Útravaló – 2019. december 1., advent 1. vasárnapja

Nézőpont – 2019. december 1., vasárnap | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Sárai-Szabó Tamás Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.

Az Egyház nagyon visszafogottan és diszkréten kezdi a készületet, a várakozást karácsony ünnepére: egyszerű fenyőkoszorún meggyújt egy lila gyertyát. Az örökzöld koszorú a mi nagy reményünket jelzi, a keresztény ember várakozását Krisztus második eljövetelére. De szinte mindenkiben ez az „örökzöld” szó már összekapcsolódott a slágerekkel, kedvenc zenéinkkel. És bizony a lelkünknek is vannak slágerei, örökzöld dallamai. Ezek a slágerek, dallamok ott vannak lelkünkben, ahogyan Babits Mihály írja: „Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.” (A második ének című színműből) 

Bennünk milyen dalok szólnak? Van még szép ének bennünk? A készület ideje segíthet bennünket abban, hogy kicsit leporoljuk a lelkünket, hogy próbáljunk a belső szépségünkre is figyelni, és ne csak a külső csillogás, a külcsín legyen a fontos. Az egy szál lila gyertya bűnbánatunk jele: fényt akarunk gyújtani a lelkünkben. És milyen finom velünk az Egyház, nem azonnal bereflektoroz a sötétségeinkbe, a mélységeinkbe, hanem fokozatosan haladunk.

Az első gyertya szinte csak útmutató láng, apró és mégis biztató kis pont a sötétségben, irányt mutat, hogy merre induljunk. Irányt mutat nekünk a mai vasárnap első olvasmánya: „Gyertek, menjünk fel az Úr hegyére! …hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk!” Lelki zarándoklatunk célja egyértelmű: életutat szeretnénk találni, biztos utat a világban. És olyan világot szeretnénk, ahol Isten igazsága uralkodik, ahol nem öntörvényű emberek és népek élnek, hanem olyan béke él, ami Isten igazságán alapul. Ekevas és sarló készül a fegyverek helyett: milyen szép is volna megtalálni magunkban is ezt a teremtő erejű békét, ami nem rombol és harcol, hanem békésen munkálkodik, és saját munkájának gyümölcséből él.

Az ösvény szűk út, és általában hegyes vidéken vezet át, figyelmesen kell járni rajta. Ebben a fegyelmezett közlekedésben segít minket az advent, a kisböjti idő. Szent Pál figyelmeztet is bennünket ma: „Öltsétek magatokra Jézus Krisztust és a testi fegyelmet!” Ennek a kettőnek a keresztény ember életében kéz a kézben kell járnia. Nem öncélúan böjtölünk vagy mondunk le dolgokról, hanem mert Jézus Krisztus is így tenne. Legyen a testünk is kiéhezve az ünnepre, és figyelmesen böjtöljünk: hogy önismeretünk is növekedjen általa.

Az önismeret pedig már az éberség egyik jele. Az alvó ember nincs tudatában, mi történik benne és körülötte, vagy csak tudatalattija játszik vele. Sokszor mintha ilyenek lennénk, és észre sem vesszük a körülöttünk élőket, alternatív világot kreálunk magunkban és magunknak, mert megrémiszt a valóság. Jézus Krisztus hívó szava azonban az állandó jelenben szól és a jelen kihívásainak megoldására hív, így tudunk csak igazán felkészültek lenni az ő érkezésére is. Érdemes fölfigyelni arra, hogy érkezése milyen hétköznapi helyzetekben találja majd a világot.

Legyen az adventi készület ideje számunkra a tudatosság ideje, amikor a hétköznapi tevékenységeimet is megtöltöm imádsággal, amikor próbálok Isten jelenlétére figyelni az életemben. Fedezzük föl újra a röpimákat vagy egy-egy rövid szentírási helyet idézzünk fel magunkban, hogy ne érjen minket váratlanul majd karácsonykor sem az Úr érkezése.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria