Pázmányos fejlesztés segítheti a víz alatti mentést – Három éve történt a Hableány tragédiája

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának (Pázmány ITK) egyik fontos célkitűzése, hogy az itt folyó kutatásokkal az emberi élet jobbá tételét szolgálják. Amikor a hírekből kiderült, milyen nehézségekkel szembesültek a búvárok a mentés során, hogy az áramló, zavaros folyóvízben gyakorlatilag semmit nem láttak, s ez szinte lehetetlenné tette számukra a tájékozódást és a mentést, gondolkodni kezdtek, hogyan lehetne ezen segíteni a mai technológiával. Végül a mesterséges intelligenciát, a gépi tanulást hívták segítségül. Erre alapozva beadtak, majd elnyertek a katasztrófavédelem területén egy pályázatot, és a januárban indult négyéves program keretében gépi segítséggel a nehéz látási körülmények közötti tájékozódást tűzték ki célul.

– Mi ennek az elképzelésnek a lényege?

– A robotika területén kevésbé járatosak számára talán úgy tudnám egyszerűen elmagyarázni, hogy ultrahangos érzékelőkkel, úgynevezett szonárokkal képet alkotunk a víz alatti objektumról, esetünkben egy hajóroncsról, és arról, hogy milyen mélyen és milyen helyzetben fekszik. Erről azonban, akárcsak az ultrahangos orvosi felvételekről kellő szakmai hozzáértés és tapasztalat nélkül nehéz bármit is megállapítani és értelmezni.

Mivel az áramló víz mindenféle hordalékot visz magával, már ennek az ultrahangos képnek az előállítása sem olyan egyszerű. A szonárok segítségével mégis kialakul egy pontokból álló halmaz, amely megmutatja, hogy a szonárok nézőpontjából hogyan „látszik” a hajóroncs. Ennek alapján még csak nehezen kivehető ultrahangképek készülhetnek. Ezeket „összeillesztve” igyekszünk megadni a mentést végző búvárok számára az objektum körvonalait és elhelyezkedését.

– Ez a módszer talán már korábban ismert volt…

– Igen, de ez csak az első lépés. A mi elképzelésünk szerint a búvár úgynevezett kiterjesztettvalóság-szemüveget (AR-szemüveg; augmented reality, vagyis kiterjesztett valóság – a szerk.) visel, amelynek a képernyőjén a valóságban látható képre rávetítve megjelenítjük a szonárok segítségével készült képet. Ez a látvány akkor ideális, ha úgy mutatja a víz alatti roncsot, ahogyan az a búvárhoz képest a valóságban elhelyezkedik. Ezért a búvár is többféle érzékelőt visel majd, az egyik még a fejmozgását is rögzíti, és eszerint jelenik meg előtte a látvány.

– Ezt a képet nyilván fölülről, a mentőhajóról kapja.

– Igen, egy számítógép alkotja meg az érzékelők segítségével a háromdimenziós látványt, ami a búvárhoz vezető köldökzsinóron keresztül közvetíthető – ezzel a módszerrel akár még a víz áramlását is meg tudjuk jeleníteni a szemüvegen. Ilyen körülmények között a búvárnak már nem kell a sötétben tapogatódznia, mint a Hableány balesete során, ahol ez igen nagy gondot jelentett.

– Jelenleg hol tart a kutatás?

– Előbb egy kisebb akváriumban dolgozzuk ki az elképzelés működőképességét, jövő év végére eddig szeretnénk eljutni. A negyedik év végére szeretnénk addig eljutni, hogy már áramló medencében is jól látható képet kapjunk.

– Más területeken is gyakorlati hasznát vehetik a fejlesztésüknek?

– Többirányú kutatást indítottunk el. Tájékozódást segítő rendszert fejlesztünk barlangban tevékenykedő búvárok számára – ott ugyanis mások az adottságok –, és orvosi területen arra számítunk, hogy egyszerűbb ultrahangos méréseknél még részletesebb, akár 3D-s látvány készülhet. Reményeink szerint a tűzoltók is eredményesen használhatják fejlesztésünket, hiszen sok esetben nekik is nehéz látási körülmények között szükséges pontosan tájékozódniuk, és ezzel életeket menthetnek meg.

A TKP2021-NVA-27 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával valósul meg.

Forrás: PPKE ITK

Fotó: TEK; PPKE ITK; Végh László

Magyar Kurír