Jézus nem olyan világnak hozott reményt, ahol minden rendben folyik, hanem törékeny és megtört világnak, ahol törékeny, sérült és bűnös emberek élnek. Jézus pedig azt mondja, hogy ne féljünk. Ez a mi reményünk. A keresztényeknek azzal kell jelét adniuk reményüknek, ahogyan közösségeikben élnek. A Krisztusba vetett remény üzenete túltekint az itt és most világán.
Isten arra hív minket, hogy földi életünk jobban tükrözze a mennyei életet, mert az egyik elvezet a másikhoz.
Ha életre váltjuk a hitünket, s a sebezhető, szegény és peremre szorult embereket állítjuk középpontba, akkor tényleg elevenné tudjuk tenni a remény üzenetét.
A félelemre nem ad megoldást a pánik, inkább csak fokozza. A nyugalom viszont módot ad arra, hogy megfontoltan cselekedjünk. A héber „salom” kifejezéshez kapcsolódik, s emlékezetünkbe idézi azt a nagy nyugalmat, amely a vihart lecsendesítő Jézus körül alakult ki. Imádkoznunk kell, mert az imádság az Istenhez fűződő kapcsolatunk vérkeringése. Az imádság szép, bensőséges és mindig meglepő dolog. Az imádság révén megváltozunk, és a világ is megváltozik körülöttünk.
Ha azt akarjuk, hogy változzanak a dolgok, az imádsággal kell kezdenünk:
nem a kéréseinkkel kell bombáznunk az eget, hanem engednünk kell, hogy Isten megváltoztasson – hogy hasonlóbbá tegyen minket Krisztushoz.
A keresztényeknek sok-sok nehézségük fakad abból, hogy úgy vélik, saját egyházukon kívül nincs több keresztény közösség; vagy ha el is fogadják, hogy rajtuk kívül is vannak keresztények, biztosak benne, hogy mindenben tévednek. Az anglikánokkal éppúgy megesik ez, mint másokkal. Ám ha azokra a keresztény testvéreinkre tekintünk, akikre történelmi okokból vagy eltérő tanaink miatt el vagyunk szakadva, Krisztus hiteles embereit látjuk, akik velünk együtt zarándokolnak, olyan embereket, akiket Isten szeret, s akiktől tanulhatunk.
Az ökumenikus mozgalom egyik kézzelfogható jótéteménye, hogy
egyéni szinten felekezeti határokon átnyúló bizalomteljes baráti kapcsolatok alakultak ki
– a barátság gátakat döntött le. Én mindennap ökumenikus közösségben élek, mert hivatalba lépésem kezdetétől jelen vannak a házban, ahol élek, a Chemin Neuf tagjai, s az évek során katolikusok, anglikánok és lutheránusok egyaránt voltak köztük. A lelkivezetőm katolikus, s nemrég együtt írtunk előszót a Fratelli tutti enciklika francia kiadásához.
E kapcsolatok szintjén a másik nem idegen, hanem zarándoktársunk, barátunk, testvérünk.
Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria