Újévi beszélgetés Erdő Péter és Veres András főpásztorokkal

Nézőpont – 2022. január 4., kedd | 19:50

Évértékelő beszélgetést készített az MTVA szerkesztője, Barlay Tamás Erdő Péter bíborossal, prímással (a Prímási Palotában), valamint Veres András győri megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével (a testület székházában). Szó esett többek között az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról (NEK) és az 1991-es, illetve 2021-es pápalátogatásról is.

A beszélgetésben Erdő Péter bíboros, prímás szólt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök haláláról, mely – mint mondta – nagy szomorúsággal töltötte el, s hirtelen érte az egyházmegyét, hiszen személyében egy igazán aktív lelkipásztort vesztett el a közösség, amelyet szeretettel szolgált és épített. Szó esett a tavaly szeptemberben a Santo Stefano Rotondo-templomban bemutatott szentmiséről; Erdő Péter 2021-ben, olasz nyelven megjelent kánonjogi tanulmánykötetéről; a NEK szervezésének előzményeiről, programjairól és tapasztalatairól. A bíboros személyes élményei közül kiemelte az eucharisztikus körmenetet és a Statio Orbis szentmisét a Hősök terén; illetve szólt arról is, hogyan tartható életben a NEK lelkülete a jövőben. Utalt a gazdag zenei-művészeti értékekre, lelki gyümölcsökre is, amelyek szintén a kongresszus velejárói voltak. A bíboros a szinodiális folyamat elindulásáról is beszélt.

Veres András, a Győri Egyházemegye főpásztora, az MKPK elnöke is elmondta, Snell György személyében a Magyar Püspöki Konferencia is tevékeny, lelkiismeretes tagját veszítette el. A koronavírus-járvány miatti lezárásokról is szó esett: Veres András kiemelte, sokat jelent, hogy már elérhető a védőoltás, mert ilyen vészterhes időkben talán még fontosabb, hogy az Eucharisztia ünneplését az Egyház tagjai közösen tudják megélni, hiszen az megerősít, megtart bennünket. A győri főpásztor hangsúlyozta, a Szentatya látogatása különleges kegyelme az elmúlt esztendőnek. Mint mondta, nagy örömmel töltötte el a hazai Egyházat, hogy Ferenc pápa jelen volt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, s hogy személyesen találkozott a püspöki karral. Szent II. János Pál pápa harminc évvel ezelőtt járt hazánkban – emlékeztetett, rámutatva, egy-egy ilyen apostoli látogatás hosszú időre meghatározó lehet, és az akkori pápalátogatással kapcsolatos személyes élményeiről is beszámolt.

Itt látható a teljes beszélgetés a két főpásztorral:

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: MTVA

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria