CENTENÁRIUM – Veres András püspök: Csodák kísérték II. János Pál imádságos életét

– Ha három kifejezéssel kellene jellemeznie Szent II. János Pál pápát, melyek lennének ezek?

– Az első mindenekelőtt, csupa nagybetűvel írva: A PÁPA. Ezzel nem minősíteni szeretném sem az elődeit, sem az utódait, csupán azt szeretném kifejezni, hogy Szent II. János Pál pápasága életemnek egy nagyon meghatározó és hosszú időszakára esett, és az ő nevét hallva rengeteg szép személyes emlék jut eszembe. Az ő személye nagy hatással volt egész kispapi, majd papi életem alakulására, és nem utolsósorban hadd tegyem hozzá, hogy II. János Pál pápa szentelt püspökké.

A másik: az imádság. Néhány alkalommal a magánkápolnájában is részt vehettem egy-egy szentmisén.

A szentmisére érkezve láttuk őt imádkozni: megdöbbentő élmény volt. A Szentatya nagy csöndben imádkozott, csak néha hagyta el az ajkát sóhajszerűen egy-egy szó.

Nem értettük, hogy mit mondott. De azóta is sokszor belém hasított, hogy egy pápának az egész világért, az egész világegyházért kell imádkoznia, ezt a felelősséget hordozni Isten előtt óriási teher lehet. Ezek a felsóhajtások ebből fakadhattak.

A harmadik: a csoda. II. János Pál a csodák pápája. A Szentatya számára fontos volt, hogy az emberek tudatában legyenek annak, Isten ma is működik az Egyházban. A sok, II. János Pál pápa által boldoggá, szentté avatott vértanú, hitvalló mind felszínre hozta ezt a tényt, ugyanakkor II. János Pál életéhez is számos csoda fűződik. A Szentatya az ellene elkövetett merényletből való megmenekülését is annak tulajdonította, hogy a Szűzanya keze eltérítette a lövedéket, amely különben kiolthatta volna az életét. Azt gondolom, mindez jól rávilágít arra, hogy Isten szerető gondviselése ma is nyomon követhető, ha erre valakinek van érzékeny szeme, hallása, szíve.

– Püspök úr említette, hogy több alkalommal is találkozhatott személyesen II. János Pál pápával. Melyeket emelné ki ezek közül?

– Hála Istennek, minthogy hosszú ideig volt pápa, és a pápaságának egy jelentős időszakában én magam is Rómában tartózkodtam, így sok-sok alkalom volt a találkozásra. A legelső római élményeim közé tartozik az 1983-as szentév lezárása, amelyre 1984 húsvétján került sor. A Collegium Germanicum–Hungaricum (Német–Magyar Kollégium) növendékeként, az intézmény énekkarával szolgálhattam a szentévet lezáró szentmisén a Szent Péter téren. Növendéktársaimmal a Szent Péter-bazilika előtt felállított pápai oltár mögött álltunk. Innen beláthattuk az egész Szent Péter teret és az abból nyíló sugárutat, a Via della Conciliazionét, amely zsúfolásig megtelt emberekkel. A világegyházról ez volt az első tapasztalatom: ott valóban a világ minden részéről több százezer ember gyűlt össze a szentév lezárása alkalmából. A szent kapu bezárásának is tanúi lehettünk, amit a Szentatya végzett. Az is nagyon megmaradt bennem, amikor a magyar püspök atyák ad limina látogatásukat végezték Rómában, 1987-ben. Akkor újmisésként voltam a Német–Magyar Kollégiumban, és Seregély István érsek úr bevitt magával a személyes meghallgatásra. A találkozón II. János Pál pápa egy-két szóval engem is megajándékozott. Igazán felemelő érzés volt, hogy a pápa még egy fiatal pap irányában is milyen figyelemmel van. Ezek mellett 2000 vízkeresztje, a püspökké szentelésem napja egyértelműen az egyik legmeghatározóbb volt. A szentelés másnapján volt alkalmam arra, miként minden akkor szentelt püspöknek, hogy harminc családtagot, rokont, barátot bemutassak a Szentatyának, egy magánkihallgatás keretében. Ezt az ajándékot akkor túlzott megtiszteltetésnek éreztem, de éppen ebből fakad a varázsa.

Az ő lengyel származásából is adódott, hogy a magyarok sorsát különleges módon a szívén viselte. Bármikor találkoztunk, azonnal magyarul köszöntött bennünket: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Emellett persze még sok más okunk is van arra, hogy tisztelettel, szeretettel gondoljunk rá, különösen születésének 100. évfordulóján. Édesapám is ugyanebben az évben, 1920-ban született, ezért ő is eszembe jut a pápával kapcsolatban.

– Mennyire értette meg a világ Szent II. János Pál pápa tanítását?

– II. János Pál pápa az emberi élet minden vonatkozásában átfogó tanítást hagyott az utókorra. Hiszen elég megnézni az enciklikáit, a pásztorleveleit, a felszólalásait, a különböző prédikációit. Mind-mind azt mutatja, hogy ő az egyetemes emberiségben gondolkodott. Itt hangsúlyozni szeretném, hogy nemcsak a vallásos emberekben, nemcsak a Katolikus Egyházban, hanem az egyetemes emberiség nevében gondolkodott. Azok az erkölcsi normák, amelyeket körleveleiben, enciklikáiban meghatározott, egytől egyig annak bizonyítékai, hogy

II. János Pál pápa minden egyes emberért mint Isten teremtményéért, gyermekéért felelősséget érzett.

Hogy a Szentatya tanítását ma sem tudja minden ember elfogadni, ez több okra is visszavezethető. Én mégis bízom abban, hogy az időbeli távolság által egyre inkább felértékelődik a tanítása. 2018-ban is volt Budapesten egy nemzetközi konferencia a munkásságával kapcsolatban. Az újabb és újabb konferenciák, tudományos tanácskozások rámutathatnak II. János Pál pápa tanításának nagyszerűségére, és talán azok érdeklődését is felkelthetik iránta, akik nem vallásosak vagy nem tudnak hinni. A teremtő Isten törvényei nem csak a vallásos embernek mutatnak utat, hanem minden ember számára. Csak a szellemi gőg vagy a pillanatnyi homályos látás, az igazság előtt bezáruló szív tarthatja távol az embereket ettől a tanítástól.

– A Szentatya 2000 vízkeresztjén, a püspökszentelési szentmisén mondott prédikációjában a napkeleti bölcseket, akik őszinte szívvel keresték és megtalálták az újszülött Jézust, az isteni fény felé tartó nemzetekkel állítja párhuzamba. Ma, amikor világszinten, az élet számos területén kell számolnunk a koronavírus-járvány következményeivel, a társadalmi, szociális, gazdasági talpra állás mellett mennyire várható a hitbeli megújulás?

– Egy nagyon tudatos átgondolása szükséges mindannak, ami történik velünk, hogy mi vezetett idáig, mi az, ami előidézte a világjárványt. Fel kell számolnunk azokat a tényezőket, amelyek az embert felebarátja ellen, az embert a természet és maga Isten ellen fordítják. Ha minél több ember eljutna Isten szeretetének a felismerésére, akkor az ő szeretetében egy nagymértékű újjászületés mehetne végbe. Ha meglátnánk, micsoda ajándékot kaptunk a természetben, milyen ajándékot kaptunk az embertársunkban, a házastársunkban, gyermekünkben, szüleinkben, barátainkban, ez az eddiginél talán nagyobb felelősséget ébresztene bennünk. Meggyőződésem, hogy a vírushelyzet kialakulásában is nagy szerepet játszott az az önző, hedonista szemléletmód, amely korunkra rányomja a bélyegét.

Veres András püspökké szentelése (2000. január 6., Róma, Szent Péter-bazilika)

– A 2000. január 6-án Rómában püspökké szentelt főpásztorok a világ számos országát képviselték, megjelenítve az Egyház egyetemességét. Hogyan élhetjük meg az egyetemességet a Magyar Katolikus Egyházban?

– Az egyetemesség horizontja tágul, ha belegondolunk abba, hogy egy egyházközség, egy egyházmegye, egy nemzet és az egyetemes Anyaszentegyház tagjai vagyunk. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelyre még egy bő évet készülhetünk házigazdaként, nagyszerűen meg tudja mutatni a gyakorlatban is, hogy igenis egy egyetemes Egyházhoz tartozunk, hiszen a budapesti eseményre a világ minden részéről érkeznek majd zarándokok. Az Egyház egyetemessége kellő önbizalmat és erőt adhat mindnyájunknak. Nincs még egy ilyen társadalmi, emberi közösség, mint a Katolikus Egyház.

– Győr és a Győri Egyházmegye sok szállal kötődik II. János Pál pápához. A Szentatya 1996. szeptember 7-én a Káptalandombon tett látogatást és az Ipari Parkban mutatott be szentmisét. A győri szentmise helyszínét értelmezhetjük-e annak a közelségnek a kifejeződéseként, amelyet a Szentatya a fizikai munkát végzők iránt tanúsított? Hiszen fiatalként ő maga is megtapasztalhatta, hogy milyen egy kőfejtőben vagy egy vegyi gyárban dolgozni.

– A gondviselés műveként is értelmezhetjük, hogy éppen az Ipari Parkban volt a találkozó, ahol nyilván minden infrastrukturális feltétel is adott volt a pápai szentmiséhez. Nem kizárható, hogy a Szentatya apostoli útját szervezők is abban a reményben választották több lehetséges helyszín közül éppen az Ipari Parkot, hogy általa egyfajta üzenetet közvetítsenek a Szentatya szívéhez oly közel álló munkások felé. II. János Pál pápa nagy megbecsüléssel volt egész életében a munkások iránt, tudta, hogy a Katolikus Egyháznak vannak tartozásai a munkásság felé. Az ipari forradalom után a pusztán emberi alapokon szerveződő egyesületek, pártok, szakszervezetek a munkásságot elfordították az Egyháztól, nemegyszer Istentől is, az erőszakos eszközöktől sem riadva vissza. Az Egyház társadalmi tanításának gyarapítása Szent II. János Pál pápának szintén szívügye volt. A Szentatya jelenléte a győri Ipari Parkban egyértelműen az Egyház és a munkásság kapcsolatát erősítette.

– II. János Pál pápa győri prédikációjában nagy tisztelettel és szeretettel beszélt Apor Vilmos püspökről, akit egy évvel később, 1997. november 9-én a római Szent Péter téren boldoggá avatott. Melyek azok a jellemvonások, amelyek lelki rokonságba állítják a Győri Egyházmegye vértanú püspökét a 2014. április 27-én szentté avatott pápával?

– Mindkettejük életében szembetűnő a női nem iránti rendkívüli tisztelet. A pápa Szűzanya iránti szeretetéből fakadt az az elkötelezettség, amellyel fáradhatatlanul munkálkodott a női méltóság társadalmi szintű elismeréséért, tiszteletben tartásáért. Boldog Apor Vilmos pedig az oltalmát kereső nők védelmében áldozta életét. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Apor püspök úr és II. János Pál pápa milyen határozottsággal szállt szembe az embert eszközként használó, ateizmust hirdető kommunista ideológiával. Apor püspök úr írásaiban, megnyilvánulásaiban is nagyszerűen nyomon követhető, hogy mennyire óvta népét, nemzetét ettől a szerinte is káros ideológiától. És úgy érzem, hogy még egy harmadik szempontot is ide kell sorolni: nagyon nagy hasonlóság mutatkozik életükben a szegények iránti elkötelezettségben, vagyis a szociális érzékenységben. Apor püspök úr már gyulai plébánosként is szép példáját adta a testvéri gondoskodásnak.

– II. János Pál pápa 1997. március 17-én, a Szűzanya vérrel könnyezésének 300. évfordulója alkalmából basilica minor rangot adományozott a Könnyező Szűzanya kegyképét őrző győri Nagyboldogasszony-székesegyháznak. Mit jelentett ez az ajándék akkor, a rendszerváltás első évtizedében?

– Akkor Rómában, a Pápai Magyar Intézet rektoraként kapcsolattartó voltam a magyar egyház és a Vatikán között. Pápai Lajos püspök úr éppen engem kért meg, hogy a cím elérése érdekében járjak el az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációnál, így egészen véletlenül nekem is jutott szerep ennek kérvényezésében. Emlékezve az akkori beszélgetéseinkre, Pápai püspök urat az vezette a basilica minor titulus kérvényezésében, hogy biztosítva látta azokat a feltételeket, amelyeket ezen cím odaítélésekor szoktak elvárni, többek között a rendszeres búcsújárást, istentiszteletet és gyóntatást. Bár megjegyezték a döntéshozók, hogy a székesegyháznál nem lehet magasabb rangja egy templomnak, de tiszteletben tartották a kérésünket, és elfogadták, helyet adva annak, hogy a basilica minor címet megkapja a Nagyboldogasszony-székesegyház.

– „Tekintsetek bizalommal a jövőbe!” – kérte II. János Pál pápa 1996 szeptemberében a győri Ipari Parkban. Valószínűleg ma is ugyanerre bátorítana bennünket. A hívő emberek egymás erősítésén túl, II. János Pál pápa nyomán, hogyan adhatnak reményt nem hívő testvéreik számára?

– Szent II. János Pál pápa egyértelművé tette:

Krisztus a jövőnk.

A teljes, Istennek való odaadottság adja meg az örök életbe vetett biztos reményt. A hívő ember nem vonakodhat az életének odaadásában, ez ad értelmet létének, nemcsak a jövő vonatkozásában, hanem a jelenben is. Isten szeretetében egymásért élni, egymás szolgálatában élni: ennél nagyobb öröm és ennél nagyobb életkedv nem érhető el másképpen. Ezt Szent II. János Pál pápa a saját életével bizonyította. Emlékszünk rá, hogy amikor már nagyon beteg volt, sokan felvetették a kérdést, hogy miért nem mond le, súlyos betegen miért áll nyilvánosság elé.

Ő bizonyítani akarta, hogy az életnek ilyen állapotban is van értelme, az élet teljessé tételében helye van a szenvedésnek is. Emblematikusak maradnak számomra a halálos ágyán mondott szavai: „Engedjetek hazatérni az atyai házba!”

– A Szentatya a különféle művészeti ágak megbecsüléséről is sokszor tanúságot tett, különösen közel állt hozzá az irodalom és a színház. András püspök atya is gyakran és szívesen idéz elmélkedéseiben, prédikációiban íróktól, költőktől. Meglátása szerint hogyan erősítheti egymást a hit és a művészet? Miként válhat egy műalkotás az ars sacra részévé?

– Egész értékrendünk, gondolkodásunk, nyelvhasználatunk szempontjából lényeges szerepük van az irodalmi alkotásoknak, amelyek emberi kapcsolatainkat is gazdagítják. Minden művészeti alkotás lehet ars sacra, amennyiben az alkotó a szentet, az igazat, a szépet kívánja megjeleníteni általa. A művészet küldetése az, hogy a szépet, az igazat, a szentet a világ elé tárja és mélyebben bemutassa. Ha nem erre törekszik, akkor öncélúvá válik, és elveszíti az értékét.

Szöveg: Gervasoni Eszter/Győri Egyházmegye Sajtóiroda

Fotó: Lambert Attila; Vatican News

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. május 17-i számában jelent meg.