Útravaló – 2019. augusztus 1.

Nézőpont – 2019. augusztus 1., csütörtök | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

„Hej, halászok, halászok, mit fogott a hálótok?” Időnként kapunk hírt arról, hogy a tenger valami „szörnyet” vet ki a partra. Vagy valami eddig azonosítatlan lény került a hálóba. Érdekes volna ott lenni, amikor a halászok, akik évtizedek óta járják a vizeket, körülállják, és azon töprengenek, mit fogtak. Az evangéliumban az egyik legérthetőbb hasonlat a halászattal kapcsolatos, hiszen az apostolok majd mindegyike azelőtt halászember volt. Vannak halak, amiket nem lehet kifogni, vagy azért, mert tiltott egy időszakban, vagy azért, mert védett faj, de lehet súly- és méretkorlátozás is. Csak a rapsicok nem válogatnak! Jó érzés, hogy a végső válogatást angyalok végzik, és nem rapsicok.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria