Útravaló – 2019. június 23., úrnapja

Mint egy jól felépített filmsorozat, olyanok a húsvéti időt követő vasárnapok: Szentlélek, Szentháromság, Krisztus teste és vére, Jézus Szíve. Fontos titkokra mutatnak rá, olyanokra, amelyeken bár évente ismétlődően gondolkodunk, újra és újra értetlenül állunk meg előttük.

Furcsának hathat, hogy titkokról beszél az Egyház, olyannak tűnik, mintha el akarna zárni valamit az emberek elől. A titok idegen szóval: misztérium. És a misztérium olyan
dolgot jelöl, amit csak fokozatosan lehet megérteni, Szent Pálnál pedig a „misztérium” szó magát Krisztust jelöli. És ez a nagy megoldás számunkra, akik kutatjuk az Isten titkait, akik naponta, hetente részt veszünk a szentmisén. A titok maga Krisztus. Egy személy, az élő Isten.

Tudjuk, hogy milyen is egy kapcsolat egy másik emberrel. Nem mindig egyszerű, és mindig maradnak meglepetések, titkok, amiket nem is gondolnánk a másikról. De amiken átsegít minket az, hogy a személy szimpatikus, szeretetre méltó, és sok jó élményünk van vele.

Így van az Egyház Krisztus titokzatos misztériumával, az Oltáriszentséggel. Újra és újra rácsodálkozunk: micsoda titok, hogy saját testét és vérét adja nekünk, szövetségbe von bennünket azzal, hogy belőle táplálkozunk. Amikor Jézus testét és vérét ünnepeljük, képzeljük magunkat pár pillanatra az utolsó vacsora asztalához. Jézus mellett ülünk, akit szeretünk, akihez ragaszkodunk, akire felnézünk. Aki példa számunkra, és akivel jó együtt lenni, mert olyan csodálatos dolgokat mond és tesz. Együtt ülhetünk vele most az asztalnál és együtt ehetünk vele. A szívünk örül, aztán Jézus arról kezd beszélni, hogy elhagy minket, és nem követhetjük; elszomorodunk, és nem értjük, hogy miért teszi ezt… de ő, hogy szeretetének jelét adja, hogy valahogy kifejezze, velünk marad akkor is, amikor már nem látjuk a szemünkkel, fogja a kenyeret és a bort, és szétosztja. Majd ránk bízza, hogy ugyanezt tegyük mi is.

Ugyanezt a mozdulatot ismételjük miséről misére. Megáldjuk, megtörjük és szétosztjuk a kenyeret. Ahogy Jézus is tette. Így emlékezünk az ő szeretetére. De az „ezt cselekedjétek” felszólítás nemcsak erre vonatkozik, hanem nekünk magunknak is osztani kell magunkat, a szeretet egyszerű gesztusait kell tennünk naponta. Nem is akárhogyan, hanem egyszerűen.

Ahogy a kenyér és a bor egyszerű, mindennapi táplálék volt Jézus korában, olyan egyszerű és mindennapi dolgokban kell nekünk is kifejeznünk a szeretetünket. Mert a mindennapok emberei vagyunk. A szívünk a mindennapokban vágyik a leginkább arra, hogy szeretetet kapjon és adjon. Egyszerű gesztusainkat kell megtöltenünk szeretettel és figyelmességgel. Akkor elkerülhetnénk a megfáradást és unalmat, a közömbösséget és érzéketlenséget.

A mai ünnep, bár mi már fényesen vesszük körül, mégiscsak az egyszerűség ünnepe. És talán kérhetjük is ma Istentől, mentsen meg minket attól, hogy elbonyolítsuk az egyszerű dolgokat, hogy felesleges okoskodásokkal kikerüljük a lényeget, elzárjuk az érzelmeinket Isten elől. Kérjünk bölcsességet és bátorságot, hogy rá tudjuk bízni magunkat a Gondviselő Istenre!

Magyar Kurír