Szabaddá válni az alázatra

Egy nagyon híres remete atyát azzal a kéréssel kerestek fel a tanítványai, hogy meséljen nekik a saját tanítójáról, akitől ezt a mérhetetlen tudást és lelki bölcsességet kapta. A nagyszakállú, idős szerzetes elmosolyodott, és csak annyit mondott: a legnagyobb tanítója, aki a legmélyebb hatást tette rá, egy egyszerű kóbor kutya volt, akit csupán egyetlen alkalommal látott. Az állat szomjasan egy tó partján csaholt, és inni akart. Ám valahányszor a víz fölé hajolt, meglátta a saját tükörképét, és meghátrált, attól félve, hogy egy másik kutyával kell megküzdenie az éltető vízért. Többször is megismétlődött ez a jelenet, mígnem egyszer aztán belenyomta az orrát a vízbe. Akkor eltűnt a tükörkép, ő pedig inni tudott végre. – Akkor értettem meg a lényeget, hogy amíg el nem veszítem magam elől önmagamat, addig semmit sem tudok megérteni, főként nem Istent – mondta a remete.

Sirák fiának könyvében ezt olvassuk: „Fiam, alázattal vidd végbe tetteidet, és jobban szeretnek majd, mintha adakoznál” (Sir 3,19). Az alázat tesz szerethetővé, hiszen egy gőgös, büszke embernek lehetetlen megfelelni. Az öntelt embert soha nem lehet boldoggá tenni, sőt, aki hivalkodó, éles nyelvű, tolakodó és szigorú, az maga sem boldog. Szinte minden bűn a büszkeségből ered, mert a büszkeség lelkülete nem fogad el semmilyen irányítást, fennhatóságot vagy vezetést, csak a saját dolgait akarja csinálni a saját elképzelései szerint. Krisztus követői viszont életüket „Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz” (Zsid 12, 23–24) szabják.

Máté evangéliumában olvassuk: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű” (Mt 11, 28–30). A legsúlyosabb tehet mi magunk jelentjük önmagunk számára. Ahogyan a kutyának akadály volt a víz tükrében megjelenő kép, számunkra ugyanúgy akadály és teher a büszkeségünk. Jézust magunkra venni, és megtanulni az ő szelídségét, alázatát – nyugalom, édesség és megkönnyebbülés. Ha a bölcs szerzeteshez hasonlóan az embereket, a dolgokat és főként Isten titkait érteni és értékelni akarjuk, akkor el kell veszítenünk önmagunkat, szabaddá kell válnunk az alázatra.

Pék Sándor