Párbeszéd a liturgiáról: Kyrie eleison (1.)

„A bűnbánati cselekmény után mindig az Uram, irgalmazz! kezdődik, hacsak helyet nem kapott már magában a bűnbánati cselekményben. Minthogy ez olyan ének, amellyel a közösség az Úrhoz kiált irgalomért esedezve, mindenki részt vesz benne; énekli a nép is, nem csak az énekesek, illetve a kántor.” (Római Misekönyv Általános Rendelkezései, 52.)

A Kyrie eleison azon kevés szövegek egyike a római liturgiában, amelyeket a latin nyelvű keresztények fordítás nélkül vettek át, görögül imádkoztak, és mind a mai napig ezt teszik. Jó lenne, ha a Kyriét minél gyakrabban imádkoznánk ebben a görögre közvetlenül visszanyúló formában, hasonlóan azokhoz a hébertől ihletett formában imádkozott felkiáltásokhoz – Alleluja, Ámen, Hozsanna –, amelyek lefordítatlanul maradtak mind a mai napig, és kevés magyarázattal is jól imádkozhatók, átmentek a keresztény közösség nyelvébe. A Kyriének vannak olyan egyszerű, mégis szép gregorián dallamai, amelyek könnyen megtanulhatók az egész gyülekezet számára.

A bibliai ember és az első keresztények imatapasztalatához kapcsolódunk ezekkel az eredeti nyelven végzett imákkal, elismerve, hogy hitünket, az imádságunk szavait úgy kaptuk, és egy nagyobb, a miénk határain túlmutató imádsághagyomány részesei vagyunk. A keleti liturgikus hagyomány egyik alapimája ez, a kérés és a hálaadás hangja, de a szív mélyéből jövő, a lélegzet ritmusára végzett egyéni ima alapszavait is ez adja. A keleti hagyományból kaptuk akár a liturgikus, akár az abból következő egyéni használatát mi, nyugati, latin keresztények.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír