Quo vadis, theologia? – Fiatal teológusok jelentkezését várják

A Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztálya által szervezett vándorszimpóziumon nemcsak a felekezeti és vallási határokon átívelő teológiai kérdések kerülnek terítékre, de a vallás- és más határtudományok képviselői is bemutatják legújabb kutatási témáikat. A X., jubileumi alkalomra 2020. február 28. és március 1. között kerül sor Egerben. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők december 15-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt.

A konferenciára való felkészülés alkalmából a szervezők a szimpózium három szekcióvezetőjét kérdezték arról, merre is tart a teológia saját szakterületükön belül.

Gájer László István (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar)

„Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán” – olvashatjuk a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes, az Egyház és a mai világ kapcsolatáról szóló lelkipásztori konstitúciójának 22. pontjában. Aki teológiával foglalkozik, az megtapasztalja azt a végső horizontot, amit az Ige misztériuma jelent, és aminek fényében az e világról szóló, az e világon megszerezhető ismereteink is egészen más összefüggésbe kerülnek. Mit adhat a teológia a világnak? Távlatot. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy a valóságot milyen távlatban próbáljuk megérteni. Ha a földi élet idejére tervezünk, akkor más erkölcsi döntéseket hozunk és másként tekintünk a politikára is. Ha az örök élet távlata adja e döntéseink keretét, akkor abban a távlatban szabadabban döntünk és megváltoznak a kötődéseink és a ragaszkodásaink is.

Ferenc pápa az egyházi egyetemeket szabályozó Veritatis gaudium kezdetű apostoli konstitúciójában (1. pont) az emberi szív egyfajta nyugtalanságról beszél, hiszen az emberi szív Isten fényére vágyik és abban fog majd megnyugodni. Krisztus szeretete sürget minket, és ez a szeretet, az isteni fény távlata arra sarkall, hogy ennek tudatában formáljuk meg az adható erkölcsi válaszainkat. Magam etikával és politikai filozófiával foglalkozom, amely a katolikus teológiai kutatás sajátos, gyakorlati területe. Ezen a területen azzal kell szembesülnünk, hogy ugyan tisztában vagyunk azzal, hogy egyetemes erkölcsi elvekre kell hagyatkoznunk, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy ezek az egyetemes elvek nem pottyannak készen elénk, hanem folytonos keresés által, egy folyamatos gyakorlati megkülönböztetés révén tárulnak fel előttünk. A természeti törvény az értelmes lény részesedése az isteni törvényben. Annak elveit azonban egy racionális folyamat, egy diszkurzív megfontolás nyomán lehet csak felfedezni. Erről beszél a Nemzetközi Teológiai Bizottság Az egyetemes etika keresése című dokumentuma (2009), tudatosítva azt, hogy a természeti törvény alkalmazása még a különböző kultúrákban is eltérő formát ölthet (47. és 53. pont). Tisztában kell tehát lennünk azzal, hogy a személy erkölcsisége belső diszpozícióitól és az erényektől függ, ami persze nem jelent teljes relativizmust vagy szituációs etikát, de mindenképpen egyfajta, az objektív erkölcsi igazság állításával együtt feltételezett pluralizmust. Az etika feladata, hogy Krisztus fényénél keresse a helyes cselekvés mibenlétét. Behozhatatlan előnyt jelent számára Isten közelsége, amely nem engedi, hogy értelmetlen tévelygés legyen az ember sorsa.

Kék Emerencia (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola)

Ma szinte lépten-nyomon találkozunk olyan emberekkel, akik valamilyen erkölcsi témával kapcsolatos kérdésükre keresik a választ. Örömteli, hogy egyre több katolikus pap és teológus vállalja a feladatot, hogy őszintén és nyitottan választ adjon e kérdésekre. Nagy bátorságról tesznek tanúbizonyságot ezzel, hiszen amint a Katolikus Egyház erkölcsi tanítása a múltban sem volt népszerű, mindenkinek tetsző, úgy ma sem az. A legtöbb ember befogná a fülét és a szemét, hogy tovább élhesse kényelmesnek tűnő életét, hogy ne kelljen tudomást vennie az Egyház bioetikai, szexuáletikai, szociáletikai témákkal kapcsolatos „szigorú”, „ódivatú” és „konzervatív”, a mai modern emberhez, világhoz és szemléletmódhoz nem illő véleményéről. Véleményem szerint a jövőben az erkölcsteológusokra több kihívás is vár, amelyek egyben feladatokat is adnak a morális művelőinek, kutatóinak és oktatóinak.

Az egyik tennivaló a fogalmak pontosítása és világossá tétele az Egyház tanítása szerint. Különösen is fontos ez, mivel számos jelentésréteg rakódott az általunk használt fogalmakra, ahányan vagyunk, annyiféleképpen értünk egy adott fogalmat vagy gondolkodunk egy témáról. Sokszor ténylegesen „nem beszélünk egy nyelvet”, noha azt hisszük, hogy a másik ember is ugyanazt érti a kimondott/leírt szavakon, mint mi. Emiatt lényeges, hogy világosan, lényegre törően és érthetően ragadjuk meg az erkölcsi alapfogalmakat.

Egy másik fontos feladat az, hogy megbarátkozzunk a gondolattal: ma már nem lehet tabusítani, oda nem illőnek tartani témákat az erkölcs területén. A mai gyerek, fiatal, felnőtt őszintén kérdez, mert problémája van, mert valami nem világos számára a saját életével, kapcsolataival, szexualitásával, a világgal kapcsolatban, segítségre szorul, éhezik a hiteles útmutatásra. Egyetlen ilyen esetben sem engedheti meg magának egy morálteológus sem, hogy szemérmeskedve és szemlesütve elterelje a témát, vagy valamilyen általános megjegyzést vessen oda válaszként.

Nem kikerülhető az a kihívás sem, amely a világban tapasztalható rohamos fejlődés következtében vár a morálteológiára. A technológiai fejlődés és a folytonos változás olyan újabb és újabb helyzeteket, lehetőségeket kínál és tesz sokak számára elérhetővé, amelyekre eddig még nem volt példa. A legújabb orvostudományi kutatások és a technológiai újítások által lehetővé vált tevékenységek, valamint sokszor talán előre nem is látható eredményeik erkölcsileg sohasem semlegesek, az azokat alkalmazó ember erkölcsiségétől függenek. Amint eddig is, a jövőben is a katolikus erkölcsteológiára vár azoknak a kritériumoknak a megállapítása, amelyek alapján eldönthető, hogy erkölcsileg milyen értékkel bírnak az újítások, alkalmazásuk és eredményeik.

Bizonyára lesznek még további teendők is, amelyek az erkölcsteológiára várnak, reméljük, hogy lesznek hozzá jól felkészült munkások is. Merre tovább tehát, erkölcsteológia? A tiszta és érthető fogalmak, az őszinte beszéd, az igazság kimondása, a megalkuvásnélküliség, a hitelesség és ami a legfontosabb: a krisztusi tanításhoz való hűség útján tovább Isten felé.

Vik János (Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar)

A szisztematikus teológia területén a fundamentális teológia áll hozzám legközelebb. Egykori tanáraim, Heinrich Döring és Armin Kreiner közelében diákként korán megértettünk, hogy a szisztematikus teológia központi témája a keresztény hit észszerűsége, s hogy alapmódszere az érvelés a logika általánosan elfogadott törvényei szerint. Ha egészen általános értelemben a teológia a hitről szóló reflexiónak tekinthető, akkor ez a fajta reflexió egyidős a kereszténységgel, s kezdetben tanúságtevő, hithirdető célt szolgált. A teológia mint hittudomány későbbi kialakulása azonban már annak a meggyőződésnek a kifejeződése, hogy a hit igazságát minden korban a legmagasabb műveltség gondolati szintjén is elő kell terjeszteni.

Az ókori és középkori műveltség, illetve tudományosság megingathatatlannak tűnő alapját az isteni világrend közvetlenül megélt tudata adta. A modern korban viszont már az istenkérdés nélkülözésével is lehet a világ megértésére törekedni. A vallásos világképpel szemben megfogalmazódó ellenvetések nyomán a modern hittudomány fokozatosan felismerte annak fontosságát, hogy a hit igazsága ki kell hogy állja az emberi ész kritikai vizsgálódását, ha kognitív értelemben fejlődni szeretne. S amennyiben ez a fejlődés modern tudományelméleti keretek között történik, hittudományként a teológia a jövőben is megőrizheti létjogosultságát a tudományok és az egyetemek világában.

Ebben az összefüggésben a fundamentális teológia a szisztematikus teológia szakterületén továbbra is a keresztény hit alapjaival foglalkozik, vagyis a következő három kulcsszóhoz köthető központi hitigazságok képezik vizsgálódása tárgyát: Isten – kinyilatkoztatás – Egyház. Elsődleges cél itt ma is a valóság értelmezése terén saját hitünk alapjainak jobb megértése és az alternatív, valamint konkuráló álláspontok megismerése. Mindenesetre a saját vallási identitást ma már aligha lehet fenntartható módon megtalálni és élni a többiektől való polemikus elhatárolódás jegyében, hanem csak a nyitott, kritikus és önkritikus párbeszéd útján.

A jövő teológus és vallástudós generációja véleményem szerint még erőteljesebben fog szembesülni azzal a kihívással, hogy a saját keresztény vallási önazonosságunk nem számít már magától értetődő módon adottnak és megváltoztathatatlannak a társadalomban. A személyes és közösségi identitás megtalálása és alakítása inkább állandó feladattá vált. Ennek az izgalmas és feszültséggel teli feladatnak a szolgálatában áll a fundamentális teológia is. A jövőben még időszerűbb lesz a nem vallásos és valláskritikus álláspontokkal dialogikus kapcsolatba kerülni, elsősorban az ateizmussal, illetve annak sokféle megjelenési és megalapozási formájával. Ebben a kontextusban még inkább kulcsszerepet fog játszani a természettudományokkal történő párbeszéd, hiszen sok ateista éppen a természettudomány magyarázó ereje miatt tekinti a vallásos valóságértelmezéseket meghaladottnak és megcáfoltnak.

Világunk és bolygónk jelenlegi állapotának tükrében a jövőben még időszerűbb lesz a keresztény hittudomány számára, hogy ébren tartsa a nem keresztény vallásokhoz fűződő kapcsolat témáját; s így többek között azt a kérdést is, hogy mennyiben nyilatkoztatta ki Isten önmagát a bibliai-zsidó-keresztény hagyomány keretein kívül is, s hogy a többi vallást milyen értelemben lehet az üdvösségre vezető utaknak tekinteni. Szerintem nem túlzás állítani azt, hogy bolygónk jövője a nagy világvallások teológusainak felelőségteljes összefogásától és egységes kiállásától is függ.

Ezekhez az egyetemes emberiséget érintő kérdésekhez képest talán kevésbé sürgősnek tűnő, ám aktuális kihívás marad a jövő teológusgenerációk számára is a többi keresztény egyházhoz fűződő kapcsolat. Arról az ökumenikus célkitűzésről van szó, hogy végre megszűnjenek az egyházszakadások, s a keresztények újra látható egységben legyenek egymással.

Általános kihívás és még időszerűbb feladat lesz tehát a jövőben, mint ma, hogy a teológus segítsen észszerűen feltárni saját hitvallásunk alapjait, a keresztény hagyományon belüli és azon kívüli eltérő pozíciók kapcsán pedig ahhoz is hozzájáruljon, hogy a dialógus értelmében és a közös társadalmi felelősség tudatában készek legyünk tanulni mások megértését, s hogy adott esetben akár tanuljunk is másoktól.

Forrás: DOSZ Hittudományi Osztály

Fotó: Merényi Zita; Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola; Vik János Facebook-oldala

Magyar Kurír