Szent István király római öröksége: a Schola Hungarorum – 1. rész

Nézőpont – 2020. szeptember 4., péntek | 12:19

Egyházunk első „történelemkönyve”, az Apostolok cselekedetei hirtelen véget ér azzal, hogy a Népek Apostola Rómába ér. Ám a történet folytatódik, hiszen Jézus Krisztus örömhíre a Római Birodalom szívébe jutott, ahol a két oszlop, Péter és Pál vértanúsága hitelesítette azt. Az alábbiakban Vértesaljai László SJ írását – szerkesztve – tesszük közzé.

A városban eltemetett galileai halásznak az utódaiban megújuló élete adta a római egyház különlegességét. Őrizte a Jézust megvalló Kéfás hitvallását, és be is töltötte a hivatását, hiszen a Jézus ígérete a Sziklára, vagyis a magára Jézusra épített Ecclesia, Egyház fennmaradásáról szól. Ezt a kortárs keresztények éppúgy érezték, mint a következő vészterhes és véráztatta századok Krisztus-követői. El is zarándokoltak a sírhoz, hogy ott imádkozzanak; és sokan karcolták egy hegyes fémtárggyal hitük jelét az egyszerű apostolsír vöröses színű támfalának vakolatába. Pár ölnyi felületen ezrével olvasható máig Krisztus, Mária és Péter neve. Rövid és feltétlen erős hitvallások!

Érthető, hogy amikor maga a földi Dominus, Augustus császár megtér a kereszt jelére, akkor bazilikát építtet Péter apostol sírja fölé, hogy vele együtt az egész világ Urának vallja az Üdvözítőt, ám bármennyire pompás és mintaadó is lett az első bazilika, a keresztény hívek mégiscsak magát a sírt keresték. A sírban Pétert, Péterben pedig azt, aki szereti és legelteti Jézus nyáját (vö. Jn 21,15–17). Az sem furcsa, sőt magától értetődő, hogy a bazilika megépítése után, a 600-as években Nagy Szent Gergely – igazi lelkipásztor pápa – kibontja a sír környékét, és egy körfolyósóval hozzáférést biztosít a péteri sírhoz a zarándokok számára. A nagy pápa nem is tudta, hogy példája kripta néven a keresztény templomok alaptípusává válik, hogy a péteri sziklaság mintájára a helyi szentek kriptába rejtett sírjai fölé emeljék az Úr oltárát.

A hívek áradata pedig meg nem szűnt: jöttek először Itália sarkaiból is, a kereszténnyé lett Észak-Afrikából, Gallia azúros tengerpartjáról, de jöttek a Kelet keresztényei is az apostolfejedelmek sírjaihoz, görögök, szírek, örmények és koptok a negyedik, ötödik, hatodik században. Amikor pedig Szent Patrik, Írország apostola megtéríti saját angolszász népét, jönnek a britek is a későbbi nevén a Via Francigénán, a Frankhonon keresztülvezető ősi zarándokúton az Örök Városba, az apostolfejedelmek sírjaihoz. A jézusi logika szerint itt is az utolsókból lesznek az elsők, mert a lassan kibontakozó kora középkori nemzetállamok közül elsőnek Wessex, a nyugati angolszász-ország Ine királya (689–727) alapít zarándokházat Rómában, Szent Péter sírja közelében.

E zarándokház – latin nyelven Schola Saxonum – magába foglalja a Hospitiumot, a zarándokszállást, a kápolnát és egy kis temetőt. Sok zarándok élete végén indult el, mintegy „utolsó útjára”, és hő vágyuk szerint ott haltak meg Péter közelében. Ez a fallal körülvett épületegyüttes egy darab hazai föld volt, ahol az ember otthon van, ahol otthoni nyelvét is beszélik, és mégis az Urbs-ban van. (...)

Európa úgy lett keresztény, hogy fiai egymást terelgették Krisztus felé. Akkor ebben és nem az ellenkezőjében (!) fogtak közre, és ez az összefogás adta később a keresztény Európát. Ám a mai Nyugat-Európa népei mellé felzárkóztak az egzotikus tájakéi is, így a távoli abesszínek és örmények is Scholát építenek a Szent Péter-bazilika déli oldalán, azon a területen, ahol egykor a Gaius-Néró féle cirkusz állott. Elhordták a köveit, csak az obeliszk hirdette néma büszkeséggel, hogy a hagyomány szerint a lábánál kérte Péter apostol, hogy fejjel lefelé feszítsék meg.

Így érkezik el a magyarok ideje. Szent István királyunk nem a nyugat-római, és nem is a kelet-római uralkodótól kért koronát, hanem Róma püspökétől. S amint apostoli királyként országot alapít az egykori Pannónia földjén, rögtön föl is ruházza kapcsolatokkal. Bölcs királyként spirituálisan is több lábra állítja az új keresztény királyságát: zarándokházakat alapít, hármat is. Jeruzsálemben, a Szent Városban, ahol az Üdvözítő élt, szenvedett, meghalt és feltámadt. Rómában megépíttette a Schola Hungarorumot, a Magyarok Zarándokházát, jóval közelebb Péter sírjához, mint az említett korábbi országok. És hogy betetőzze – valójában, hogy kiegyensúlyozza – művét, zarándokházat épített (...) Konstantinápolyban, hiszen népe már előbb, az új haza felé tartva, útközben megismerte Bizánc hitét, és ő is ezt hallotta és tanulta anyjától, Sarolttól. (...)

A szentföldi és bizánci alapítás lassan elhalt a századok során, de a római Schola Hungarorum jogfolytonos jelenlétet ad magában a bazilikában, alig pár méterre Szent Péter sírjától. A napokban miséztem ott, magyar földről érkezett zarándokoknak. Úgy jöttünk össze, mint ezer éve mindig. Magától értetődőn, mint aki otthon van. Roma patria omnium est! Hiszen mindnyájunk hazája. Áldott légy érte, Szent István király!

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria