eredő gerincsérülése miatt kórházba került. Hosszú, súlyos betegség után, 1964-ben ötvenszázalékos rokkantsággal hagyta el a kórházat. 1970-ig a Shellnél dolgozott New Yorkban, majd Frankfurtba költözött. Németországban ismerte meg Wolfhard von Boeselager bárót, akivel 1973-ban kötött házasságot. Két gyermekük született, Ildikó 1974-ben és Ilona 1976-ban.

1985-ben lakhelyén, Höllinghofenben ismerkedett meg a németországi máltai segélyszervezet, a Malteser Hilfsdienst tevékenységével. Bérmálásra készítette fel a fiatalokat, de az elméleti munkát kevésnek találta, ezért elsősegélynyújtó tanfolyamot végzett. Hitt abban, hogy ennél többet is tehet.

Nekem a máltai kereszt nem dekoráció, hanem egy komoly lelki világot és gondolkodásmódot jelent, az életem nagyon fontos része. Amikor azt mondom, hogy ennek a rendnek a munkáját vállalom, akkor én azt tényleg száz százalékig úgy gondolom és próbálok aszerint cselekedni”

– mondta máltai elköteleződéséről egy interjúban. Mikor egy németországi fogadáson találkozott Ugron Imrével, a máltai lovagok németországi munkaközösségének elnökével, elkezdték együtt tervezni, hogyan nyújthatnának segítséget Magyarországon. Csilla von Boeselager így vallott erről: „Ez volt az a pillanat, amikor szépen csendesen bekopogott az Úr a szívem ajtaján, azzal a feladattal, melyre azt mondom, hogy a hivatásom.” (Részlet Dobos Mariann A szeretet önkéntesei című könyvéből)

Az első adományok összegyűjtésekor Csilla von Boeselagernek és társainak szembesülnie kellett azzal, hogy a legnagyobb feladatot a magyarországi elosztás fogja jelenteni. Ugron Imrével Budapestre utaztak, hogy megtalálják a partnereket az akcióhoz.

Csilla kihallgatást kért Paskai László bíborostól, hogy az Egyház segítsen a gyógyszeradományokat és a kórházi berendezéseket megfelelő helyre eljuttatni. A bíboros azt felelte, csomagolják össze az adományokat egy kofferba, hozzák át Budapestre, és majd segítenek kiosztani. „Bíboros atya félreérti a helyzetet, mondta Csilla, mi nem egy kofferral hoznánk adományokat, hanem negyventonnás kamionnal. Az száz köbméter.” Kiderült, hogy az Egyház ezzel nem tud mit kezdeni. A titkárságon egy apáca azt mondta, van egy-két tevékeny pap Magyarországon, aki talán tud segíteni. Kozma Imre atyát ajánlotta.

Csilla von Boeselager lánya, Ildikó így emlékszik vissza erre az időre: „Összegyűjtöttek egy kamionra való segélyt és útnak indították Magyarországra. Ez alapvető élmény volt édesanyámnak, élete utolsó nyolc évét ez töltötte ki. Rálépett az útra, amit Isten neki szánt. Itt hasznosult az összes tudása, amit élete során összegyűjtött, a sok nyelv, a kommunikáció, a marketing, a szervezés, és az az egyedülálló képessége, ahogyan az emberekre hatni tudott. Ez mind-mind egyetlen célt szolgált, ő pedig mintha erőt merített volna a feladataiból, amelyek életben tartották őt. Ha nem lett volna ennyi kötelessége, valószínű korábban elment volna, ez a munka meghosszabbította az életét is.” (Részlet a Máltai Hírek című lapban megjelent interjúból)

Csilla von Boeselager asszony 1987 augusztusában találkozott Kozma Imre atyával. Utóbb mindketten sorsszerűnek nevezték ezt az alkalmat.

Ő Isten ajándéka volt. Első ajándéka pedig a máltai kereszt, amelynek üzenete az emberek egymással való kapcsolatának isteni értelme. Vagyis máltai jelmondatunk: A hit védelme és a szegények szolgálata”

– mondta Kozma atya.

A bárónő németországi kórházakat keresett fel, orvosi műszereket és felszereléseket kért a magyar egészségügy támogatására. Az első, műszerekkel és kórházi eszközökkel megrakott kamion 1987. október 23-án érkezett Budapestre. Miután személyesen is meggyőződött a hazai egészségügy keserves állapotáról, 1988-ban 36, 1989-ben 155 teherautó érkezett Magyarországra orvosi műszerekkel és eszközökkel megrakodva.

1988 nyarán rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála.

Amikor legközelebb itthon járt, azt kérte a magyar kormány egyik képviselőjétől, hogy a kormány tegye lehetővé a vallás valóban szabad gyakorlását, valamint egy önálló máltai szervezet alapítását Magyarországon.

Az adományokkal megrakott teherautók hetente többször érkeztek Zugligetbe, nem volt kérdés, hogy a segélyezés lebonyolításához kell egy szervezet. Miután Csilla von Boeselager és a vele érkező Ugron Imre a németországi máltaiaknál viseltek tisztséget, magától értetődő volt, hogy az új segélyszervezet is a máltaiak nagy családjához tartozik majd. Magyarországon akkor még nem lehetett civil szervezetet alapítani, ezért 1988 decemberében Németországban hozták azt létre Ungarischer Malteser Caritasdienst néven. Nem sokkal később azonban a törvények már Magyarországon is lehetővé tették az alapítást, így 1989. február 4-én Budapesten is létrehozták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületet.

Alig néhány hónappal később a fiatal máltai szervezet az akkori Európa legnagyobb humanitárius segélyakciójának főszereplője lett. Kozma Imre atya így idézte ezt fel: „Augusztus 13-án az esti mise után egy magas férfi várt rám a sekrestyében, a nyugatnémet konzul volt az, és azt kérdezte, tudnánk-e segíteni a keletnémet menekültek elhelyezésében. Csilla asszony ekkor érkezett Budapestre, őt a repülőtéren várta ugyanezzel a kérdéssel a követség első titkára. Mindketten gondolkodás nélkül igent mondtunk. Másnap reggel megkezdődtek az előkészületek. A Münchenben működő máltai szervezet az első telefonhívást követően azonnal útnak indította az első teherautót, amely 90 darab sátrat hozott. Augusztus 14-ét azóta a befogadás napjának nevezzük.”

E történelemformáló napokat gyermekként élték meg Csilla von Boeselager lányai is. Ildikó Freifrau von Ketteler-Boeselager, Csilla asszony elsőszülött lánya a Máltai Hírek című lapban olvasható interjúban mesélt erről az időszakról: „Édesanyámat a szíve mindig Magyarországra húzta. Ezért volt annyira fontos neki, hogy a gyerekeit magyarul tanítsa. Tizenkét éves voltam, a lovaglás és a zenélés töltötte ki az életemet. Arra emlékszem, hogy a telefon egész nap csörgött, a faxgépből egész nap kilométeres papírcsíkok tekeregtek elő, a ház pedig tele volt idegen emberekkel, köztük rengeteg magyarral. Vacsora közben olyan nevek forogtak az asztalnál, akikről csak a tévéből hallottunk, most pedig a mami sorra találkozott velük. Azután megnyílt Budapesten a zugligeti tábor, és a mami elutazott. Esténként ott ült az egész család a tévé előtt és néztük a mamit a híradóban. Az életét kitöltötte a máltai munka, de rólunk sem feledkezett meg. Mikor a keletnémet menekültek már nem fértek el a zugligeti táborban, mami elvitt minket Csillebércre, és a táborban mi is osztottuk az élelmiszert. Mikor indultunk haza, odamentem anyukámhoz, és azt mondtam neki: tudod, nagyon hiányzol nekünk, de megértem, ha itt akarsz maradni, mert a te feladatod most itt van. Heteket volt távol, azután hazajött néhány napra, majd megint útra kelt. Tudtuk, éreztük, hogy szeret minket és fontosak vagyunk neki, de azt is megértettük, hogy a munkája mennyire fontos.”

A diplomáciai színfalak mögött folytatott megbeszélésekkel Csilla von Boeselager lényegesen hozzájárult a „vasfüggöny” békés megnyitásához. A Máltai Szeretetszolgálat későbbi segélyakcióiban is aktívan részt vett, például a romániai forradalom és a délszláv háború során, szervezte az adományok célba juttatását és a támogatások gyűjtését.

Betegsége ellenére fáradhatatlanul járta az országot Kozma Imre atyával, és találkozásaikból máltai közösségek születtek. „Olyan volt, mint a meleg tűz egy hideg szobában, maga köré gyűjtötte az embereket. Nagyon nagy benyomást tett az emberekre, a környezetében mindenki azt szerette, amit ő szeretett, mindenki azt akarta csinálni, amit ő akart. Nagyon jó kommunikátor volt, de élénk és lelkes ember is. Néha még ma is rácsodálkozom, amikor valaki a Máltai Szeretetszolgálatnál azt mondja, ezzel a feladattal még Csilla bízta meg őt, és neki nem lehetett nemet mondani. Húsz éve egyszer megkérte valamire, és az illető azóta csinálja” – mesélte lánya, Ildikó édesanyja születésének hetvenedik évfordulóján.

Csilla von Boeselager, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója és örökös tiszteletbeli elnöke 1994. február 23-án hunyt el. Pátyon utcát neveztek el róla, Miskolcon szobrot avattak a tiszteletére, emlékét több, a nevét viselő intézmény őrzi. Lánya, Ildikó szerint öröksége tovább él a máltai közösségben és az általa alapított alapítványban. „A legfontosabb öröksége talán a gondolkodásmód a felelősségteljes segítségnyújtásról. A húgom a német máltai rend aktív tagja, én pedig a mami másik örökségét, az Osteuropa Hilfe Alapítványt viszem tovább a testvéremmel, Rafaellel.”

1996 augusztusában Miskolcon átadták a Csilla von Boeselagerről elnevezett új máltai intézményt, amelyben az ország első ápolási otthona kezdte meg működését. Az avatóünnepségen férje, Wolhard von Boeselager idézte fel emlékét: 

Csilláról beszélni nagyon nehéz feladat, mert nem volt egyszerű ember. Egy újság azt írta róla, hogy mindig »az adott időhöz és helyhez illő asszony volt«. 1989-ben elnevezték »budapesti angyalnak« és »Európa asszonyának«. Önmagát viszont Európa legjobb koldusának hívta.

Vezető európai politikusok mint az »európai ház építészéről« beszéltek róla. Magyarországon ő volt a »nagy hazafi«. A német szövetségi elnök elnevezte a »Keletet és Nyugatot összekötő élő hídnak«, Helmut Kohl német kancellár pedig ezt mondta: »Ő volt a rászorult emberekért élő önzetlenség jelképe«. Hans-Dietrich Genscher akkori német külügyminiszter pedig így fogalmazott: »Nagy diplomata volt, fáradhatatlan, ragyogó és nyugodt«. A mi paderborni hercegprímásunk szerint ő volt az ótestamentumi »erős nő«. Mások Szent Erzsébettel hasonlították össze, úgy érezték, hogy Isten ajándéka volt. A gyerekei tornádónak hívták...

Csilla hitt a szenvedés értékében, a saját szenvedésének, betegségének értelmében is. Utolsó évei a legnagyobb teljesítményének és sikereinek évei voltak, még a kemoterápiás kezelések és műtétek alatt is. A saját szenvedése és halála – ugyanúgy, ahogy más emberek szenvedése, akiket ápolni és segíteni lehetett – számára nagy, spirituális élmény volt Krisztus követésében. Az volt a véleménye, hogy a máltaiaknak mindig ügyelni kellene arra, hogy a máltai kereszt ne váljon csillaggá, ne rendi dekoráció legyen belőle. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a kereszt szenvedést és halált jelent.”

Csilla von Boeselager életének súlyos betegségben töltött utolsó évei a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységének megszervezésével teltek, amire küldetésként tekintett:

Erre készített fel az Úr egész életemben. Megismertette velem a menekült, a kirekesztett, a szegény, a rokkant státuszt, hogy tudjam, mi van annak a lelkében, s mennyire rászorul az együttérzésből fakadó aktív segítségre az, aki ilyen helyzetben él.”

Forrás és fotó: Máltai.hu

Magyar Kurír