Oázis lelkigondozó szolgálat: Az éltető találkozások helye

A Mária utcai Oázisban Kovács Éva intézményvezető fogad minket olyan odafigyeléssel, amely önmagáért beszél, és a vendég spontán megtapasztalhatja: ez itt tényleg az éltető találkozások helye, igazi oázis, ahol ezúttal ugyan mi hallgatjuk Évától a tevékenységük bemutatását, de közben óhatatlanul hozzáértéssel és szeretettel látja ő is a vele szemben ülő, kérdező embert.

Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálatot a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya alapította a Szociális Testvérek Társasága, a Szalvátor Nővérek, a Segítő Nővérek Kongregációja, a Jézus Szíve Társasága és világi szakemberek támogatásával 2014-ben. Az Oázis biztosította szolgáltatások – melyek közül egyik sem minősül pszichoterápiának – piaci értékét a betérők többsége nem tudná megfizetni, hiánypótló még ma is. Évente több mint 500 személy fordul meg náluk mintegy 1000 találkozás keretében.

„A személy nem önmagában létezik, kapcsolatban van önmagával, Istennel és másokkal, békében él saját testével, érzelmeivel és gondolataival” – kezdi a beszélgetést Kovács Éva, aki lelkigondozóként pontosan tudja, hogy milyen hatása és ereje van annak, amit a másik embernek mondunk.

„A jelenlegi járványhelyzetben pedig még fokozottabban igaz ez – folytatja –, amikor a kommunikációnk gyakran a szavak szintjére korlátozódik.”

A szóhasználatunkkal is nehezíthetjük a helyzetünket. A pszichológus, trauma- és családterapeuta Dr. Ofra Ayalon felhívja a figyelmet arra, hogy ahelyett, hogy automatikusan azt mondjuk: társadalmi távolságtartás, pontosabb úgy fogalmazni, hogy az érzelmi közelséget igenis megélhetjük, bár fizikailag távol vagyunk egymástól. Éva egy másik példát is hoz.

„Az izoláltság szó valójában a legdurvább büntetést jelenti: a különösen veszélyesnek ítélt személy elzárását. Ez egy »börtönállapot«, amibe a szóhasználatunkkal saját magunkat vagy másokat helyezhetjük, éppen ezért kerülendő.”

Itt, az éltető találkozások helyén – legyen az a Mária utcában vagy online térben – egyéni beszélgetések és önismereti csoportok segítik az érdeklődőket a lelki egészségük megőrzésében.

A járványhelyzet adta jelen valóságunk attól is speciális, hogy ugyanaz a krízishelyzet terheli a segítőt és a segítettet egyaránt.

Fontos azonban, hogy a krízissel nem elég gondolati szinten foglalkozni, testi szinten is figyelmet kíván; ha a testben nem történik változás, az pszichés feszültséggé válhat, és fordítva.”

A sport- és ifjúsági lelkigondozó, pszichodráma-vezető beszámol arról is, hogy szolgálatukat bárki igénybe veheti – előzetes bejelentkezés nélkül, anonim módon és térítésmentesen –, aki élni szeretne a lehetőséggel, hogy nehézségeit, örömeit, kérdéseit meghallgassák; adott élethelyzetében kísérjék.

Az sem feltétel, hogy a segítséget kérő hívő legyen.

„A beszélgetésekben ugyanakkor a személyes hit felébredhet, megújulhat, bár közvetlenül nem evangelizálunk. Az Isten ott van a krízishelyzetben. Igazán fontos üzenete lehet a mának – hangsúlyozza Kovács Éva –, hogy lehetőségünk van újra felfedezni Istent a káoszban.”

A szolgálatvezető ajándéknak tartja ezt a hivatást, hogy vállt vállnak vetve kísérhetik az Oázis munkatársai az őket felkereső embereket azon az életúton, melyen haladva a személy egyre inkább azzá válhat, akivé az Isten teremtette, és így teljesebb és boldogabb lehet.

„Hosszú távon bízunk abban, hogy a visszajelzések (akár megmentett emberéletek) idővel elégséges bizonyítékká válnak ahhoz, hogy a lelkigondozás mind a társadalomban, mind az Egyházban egyre elfogadottabbá váljon.”

Kovács Évától megtudjuk, professzionális segítőként ők maguk is közösségben támogatják egymást, és tudnak külső segítséget kérni.

Arra törekszünk, hogy ki-ki megtalálja a helyét az élet koordináta-rendszerében. Igen, fontos, hogy ki vagyok én, és még fontosabb, hogy kihez tartozom.”

Forrás: Bizdramagad.hu

Fotó: Oazis.jezsuita.hu

Magyar Kurír