Útravaló – 2019. december 8., advent 2. vasárnapja

Mennyire szükségünk volna hiteles emberekre életünkben: az Egyház, a társadalom életében. Olyan emberekre, akik reményt adnak, akik hitelesen képviselik az ügyet, Krisztus ügyét. Milyen kár, hogy az utóbbi évtizedekben magánüggyé váltak dolgok: megszűnt a közösségi tudatunk, ahogy eltűntek a hivatások, és csak munkák lettek, megjelent a „magánélet” is. Nyolc órában végzem a munkám, és a többi: magánélet, magánügy. Milyen nagy szükség volna egy Keresztelő Szent Jánosra ma is, aki hitelesen lép fel kortársai előtt, aki nem egyensúlyozgat, hanem az igazságot mondja, nem félti a pozícióját, mert tudja, hogy a földi pozíció mulandó, és csak az Isten előtti pozíció számít. Ki is megy hozzá egész Jeruzsálem, és kemény, de igaz beszédet hallanak. Ők is érezhették, hogy valami nincs rendben az életükkel és a Keresztelő rá is világít: gyümölcstelen az életetek. A törvénytudók a betű emberei, de elfelejtették az igében jelen lévő Lelket, elfelejtették az igét adó Istent.

A Teremtő, az életet adó Isten nagy kincset és erőt bízott ránk: a Krisztusban elrejtett élet titkát. De mi sokszor csak a titokra figyelünk, és annak rejtettségére – közben elfelejtjük élni az életet, fölfedezni a nyilvánvalót az életünkben. Pedig micsoda élet rejtőzik az Istent szerető ember életében: Izajás próféta látomása a paradicsomi kert sokszínűségét és csodálatos békéjét vetíti elénk! Elgyönyörködhetünk ebben a különös állatseregletben, annak isteni békéjében, és elképesztő erőt fedezhetünk föl benne.

Magunkba nézve is ilyen szép állatseregletet fedezhetünk föl: a bátor oroszlánt, a vérszomjas farkast, a szelíd bárányt, az ártatlan kis borjút. Milyen felfordulás van bennünk néha, amikor egyik vagy másik felülkerekedik. De ha befogadjuk a közelgő Messiást, béke lesz bennünk, a sokféle érzelem, vágy békében tud élni bennünk. És valóban olyan élet és sokszínűség támad bennünk és körülöttünk, ami méltó a teremtő Istenhez, ami már valóban gyümölcsöző élet lehet.

Keresztelő Szent János fellépése és hitelessége elgondolkodtat minket prófétai küldetésünkről. Vajon rámutatunk a mai világ fonákságaira? Rámutatunk a társadalom és a saját közösségeink fonákságaira? Mit kezdünk ezekkel a fonák helyzetekkel? Ferenc pápa sokszor felhív minket, hogy figyeljünk oda azokra, akik kívül rekednek a társadalom és az Egyház peremén. Mert nem elég csak a rámutatás, az okoskodás, a lebuktatás, hanem cselekedni kell. Keresztelő Szent János azért volt hiteles, mert élte is, amit hirdetett. Először a magunkban és köztünk lévő fonákságot kellene megoldanunk, úgy élnünk, ahogy elvárjuk a másiktól, és utána szót emelni a másik jobbítására is.

Az adventi idő lehetőség a jótékonykodásra is, hogy átgondoljuk, valóban szükségünk van-e annyi mindenre, ami körülvesz bennünket? Átnézve szekrényeinket, „majd jó lesz még valamire” tárolóinkat, megtelt hűtőinket, keressük azokat, akik tudják használni, ami nekünk már nem szükséges, de számukra az életet jelentheti. Szakítsunk időt rá, hogy családjaink együtt vigyék el a rászorulóknak vagy a karitásznak a felajánlott dolgainkat, fölösleges holmijainkat. Néha ami számunkra kevés vagy jelentéktelen, az másnak sok és fontos. Főleg a mögötte lévő emberi gesztus: gondoltunk rá, segíteni akarjuk, embernek nézzük, nincs elfelejtve. Így teljesíthetjük Szent Pál mai figyelmeztetését is: „Karoljátok fel egymást, amint Krisztus is felkarolt titeket.”

Magyar Kurír