Ülésezett a Nemzetközi Teológiai Bizottság – Dolhai Lajos professzor beszélt a munkájukról

Nézőpont – 2019. május 20., hétfő | 11:32

Múlt héten ülésezett a Vatikánban a Nemzetközi Teológiai Bizottság, amelynek magyar tagja is van. Dolhai Lajos professzor, az Egri Hittudományi Főiskola rektora a tanácskozást követően a Vatikáni Rádiónak beszélt a szekcióülésről.

Dolhai Lajos professzor, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja múlt héten részt vett a vatikáni testület utolsó szekcióülésén. Lezárásához közeledik az ötéves munkafolyamat, melynek végén kiadnak egy dokumentumot – ennek az utolsó simításain dolgoztak a Hittani Kongregáció épületében. A tanácskozást követően Dolhai Lajos felkereste a Vatikáni Rádió stúdióját, hogy beszámoljon a bizottságban végzett munkájáról, és előzetes tájékoztatást adjon a hamarosan megjelenő dokumentumról.

Egy másik megbízatásának köszönhetően, vagyis a 2020-ban Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Teológiai Bizottságának elnökeként május 16-án, csütörtökön a Szent Kereszt Pápai Egyetemen tartott előadást a NEK általa írt alapdokumentumáról, amely kifejti a kongresszus jelszavát és alapgondolatát.

A jövő évi budapesti rendezvényről a professzor mellett Fábry Kornél, a NEK Általános Titkárságának főtitkára is beszélt, majd bemutatta a hallgatóknak a kongresszus egyhetes programját. Május 17-én, pénteken délelőtt a Vatikáni Rádió Marconi termében a vatikáni kommunikációs dikasztérium újságíróit is tájékoztatták a 2020. szeptember 13–20. között megrendezendő eseményről.

A stúdióbeszélgetés ITT hallgatható meg.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria