Ott kell evangelizálnunk, ahol éppen vagyunk – Beszélgetés Sziráki Péter evangelizációs zenésszel

– Milyen meggondolásból hozta létre tíz évvel ezelőtt istendicsőítő zenekarát?

– Sárhidán nevelkedtem, mélyen hívő katolikus családban, öten vagyunk testvérek. A templom velünk szemben volt, gyerekkorunktól kezdve sokat ministráltunk. A szüleink Budapestre jártak egyetemre, a Regnum Közösséghez tartoztak, és bár amikor leköltöztek Zala megyébe, már nem voltak annyira aktív tagok, de a nyári táborokba mindig elmentek, és minket is magukkal vittek. Így már nagyon korán kapcsolódtam katolikus közösséghez. A gitáros zenével is itt találkoztam, Sillye Jenő és barátai énekeltek, gitároztak a táborban, a miséken. Öt-hat éves koromban már megvolt bennem a vágy, hogy én is gitározhassak, elsősorban, hogy az Istennek írhassak dalokat. A szüleim be akartak íratni zeneiskolába, de nem vettek fel. Magánúton viszont tanultam zongorázni. A nyári élmények mindig bennem éltek, az a fajta közösségépítés, ami nem csak a zenéről, a sportról, a játékról szól, hanem arról, hogy együtt vagyunk. A középiskolában olyan osztályba kerültem, ahol mindössze öten voltunk fiúk, huszonnyolc lány mellett. Mindannyian játszottunk hangszeren. Alakítottunk egy zenekart, és mivel nem volt basszusgitár, a többiek engem jelöltek ki: nem baj, ha nem tudsz gitározni, majd megtanulod. Így kezdődött a gitáros pályafutásom. Ebben az időszakban, bár jártam hittanra, szentmisére, nem vállaltam fel a társaim előtt a hitemet. Játszottam az akkoriban mindenki által szeretett zenét, Tankcsapdát, Metallicát. Volt egy komoly szerelmi kapcsolatom egy osztálytársnőmmel, közel egy évig jártunk, majd szakítottunk. A szalagavatónk után pár nappal öngyilkos lett. A rendőrségi vizsgálat során megtalálták nála a leveleimet, az utolsó naplóbejegyzése szerint pedig el akart jönni hozzánk. Soha nem járt még addig nálunk. Kicsit megállt számomra akkor az élet. Nagyon sokáig kerestem a választ a miértre. Érettségi után Budapestre kerültem, a rendőrtiszti főiskolára, egyedül voltam, igyekeztem feldolgozni a tragédiát. Ugyanakkor elkezdtem járni Sillye Jenő gitáriskolájára, és Zalaegerszegen is csatlakoztam egy ifjúsági énekkarhoz. Feléledtek bennem a közösségi élmények, újra jártam közösségbe, ott ismertem meg a feleségemet is. Barátokra leltem, akik segítettek, hogy ne kerüljek gödörbe, mint olyan sokan. Arra azonban, hogy miért történt ez az engem mélyen megrázó eset, még mindig nem tudtam a választ. Néhány évvel később a közösségünk egyik lánytagja férjhez ment, és a férjével elkezdtünk közösen zenélni, lakodalmakban és bálokban játszottunk. Bennünk volt azonban a vágy, hogy istendicsőítő zenét játsszunk, énekeljünk. Közben elvégeztem Pécsett a testnevelő szakot, mellette pedig úszószakedzői képesítést is szereztem. Először egy kis faluban dolgoztam, majd Zalaegerszegen, a Mindszenty József Gimnáziumban és Általános Iskolában. Itt kért fel engem az igazgatónő, 2009 decemberében, hogy szervezzek meg egy lelkinapot. Így jött létre a Rád Találtam Dicsőítő Csoport.

– Honnan származik a név?

– Horváth Miklós barátom – akivel elkezdtük ezt az egészet – szívében őrizte Jézus szavait: nem ti választottatok engemet, hanem én titeket. Ebből jött a gondolat, hogy a Jóisten ránk talált, mi egymásra, szeretnénk, ha a többiek is rátalálnának valakire, így lett: Rád Találtam… Maga a dicsőítő csoport pedig utal arra, hogy milyen stílusban szeretnénk végezni az evangelizációt. Időközben Miklós a családjával együtt Amerikába költözött, de ott is zenél, szentmiséken.

– Hogyan néz ki egy lelkinapjuk?

– Van benne zene, mozgás, beszélgetések. A tizennégy-húsz éves korosztály nyelvén igyekszünk megszólalni, megmutatni nekik, hogy miért jó az Istenben hinni, miért jó szeretni egymást. Kezdetben volt bennünk egy szándék, hogy rendhagyóak legyünk, mivel egyházi iskolába megyünk, ahol hetente vesznek részt misén a diákok, bár többségük nem megtért hívő, hanem inkább kereső, ahogyan én is az voltam középiskolásként. Nem szentmisén, nem is hittanórán rakjuk le nekik a hit alapjait, hanem a könnyűzene, keresztény tartalmú szövegek segítségével. Így érthetőbben megy át nekik az üzenet. Interaktív részeket is beiktatunk, videókat nézünk, színpadi és pantomim jeleneteket adunk elő. Erre építettük fel a Rád Találtam csoportot. Ezzel párhuzamosan elkezdtem intenzíven fiatalokkal foglalkozni. Nem azért, mert fizettek ezért, nem is azért, mert bárki erre biztatott volna, hanem belülről jött az érzés, Jenő mintájára, ahogy ő is nagyon sokáig tanított gitározást a gyerekeknek. Lányok, fiúk jöttek hozzám gitározni, de focizni is. Belőlük építettem fel egy közösséget, és ma már sokan felnőttek, vannak házasok, családosok is közöttük. Többségük visszajár segíteni nekem. Három korosztályos csoportunk van, én a középiskolásokkal foglalkozom, azok pedig, akikkel korábban foglalkoztam, hetedikes-nyolcadikos csoportokat vezetnek. Ez a háttér, tehát ha elmegyünk zenélni – évi nyolc-tíz alkalommal –, akkor tíz-tizenkét ember játszik, énekel együtt, valódi közösséget alkotunk. Vannak, akik tanúságtevőként jönnek és beszélnek az életükről – én is el szoktam mesélni ezt a középiskolás élményemet. A miértre a választ talán az elmúlt másfél-két év adta meg. Talán azért engedte meg a Jóisten, hogy megtörténjen ez az eset, hogy visszaforduljak felé, és azt tegyem, amit ma: dicsőítsem őt, középiskolások előtt tegyek tanúságot. 

– Idén szeptemberben tizenegy év után otthagyta az egyházi gimnáziumot és egy világi iskolában kezdett el tanítani. Miért döntött így?

– Hitem szerint mindenkinek ott kell evangelizálnia, ahol éppen van. Tavasszal megszületett bennem egy gondolat, hogy talán olyan helyre kellene elmennem, ahol Istenről nem beszél senki a fiataloknak. Nem sokkal később kaptam az ajánlatot a mostani iskolámtól. Közben letették a Mindszenty József iskolában egy hárommilliárdos tornacsarnok alapkövét, aminél ideálisabb helyet nehéz lenne elképzelnie egy testnevelőnek. Az avatóünnepségen a város legjobb, Zrínyi Miklósról elnevezett gimnáziumának igazgatója is állást ajánlott. Én azonban mégis a mostani iskolám mellett döntöttem, mert úgy éreztem, az Úr ezt kívánja tőlem. Megerősített ebben egy nyári, franciaországi lelkigyakorlat is. Ebbe az iskolába döntő többségében olyan gyerekek járnak, akik nem is hallottak Jézusról, sokan szétesett családban nevelkednek, a tanulmányi eredményeik se a legjobbak. Napi szinten kellene velük beszélgetni, hogy lássanak maguk előtt jövőképet. Három hónapja vagyok itt, de már előfordult, hogy hozzám fordultak: tanár úr, ezzel a fiúval szakított a barátnője és nehezen tudja feldolgozni, beszéljen vele. Pedig fogalmuk sincs arról, hogy mi történt velem. Napi szinten ki vannak téve a drog, az alkohol veszélyének, muszáj erről velük beszélni, és jobb irányba terelni őket. Most itt van feladatom.

– Amikor megérkeztünk, fotósunk, Attila – aki szintén tagja a Rád Találtam csapatának – megkérdezte Öntől, három hónapja van már itt, és még nem térítette meg az iskolát?! Ön azt felelte, ha csak Istenen múlna, megtörtént volna ez, „de én is itt vagyok”.

– Jézus mondta, ha csak mustármagnyi hitetek lenne, hegyeket tudnátok megmozgatni. Úgy érzem, elég erős a hitem, de azt, amit Péter mondott a bénának –Aranyam, ezüstöm nincsen, de a Názáreti Jézus nevében gyógyulj meg! – , még nem léptem meg. Egyik gyereknek sem mondtam: A Názáreti Jézus nevében állj le a drogokkal, az alkohollal! Nem biztos egyébként, hogy ezt nekem így kellene tennem. Tartottunk azonban már egy lelkigyakorlatot az iskolában, amit nem így neveztünk, hanem a Rád Találtam esélyegyenlőségi napnak. Kétszáz-háromszáz gyerek előtt meséltünk magunkról, az egyik barátunk kerekesszékbe kényszerült a motorbalesete után, a másik drogból tért meg, ma már családja van. Lehet, hogy az Isten már gyorsabban cselekedett volna, de én óvatosan és tapintatosan próbálok közeledni a gyerekekhez. Elképzelhető az is, hogy ez az Ő útja is, csak én érzem lassúnak. Az viszont biztos, hogy a Jóisten itt is működik, ezt itt is megtapasztaltam. Gyakran érzem magamat a diákok közt sétálva úgy, ahogyan Jézus érezhette magát a vámosok között, és mégis gyógyított. Bár itt még nem történtek gyógyulások, de semmi nincs kizárva. Az én feladatom, hogy tanárként hallgassam meg őket. Ha a magam útját követtem volna, rockzenész vagy profi futballista lettem volna, de a Jóisten más irányba terelte az életemet. Ezért vagyok most itt, és próbálok irányt mutatni az Istentől távol élő diákoknak.

– Felesége van, öt gyermekük. Mennyire nehéz összeegyeztetni az evangelizálást, a tanárságot, a családot?

– A feleségem képzett egyházzenész, tanárnő. A zene kezdettől fogva része az életünknek, együtt jártunk zenélni szentmisékre, majd később a lagzis zenéléskor és a Rád Találtam-korszakban is közösen léptünk fel. Aztán amikor jöttek a gyerekek, meg kellett találnunk az egyensúlyt, mikor vagyunk otthon, mikor megyünk zenélni. Az is előfordult, hogy vittük magunkkal a gyerekeinket. Nem mindig konfliktusmentesek a hétköznapjaink, de a feleségem is tisztában van a közösségteremtés meghatározó erejével.

– Említette a mustármagot. Mondhatjuk, hogy a parányi mustármagnyi közösség, még ha nem is terebélyesedett hatalmas fává, de folyamatosan növekszik?

– Ez így van. A tízéves évfordulónkon százhúszan voltunk, jöttek barátaink Szombathelyről, Kaposvárról, Siófokról is. Ahhoz, hogy a mustármag növekedjen, nagyon fontos a háttérima. Tizenöt éves korom óta imádkoztam azért a lányért, aki a feleségem lett, noha semmit nem tudtam még akkor róla. Az öngyilkosságot elkövető lánnyal is el tudtam volna képzelni az életemet, ám Isten már akkor tudta, hogy ki lesz a feleségem. Az Úr valamiért megengedte, hogy az történjen, ami történt, hogy aztán küldjön egy olyan asszonyt mellém, aki mindenben támogat. Ez Isten kegyelme. A háttérima ereje megmutatkozott két hónappal ezelőtt, amikor volt egy autóbalesetünk: szentmiséről autóztunk hazafelé, a feleségem, a legkisebb gyermekünk és egy fiatal segítőnk. Este volt, nekifutottunk egy kivilágítatlan traktornak. Az isteni gondviselés, hogy karcolás nélkül szálltunk ki az autóból, nem jött éppen semmi, pedig forgalmas helyen voltunk, s mivel középre fordultunk, bárki belénk jöhetett volna. A feleségem másnap elmesélte, hogy a baleset közben Szent Brigitta egyik imádságát mondta éppen, aminek a kegyelmi ajándéka az, hogy aki ezt imádkozza, azt a Jóisten megvédi a hirtelen haláltól. A gonosz folyamatosan támad. Most például lelkinapokra készülünk, és az öt gyerekünk közül négy beteg, két-három órát alszunk éjszaka, mégis hirdetni fogjuk az örömhírt. Többen mondták a baleset után, hogy túl sokat vállalunk, én viszont aznap elolvastam a szentírási részt, Szent Pál egyik leveléből: ne hagyjuk elveszni azt a pályát, amit kitűztünk. Mi azt szűrtük le a feleségemmel a baleset után, hogy igen, a gonosznak van hatalma, mindent elkövet, hogy tegyen ellenünk, de a Jóisten kegyelme és az Ő angyalai vigyáznak ránk.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír