Találkozó, lelkigyakorlat, fesztivál – Egerszalók rád épít – VIDEÓVAL

Nézőpont – 2014. július 5., szombat | 12:00

Te kire, mire építesz? Életedben mi ad stabilitást? Mit jelent számodra az Egyházhoz tartozás? – teszi fel a kérdéseket az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat, és keresi a választ Szent II. János Pált, XVI. Benedeket és Ferenc pápát a középpontba állítva – mutatta be Federicsné Varhola Regina, az Egri Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda vezetője a 32 éves múltra visszatekintő találkozót, melynek mottója az idén: Rád építek! A találkozót 2014. július 16-20. között rendezik meg.

A gyökerek tiszteletben tartását hangsúlyoztátok a 25 éves évforduló kapcsán. Milyen irányt jelöl ki ez a múlt számotokra?

– A találkozó harminckét éves. Tiszteletet ébreszt ez a szám. A hagyományok, az alapok megtartása nagyon fontos, hiszen ez adja a „Szalók” esszenciáját. Viszont a találkozó életben tartásának fontos feltétele az is, hogy kövessük a világ változását, az új igényeket figyelembe vegyük. E mellett nagyon fontos a hitelesség, amire a mai kor embere nagyon érzékeny. Hagyomány, megújulás és hitelesség. Talán ezekben határozhatók meg az alapok.

Megmaradt Egerszalók az évek során ifjúsági találkozónak?

– A 16 és 30 év közöttiek teszik ki a résztvevők nagy százalékát, sokan vannak azonban régóta visszajárók is, olyanok is, akik már családdal érkeznek. Ezzel együtt továbbra is ifjúsági találkozóként határozzuk meg magunkat, és ez a jövőben sem fog változni. Úgy gondolom, a fiatal korosztályhoz való szólás mindenképpen meghatározó. A lényeg, hogy mindenki az életkorának, érettségének megfelelően kapjon értékes gondolatokat, lelki útravalót, amelyből épülhet. Néhány éve hangsúlyozottan figyelünk arra a kiscsoportok kialakításánál is, hogy az azonos életkorúak egy közösséget alkossanak a találkozó alatt.

Hogyan alakult a részvétel az elmúlt három évtized éve során?

– A résztvevők számának változását a harminc év során leginkább a külső körülmények befolyásolták. A kezdeti 20-30 fő 2-3 ezerre növekedett a kilencvenes évekre. A nyolcvanas évek végétől tarthatjuk magukat országos rendezvénynek, Kárpát-medence szerte fel tudtuk kelteni az érdeklődést. Aztán a kétezres évektől lassú csökkenési folyamat kezdődött. Ennek számos oka van. Amikor nagy – a helyi kapacitásokhoz talán túl nagy – létszámban látogatták „Szalókot”, akkor országos katolikus ifjúsági találkozó még szinte csak Nagymaroson volt. Azután az egyházmegyék sorra alapították az ifjúsági irodákat, ifjúsági referensek, civil munkatársak léptek be a munkába, és nagy lendülettel egyházmegyei illetve régiós ifjúsági találkozók jöttek létre. Hatást gyakorol ránk a ma jellemző programbőség: a világi zenei fesztiválok szinte egymásba érnek a nyári időszakban, ezek nagy vonzerővel bírnak a fiatalokra. Emellett helyi adottságok is befolyásolják természetesen a lehetőségeinket – korábban a helyi iskola termeiben néhány 100 fő számára fedett szállást is tudtunk biztosítani. Az iskola megszűnésével cégek foglalták el az épületet, így azok, akik igényelték ezt a szállásformát, elmaradtak. Mára stabilan beállt 1000 fő körülire a részvétel, s van köztük számos új és visszajáró egyaránt.

A felkészülési időszak feladatai között hangsúlyos az előző év értékelése. Milyen tapasztalatok kristályosodtak ki az évek során – tartalmi, formai vonatkozásban?

– Az már régóta látszik, hogy azoknak a fiataloknak, akik rászánják az öt napot a találkozóra, fontos a lelki elmélyülés. Kell a fesztivál, a „hangoskodás” is, hiszen fiatalok, de elsősorban a lelki épülésért jönnek, ezt mindig figyelembe kell venni. Igénylik a pénteki bűnbánati napot is. A „hegyi beszéd” pedig, amikor elhagyjuk a tábor területét és a faluszéli dombon hangzik el a tanítás, testi-lelki elszakadást ad az eddigi közegtől – ez egy olyan zarándoklat, amely az éjszakai gyónásokban csúcsosodik ki. A fesztivál, amikor együtt örülnek, táncolnak, énekelnek, ez már másfajta igényeket elégít ki. Úgy gondolom, az említett elemek jórészt a résztvevői visszajelzéseket figyelembe véve alakultak ki. Idén is lesz némi módosulás a programban, éppen a tapasztalatok, visszajelzések okán, amely a zárónapot érinti. Az eddig megszokottól eltérően vasárnap is találkoznak a kiscsoportok, több idő lesz az értékelésre, búcsúzásra. A zárómise után is van lehetőség maradni: énekelni, táncolni, hiszen örömzenéléssel zárjuk majd a programot.

Személyes megszólító erővel bír a találkozó Rád építek! mottóban fogalmazott témája. Milyen kérdések mentén halad majd a témakibontása?

– Úgy tapasztaljuk, mostanában az embereket számos benyomás éri az Egyházról. Jelentős pezsgést hozott Ferenc pápa személye, akinek egy-egy üzenete még a nem hívők számára is „betalál”, odafigyelnek rá. Mi erre reagálva választottuk azt az utat, hogy az elmúlt 30 év 3 pápáján keresztül próbáljuk megismertetni a fiatalokkal az Egyházat. Azt az Egyházat, amely Péterre építtetett. Te kire, mire építesz? A te életedben mi jelenti a stabilitást? Mi a jövőképed? Mit jelent az életedben az Egyházhoz tartozás? Ezek a fő gondolatok, amelyek az idei tematikát adják.

Ezzel Egerszalók nagyon fontos kérdéseket feszeget. Mennyire nyitottak a fiatalok arra, hogy közösen és tudatosan gondolkodjanak a jövő – család, hivatás, nemzet – építéséről?

– Megvan mind az érdeklődés, mind a nyitottság. Még akkor is, ha időnként az ellenkezőjét mutatja a látszat, valójában nagyon is érdekli őket a jövő. Tény, hogy a világ nagyon gyors lett. Mindenki kénytelen felvenni ezt a ritmust, akár az iskolában, akár a munkahelyen. Ritka lehetőség, hogy megállhatunk, és nyugodtan, stressztől és fesztültségektől mentesen végiggondolhatjuk ezeket a meghatározó kérdéseket. Mi a találkozón pont ebben szeretnénk segítséget nyújtani. Megteremtjük a lehetőséget, hogy beszélgetni tudjanak ezekről a fiatalok, hogy feltegyék kérdéseiket, – akár önmaguk, akár mások felé. Előadóinktól pedig hiteles válaszokat várunk. Ez a cél.

Milyen utakon közeledtek a témához?

– Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa is számos alkalommal és formában adott útmutatást, üzenetet az ifjúság számára, ezeket a tanításokat vesszük alapul. Az élet különféle területein élő és dolgozó civil előadóink pedig saját életükön, hivatásukon keresztül közelítenek majd a témához. A lényeg, hogy ezek a szálak egy irányba tartsanak, és egy egészet adjon a tematika kibontása.

A csoportbeszélgetések mindig nagyon fontosak Szalókon.

– Valóban, fontos elvünk, hogy a mai fiataloknak nem elég, ha csak egyirányú közlés van. Reagálni, reflektálni, vitázni szeretnek. A csoportos beszélgetések pontosan erre szolgálnak. Nem mindegy a minőség. Egy nem irányított parttalan, céltalan beszélgetés nagyon káros tud lenni. Egy felkészült irányítóval minden egyes személynek esélye van arra, hogy a kérdésire választ kapjon, hogy a gondolatait megoszthassa, így valósul meg gyakorlatilag az elhangzott előadásokon hallottak feldolgozása, elmélyítése. A vezetőket évek óta szociálpedagógus szakemberünk, Klement Mariann képzi. A felkészítések során különböző csoportdinamikai szabályokat gyakorolnak és tanulnak a vezetők, e mellett viszont fontos, hogy alapvető teológiai ismereteik is legyenek.

Mit szeretnétek, hogy elvigyenek magukkal a résztvevők?

– Derűt, bátorságot és válaszokat az élethez. Az egyes programelemek más-más igényt elégítenek ki. Az a fontos, hogy benne mindenki megtalálja a személyiségéhez leginkább illő előadót, programot, és ezáltal azt mondhassa majd el: érdemes volt idén Szalókra jönnöm. Reméljük, minél többen megérzik majd, hogy mi is az a „Szalók-érzés”. A legkisebb Szalókon kapott „dolog”, amely a másik életét szebbé, teljesebbé teszi, számunkra a fáradozásunk értelme.

Információk, regisztráció: www.szalokitalalkozok.hu

Fotó: Federics Róbert

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria