Támaszt, hitet, lelkierőt adunk – Radetzky András vezérigazgató-helyettes a katolikus rádióról

– Kereskedelmi rádiók reggeli műsorainak foszlányait szoktam elcsípni vásárlás közben, és gyakran az a rosszmájú gondolatom támad, hogy ezek a produkciók, sőt maguk a rádiók is gond nélkül felcserélhetők lennének egymással anélkül, hogy bármi gond adódna. Az általuk kínált tartalom és stílus ugyanis pontosan ugyanazt nyújtja. De persze tudom, hogy akik egyikre vagy másikra esküsznek, azt mondanák rám, hogy cinikus vagyok.

Ön szerint mi kell ahhoz, hogy egy rádiónak a fenti példával szemben erős karakterjegyei legyenek, és konkrétan a Magyar Katolikus Rádiót mi teszi minden más rádiótól jól megkülönböztethetővé?

– Egyszerű a válasz. Függetlenül attól, hogy milyen rádióról van szó, ha egy alkotóközösségnek markáns, jól körvonalazható, határozott elképzelése van arról, hogy mi a dolga a világon, egyedi karakterű lesz, amit csinál. A kereskedelmi rádiók hasonlóságának oka az, hogy ugyanazt a tömeget akarják megszólítani üzleti érdekből. Mi ezzel szemben azokat a pillanatokat keressük, amikor az Isten, a hit, az Egyház felé fordíthatjuk a hallgatóinkat. Mert az egyházilag elkötelezett emberek mellett fontos célcsoportunk azoké is, akiknek a keresztény értékek most még nem fontosak, de keresik a világ különböző jelenségeinek magyarázatát. Mi készen állunk rá, hogy Istent mutassuk meg nekik mögöttük. Az embert a maga teljességében akarjuk megszólítani. Minden élethelyzetükben a hallgatóink mellett próbálunk lenni, elkísérjük őket a mindennapjaikban, afféle családtagstátust célozunk meg. A tömegízlést viszont nem akarjuk kiszolgálni a nagyobb hallgatottság érdekében. Ennek ellenére nem mindegy, mennyien hallgatnak bennünket, hiszen Jézus sem üres mezőkön és tereken prédikált. Fontos eredménynek tartjuk, hogy mindennap több mint 170 ezer ember dönt mellettünk, mivel ez ilyen igényes – kultúrára, művészetre, egyházi értékekre fókuszáló – program esetén kivételes eredménynek számít.

– Tizenöt éves jubileumot ünnepelnek. Ön szerint mostanában mi a leginkább ünneplésre méltó eredmény a rádió háza táján?

– A mai világ gyors és drasztikus változásainak ismeretében már önmagában az is óriási fegyverténynek számít, hogy tizenöt éve létezünk, és kitartunk a célkitűzéseink mellett. Szerencsések vagyunk, hogy olyan eltökélt tulajdonost tudhatunk magunk mellett, mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

Az ünnep alkalmából több mint száz (körülbelül ötven belsős és ötven külsős) munkatársunkat mind meg is fogjuk vendégelni egy szerény vacsorával. Május közepén nyílt napot tartunk a rádióban, június 4-én délután hatkor pedig bíborosi misén veszünk részt a Szent István-bazilikában. Fél hattól irodalmi műsort adunk ugyanott.

– Egy rádiónak rengeteg egyéb rádióval és persze egyéb vetélytársakkal szemben kell állnia a sarat, hogy úgymond kiverekedje magának azt a helyet, amelyet csak ő tölthet be, mert azt és úgy ő csinálja a legjobban. A Magyar Katolikus Rádió elmúlt tizenöt évét milyennek látja ebből a szempontból?

– A kérdéséből gazdasági-piaci logikát hallok ki, amely a mi esetünkben nem a legmegfelelőbb. De mivel tizenhét év üzleti alapú rádiózás is a hátam mögött van, egyáltalán nem ijesztő számomra a verseny szó. Híve vagyok a tisztességes versenynek, és tudom, hogy mindennap meg kell próbálni jobbnak lenni. Csak ezt számunkra nem a piaci logika, a nagyobb profit vágya indokolja. Hanem hogy még jobban szolgáljuk az egyházi küldetést.

A magyar médiapiacon stabil és markáns helyet sikerült magunknak biztosítanunk a következetességünkkel, és azáltal, hogy jól kijelöltük a határainkat. Sikerült elérnünk, hogy bármelyik percben kezd bennünket valaki hallgatni, a tartalom, a stílus, a hangzás alapján azonnal felismeri, hogy ez a katolikus rádió, akkor is, ha nem néz a kijelzőre.

– De gondolom, a másfél évtized alatt azért szükség volt finomhangolásokra, kisebb-nagyobb változtatásokra.

– Természetesen, de ezek részben kényszerűek, olyan törvényi szabályozásokból fakadóak voltak, amelyek nem feltétlenül racionális igényeket fogalmaztak meg. Egész más eset a saját, egészséges-normális változtatásigényünk, ami abból fakad, hogy a médiában folytonosan meg kell újulni, tekintettel a gyorsan változó fogyasztási szokásokra. Míg a rádiónak annak idején évtizedekre volt szüksége ahhoz, hogy globálisan használt médiummá váljon, ma akár néhány hónap elég ahhoz, hogy egy-egy új eszköz globalizálódjon. Igyekszünk tartani a lépést. Ennek egyik bizonyítéka, hogy pár hét múlva innovatív mobiltelefon-alkalmazással jelentkezünk.

Két oka van, hogy lépnünk kell. Az egyik médiapolitikai. Míg 2011 és 2014 között húsz analóg földfelszíni FM-frekvenciát tudtunk megszerezni, és ezáltal 3,8 millió hallgató számára váltunk hozzáférhetővé, az utóbbi öt évben egyetlen továbbihoz sem juthattunk hozzá, noha minden szándékunk megvolt rá. Az új alkalmazásunk azonban képes lesz megszüntetni a földrajzi korlátokat. A másik ok a mobiltelefon-használat rohamos terjedése, amely a rádiózásban is egyre inkább éreztetni fogja a hatását.

– Olvastam, hogy a katolikus rádióé az egyik legnagyobb technikai apparátus és szerkesztőség Magyarországon. És valóban impozáns a műsorlista, a programok változatossága, a hatalmas gépezet precíz működése. Érezhető, hogy a legszélesebb közönségrétegeket akarják elérni-megszólítani, hogy mindenkinek adni akarnak valamit. De bizonyára nem én kérdezem meg először: mi ennek a jól megérvelhető értelme? Arra az óriási erőfeszítésre gondolok, amellyel a katolikus rádió mintha közszolgálatibb akarna lenni a közszolgálati rádióknál, vagyis mintha túl sokat próbálna markolni. Ez végtelenül tiszteletre méltó vállalkozás, csak az eredményességét illetően vannak kétségeim. Kicsit olyasminek tűnik, mintha egy színdarab egyszerre akarna komédia, tragédia, bohóctréfa, légtornászat és jégrevü lenni.

– A rádiónk küldetését az alapító határozta meg, a mi dolgunk az, hogy minél hatékonyabban valósítsuk meg. Azt mondja, túl vegyes a program: komédia és tragédia egyszerre? Igen! Éppen erről beszélek, amikor azt mondom, az egész embert kell megszólítanunk minden élethelyzetében! És közben arra biztatnunk, hogy minél több jót tegyen. Az Egyház társadalmi tanításának jól befogadható közvetítése a feladatunk. A felszínen valóban a klasszikus közszolgálatiságra hasonlít, amit csinálunk – a direkt liturgikus tartalom kevés, de megvan. A vallásos emberekhez is szólunk, de az ő életük sem csak imából áll. Hanem a munkáról, a családról és még sok minden másról is szól. Mi pedig mindennel foglalkozunk, ami számukra fontos, és közben szinte láthatatlanul, kovászként, „a sorok között” azt is adni tudjuk, amit az Egyház gondol a világról. Nincsenek számunkra tabutémák, de minden témáról úgy beszélünk, hogy a feldolgozás módja tükrözze az Egyház álláspontját. Az emberek sokfélék, és az Egyház bőrszínre, életkorra és minden egyéb különbségre való tekintet nélkül minden embert hív, meg akar szólítani.

– A rádió hangsúlyosan vállalt célja egyszerre nagyon világi és nagyon egyházi. Lázár Csaba főbemondó a kalocsai sajtótájékoztatón május 6-án így fogalmazott: „Az élet minden területét lefedjük, tehát a közéleti műsoroktól a kulturális műsorokon át a zenei műsorokig valamennyiben Isten dicsőségét szeretnénk bemutatni úgy, ahogy minden ember számára megélhető. Abban bízunk, hogy ez a példaadás az ő életükben is valamiféle Istenhez való közeledést indít el, és segít nekik Krisztushoz találni.”

Rokonszenves, hogy újra meg újra hangsúlyozzák: nem agitálni akarnak, hanem úgymond hangolni, nem csak a vallásos emberek a célcsoportjuk, és témák szempontjából is „mindenevők”, nem zárkóznak be a szűkebb vallási felségterületre. De min múlik, hogy ez a szemlélet meggyőző „koktélt” eredményez-e? Hogyan kerülhetők el a tévutak, alakíthatók ki a jó arányok, jelölhető ki a harcos katolikusságot és a jellegtelenséget egyaránt elkerülő mezsgye?

– Nem laboratórium vagyunk: az említett arányokat folyamatosan alakítjuk, az esetleges hibákat pedig kijavítjuk. Mivel kiváló szakemberekkel dolgozunk, ez be van építve a folyamatba. Amiről ön beszél, nem mérhető. De megnyugtathatom: a rutinunkhoz tartozik új műsorötletek kidolgozása, kisebb-nagyobb módosítások bevezetése. Senkinek nem adunk olyan műsort, amit nem szívesen készít! Hiszen ahhoz, hogy hiteles legyen, hinnie kell az ügyben. Az őszintétlen hangot azonnal észreveszi a hallgató. Nagyon figyelünk a visszajelzésekre, aktívak vagyunk a közösségi felületeken.

Jó példa ez ügyben a hírek világa, amely egyáltalán nem kiemelt terület számunkra. De az eddigiek szellemében nyilvánvaló, hogy az emberi teljességnek a hiteles tájékozódás iránti igény is része. Nagyon kényes kérdésről van szó, hiszen sokféle ember hallgat bennünket. Hogy jól csináljuk, azt az bizonyítja számomra, hogy hol ilyen, hol olyan irányban tartanak elfogultnak bennünket, a hallgatók elfogultságaitól függően. A hitelességünk éppen abban nyilvánul meg, hogy sem erre, sem arra nem lengünk ki. Mindenkinek nem lehet megfelelni – támaszt, kapaszkodót, hitet, lelkierőt adni viszont igen, és éppen ez a feladatunk.

– Hogyan viszonyulnak a többi katolikus rádióhoz és a Bonum TV-hez, ami az irányvezetést, a küldetési nyilatkozatot, a katolikus önképet illeti? Mit tanultak a többiektől?

– Mindenkivel korrekt, kiegyensúlyozott szakmai kapcsolatunk van, a Szent István Rádiót ezenfelül a testvérrádiónknak tekintjük, velük napi szinten egyeztetünk. A Bonum TV-vel együtt fogjuk közvetíteni a csíksomlyói pápalátogatást, a Mária Rádiónak át szoktunk adni bizonyos műsorokat. De a Magyar Katolikus Rádió azért a saját útját járja. Örülünk a sokszínűségnek, de a többiek stílusa, gyakorlata kevéssé befolyásol bennünket.

– Végezetül arra kérem, hogy beszéljen a személyes indíttatásáról, a rádiózásra és azon belül a katolikus rádiózásra vonatkozóról is! Mi az, ami miatt annyira hisz a rádiózás fontosságában és jövőjében egy olyan korban, amikor sokan már a tévét is temetik? És miért bízik a katolikus rádiózás hatásosságában egy vallástalanodó Európában?

– Huszonöt éve rádiózom, és hiszem, hogy a gondviselés hozott a katolikus rádiózásba, a Magyar Katolikus Rádióhoz is. Ami magát a rádiózást illeti, az kezdettől fogva megbabonázott: az első pillanattól fogva tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Nagyon szerethető, az emberek komoly érzelmekkel viszonyulnak hozzá, része az életüknek. Biztos vagyok benne, hogy tíz, húsz, ötven év múlva is lesz rádiózás.

Spányi Antal fehérvári püspök, a rádió vezérigazgatója nyolc éve hívott a katolikus rádióhoz, amit hatalmas megtiszteltetésként és kihívásként éltem-élek meg. Hivatásként, akárcsak az egyetemi oktatói munkámat a Pázmányon. Nagyon hiszek ebben az ügyben, de ezt nem is lehet másképpen csinálni.

A rádiózást már sokszor temették, a tévézés, majd a net, végül a közösségi oldalak megjelenésekor is. De soha nem a károgóknak lett igazuk, mert azok az igények, amelyeket kielégít, változatlanok, örök emberi jellemzők. A tájékozódás és a szórakozás vágya, a dolgok értelmének keresése mindig az alaptulajdonságaink fognak maradni.

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír