Párbeszéd a liturgiáról: Óvatosan az arannyal

Nézőpont – 2020. június 14., vasárnap | 12:00

Fehárváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.

Mennyi kétértelműség övezi az aranyat! Évezredek óta etalonnak számít az emberek közötti kereskedelemben, az értékek felbecslésében. A gazdagság és a hatalom megtestesítője, státuszszimbólum. Templomok, istenek, uralkodók palotáit díszítő, valóban gyönyörű csillogása rabul ejti a tekintetet, de könnyen az ember szívét is. Kapzsiságának, rögeszmés vágyakozásának tárgya lehet. A megszerzésére irányuló törekvés nemegyszer jár más emberek eltaposásával, a szegények érdekeinek semmibevételével.

A felszabadítás teológiájának atyja, a perui Gustavo Gutiérrez Isten vagy az arany az Indiákon címmel publikálta az egyik alapvető művét Bartolomé de Las Casas Domonkos-rendi teológus püspökről, aki a spanyol hódítók által leigázott és kizsákmányolt indiánok jogainak egyik első szószólója volt a XVI. században. Vele kapcsolatban írja: „Tagadhatatlan tény, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy az evangélium megjelenik az Indiákon, Krisztus és művének két értelmezési módja kerül szembe egymással. Egyrészt az európai jelenlét teológiai igazolása azon alapul, hogy az Indiák gazdagságában a gondviselést látják. Másrészt megjelenik az evangéliumra összpontosított, krisztusi látásmód, amely történelmi módon e föld szegényeiből, az indiánokból indul ki, és az előbbi álláspontot bálványimádásnak bélyegzi. Bibliai nyelven szólva egyik oldalon van az arany, azaz a mammon, a másikon, vele szemben, az Isten. Las Casas teológiáját pontosan az a meggyőződés vezérli, hogy nem lehet két urat szolgálni. Választani kell. Ez a választási lehetőség – jóllehet kifinomultabb formában – ma is érvényes.” Az arany tehát válhat bálvánnyá, könnyen azzá válik, ahogyan a zsoltáros fogalmaz: „A népek bálványai ezüst és arany, emberi kéz alkotásai” (Zsolt 135,15). Az aranyborjút az emberi szem túl könnyen látja isteninek. A hatalom szeretetét túl könnyen tekinti a szeretet hatalmának.

Templomaink, liturgikus eszközeink egyik fontos anyaga az arany. Az ikonokon az örökkévalóság és az isteni jelenlét minőségét hordozza. Fénye, meleg, bensőséges, nem elidegenítő csillogása az isteni fényt hivatott jelenvalóvá tenni. A színarany liturgikus eszközök ma már ritkák, de az aranyozás fontos eljárás az istentiszteleten használt edények: kelyhek, pixisek (áldoztató edények) készítése során. A belsejüket aranyozzák, annak jeleként, hogy a befogadott bor és kenyér átistenül az Eucharisztia ünneplése folyamán. Az arany színű miseruha nagyobb ünnepeken a fehér liturgikus színt helyettesítheti, de számos olyan liturgikus öltözetet látunk, ahol az adott szín mellett az anyagba beleszőve aranyszálak teszik ünnepélyesebbé a viseletet.

Szép az arany, nemes anyag: azok az ötvösök, ruhakészítők, ikonfestők, templomépítők, akik használják, jó esetben – ha nem talmi liturgikus tömegáruról van szó – mesterségük legjavát adják hozzá, és mi, akik csodálkozva és gyönyörködve nézzük, Istennek adjuk meg a tiszteletet, ahogyan a napkeleti bölcsek is, akik aranyat hoztak Jézusnak ajándékba.

De jó, ha nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget ennek. Jó, ha az Egyház diszkréten él a hatalmat és státuszt kifejező szimbólumokkal, és jó, ha viseletében és szokásaiban is hitet tesz a szegények, a kizsákmányoltak mellett. Jó, ha az istennek tulajdonított Isten aranyos csillogásába őket is bevonja. Jó, ha a csillogás nem feledteti, hogy Jézus „gazdag létére értünk szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk.” (Vö. 2Kor 8,9). Most, amikor úrnapján aranyozott monstranciákban emeljük fel az Eucharisztiában vándorlásunk kenyerévé lett Jézust, ne feledjük, kit is emelünk fel: értünk megtört testével, arany monstranciáinkban felemeljük a világ szenvedését, megtört, szegény, beteg embertársainkat. Pilinszky szavaival: 

Esti mise, téli vecsernye,
éjféli Úrfölmutatás,
miként a hó hallgat a meglepett
fák alján, ahogyan csupán
téli égbolt erős, szilárd,
úgy vérzenek jók, rosszak együtt,
bárányok, füvek, farkasok
halálunk monstranciájában.


Fotó: Ács Tamás/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria