Seprű és rózsa – Utcaseprő teológus járja Fribourg utcáit

Nézőpont – 2020. november 25., szerda | 19:41

Michel Simonet jól ismert alakja a svájci Fribourg utcáinak, főként azóta, hogy Egy rózsa és egy seprű címmel 2015-ben könyve is megjelent.

Harmincnégy éve, 1986 óta tisztítja a város utcáit abban a tudatban, hogy az emberek szemében a társadalom peremén helyezkedik el. Eredetileg könyvelői képesítést szerzett, de foglalkozása nem töltötte el elégedettséggel, ezért elvégezte Fribourg-ban a Jacques Loew által alapított teológiai „hitiskolát”, ahol találkozott a Charles de Foucauld nyomdokain járó Jézus Kistestvérei nevű közösség tagjaival, s ekkor a hétgyermekes családapában megszületett az elhatározás: mivel mindig is emberek között akart dolgozni, utcaseprőnek jelentkezett.

Védjegyévé vált a rózsa, amelyet kis takarítókocsijára tűzött, mert tapasztalatai szerint a virág megkönnyítette, hogy az emberek szóba elegyedjenek vele. Sokan keresik a társaságát, s ha munkája engedi, szívesen beszélget másokkal, többek között a hit és a vallás kérdéseiről is. A virágot évek óta mindig ugyanaz az üzlet biztosítja számára, s modern tisztítógépéről sem hiányozhat.

A katolikus Simonet ezen kívül kiváló énekes is, havonta egyszer az ő éneke kíséri Charles Morerod fribourg-i domonkos püspök esti ünnepi szentmiséjét a város székesegyházában. „Az a hivatásom, hogy az emberek között legyek” – vallja a teológus utcaseprő, aki azonban tartózkodik attól, hogy eszményi képet rajzoljon a munkájáról: „Egy-egy nagyobb ünnep után a következő nap: a keresztutam. A szemeteskukák: a stációim.”

Forrás és fotó: Vigilia szerkesztőségének Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria