Útravaló – 2019. augusztus 19.

Nézőpont – 2019. augusztus 19., hétfő | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Bizonyos vetélkedőkben, amelyekben vagyonokat lehet nyerni, mondjuk, ezer forintról indul az összeg, és sokszorozódik, ha a következő kérdésre is jó választ ad az illető. Ám a
legnagyobb nyeremény előtt gyakran megtorpannak a játékosok, mert amit addig nyertek, az is felülmúlja minden várakozásukat, és azt kockáztatnák, ami már most is bőségesen kitart hátralevő életükre. Ha továbbmennek, mindent megnyerhetnek, de mindent el is veszíthetnek. Az evangéliumi gazdag ifjú eddig mindent megnyert. Az utolsó kérdést azonban passzolta. Nem merte odaadni addig megszerzett vagyonát – holott a tét az örök élet volt. De mielőtt kritizálnánk érte, ne felejtsük el, hogy a történet rólunk szól.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria