Szalóki Ági a Szimfónia programról: „Ha lehetne, az ő arcképüket plakátolnám ki az egész országban”

– Korábban azt nyilatkozta, hogy a segítő szándék az egyik családi öröksége. A szegénységgel hogyan találkozott?

– Annak, hogy a megsegítés gyakorlatát családi örökségként kapjuk, teljesen átlagos, normális dolognak kellene lennie. Ha ez az alapvető minta, akkor egymás támogatása mindig természetes lesz. A szegénységgel gyerekként egyrészt irodalmi műveken, például Móra Ferenc történetein keresztül találkoztam, ezekből sejtettem meg, mit jelenthet szegény sorsúnak lenni.

Persze voltak nálam jobb módban élő osztálytársaim, de a nyolcvanas években még kevésbé uralkodott el a tárgyak kultúrája, kimaradtunk abból a birtoklási versenyből, amelybe a mai családok beszorulnak. Egyre közelebbről láttam a nélkülözést: a társaimon, akiknek csak egy cipőjük volt, akik sosem hoztak tízórait, akiket egyre többször hívott ki a teremből diszkréten a védőnő. Gimnazistaként láttam először olyan embert, aki feltűnő jeleit adta annak, hogy nélkülöz. Őt egy időben Királynak nevezték, mert az egyik gyorsétteremlánc papírkoronáját hordta a fején, és hangosan kiabálta az utcán, hogy „Éhes vagyok, éhes vagyok.” Időnként vittem neki otthonról takarót, ruhát, ételt. (…)

– 2017-ben az akkor létrehozott Jószolgálat díj nagykövete lett, és a tarnabodi díjátadó gálán együtt lépett fel a szimfóniás gyerekekkel. Később a „Mindenki szívében van egy dallam” elnevezésű, a Szimfónia módszertanára alapozott program nagyköveti posztját is elvállalta. Mi ragadta meg a Máltai Szimfónia programban?

– Idén május végén a kadarkúti szimfóniás növendékekkel koncerteztem a pécsi Gandhi Gimnáziumban. E serdülő korú zenészkollégák képesek voltak úgy lekísérni egy dalt, hogy ott hallották azt életükben először. Egy-egy tizedmásodpercnyit vártak, „lefülelték” a harmóniát, és már játszották is. Ez komoly adottság. Azt tapasztalom, hogy rejtett kincsek vannak ezek között a gyerekek között, és nem csak zenei tehetségek! Ha megkapják a megfelelő támogatást, bármi lehet belőlük.

Hála Istennek, egyre több példát látok arra, hogy felszínre kerülnek olyan emberek, fiatalok, akik az átlagosnál jóval nagyobb erőfeszítéseket téve jutnak el profi szintre a maguk területén. Ha lehetne, az ő arcképüket plakátolnám ki az egész országban, hogy mindenki tudja meg, mire képesek. A Gandhi Gimnáziumban velem fellépő pécsi gimnazisták és a kadarkúti szimfóniás gyerekek a koncertre a környező falvakból érkező, hátrányos körülmények között élő kortársaiknak zenéltek, akik számára ez az élmény különlegesen ösztönző lehetett.

A zene kiváló eszköz ahhoz, hogy az emberben tartás legyen. Hat a gyerekek szorgalmára, magatartására, sikerélményt ad, közösségi élményhez juttat és valódi kapcsolódást tesz lehetővé. A gyerek, aki rendszeresen gyakorol a hangszerén, aki fellépésekre készül, fókuszáltabb jelenlétre képes – és az élet más területein is egyre jobban összepontosítva tud majd megoldani problémákat, illetve jelen lenni egyes helyzetekben (…)

A teljes interjú a Magyar Máltai Szeretetszolgálat honlapján olvasható.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Szöveg: Király Eszter

Fotó: Kovács Bence

Magyar Kurír