Útravaló – 2019. május 12., húsvét 4. vasárnapja

Mi, megváltott emberek mindannyian Isten gyermekei, Jézus és egymás testvérei vagyunk, lehetünk. Így olvassuk a mai szentleckében is. Jézus Krisztus azonban úgy rendelkezett, hogy választott apostolai legyenek küldetésének folytatói a pásztori szolgálatban. Ők az apostolok utódai, Krisztus papjai.

Jézus Krisztus pásztori szolgálatának folytatóira is szükség van az üdvösség történetében. Ők nem fizetett béresek, hanem a rájuk bízottakért akár az életüket is föláldozni kész pásztorok kell hogy legyenek. Így szól az evangélium.

Jézus annak idején maga hívta meg tanítványait és jelölte ki az apostolokat, akikre küldetése folytatását bízta. Semmi mást nem ígért nekik, mint a saját küldetését és sorsát itt a földön és az örökkévalóságban is.

Így van ez ma is. Álláshirdetéssel nem lehet biztosítani, hogy az Egyházban megfelelő számú lelkipásztor legyen. Ma kevesen jelentkeznek erre a szolgálatra, tragikus hiánnyal küzdünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Isten hívó szava hiányzik. Ő ma is elegendő papot hív szolgálatára, de sokan vannak, akik nem válaszolnak igennel a hivatásra. A paphiány oka bennünk van. És viseljük is keserves terhét. A paphiány az egész Egyház keresztje.

A papi hivatás ügye emberi közreműködést igényel. Ez a hívő emberi közösség föladata. Ha a közszellemet a pénz, a hír, a gyönyör utáni áhítozás szállja meg, akkor a papi hivatás nem lesz vonzó. Sőt, a családalapítás, a gyermeknevelés mint hivatás sem virágzik. Minden hivatás egész életet kíván és fogyaszt el. Ha a hívást elnyomja a világ zaja, nem lesznek a hivatásra kész emberek. 

A történelem tanúsága szerint azonban mindig marad egy hűséges kisebbség. Ez a kisebbség most is túl fogja élni a romlás korszakát, a hatalom, az anyagiak és az élvezetek halmozása nélkül. Nekünk az a feladatunk, hogy a krisztusi élethez ragaszkodó emberek maradjunk. Ez szeretetre épülő gondolkozást, beszédet és cselekvést, valamint kereszthordozást jelent, ugyanúgy, mint eddig. Ha bírták az elődeink, mi is bírni fogjuk. A jövőben is lesznek olyan emberek, akik szem előtt tartják, hogy az élet mulandó, és bátran elfogadják Isten hívását. Ez boldogít a földi életben, és üdvözít az örökkévalóságban. A szeretet az olaj, amitől jól működik a világ.

Nem magunknak élünk. Értünk is mások élnek. Ez minden krisztusi hivatásra érvényes. A hitvesek addig boldogok, amíg minden tőlük telhetőt föltétel nélkül megtesznek egymásért. Azok a boldog fiatalok, akik tudva, hogy gyermekeik fölnevelésére szánják az életüket, nem halogatják önző okokból a családalapítást. (Le lehet róla késni.) Minden ember, aki nem szükségtelen holmik gyűjtésével tölti az életét, képes boldogulni a világban, és könnyen fog állni Isten ítélőszéke elé is.

Jézusunk, jó pásztorunk, adj népednek elegendő jó papot, akik nem sajnálják a rájuk bízottak üdvösségének szolgálatában eltölteni az életüket! Ehhez azonban a hivatásokért mondott imán túl hiteles hitvestársak, áldozatos, jó szülők és családok is kellenek.

* * *

Dr. Seregély István emeritus egri érsek szívügyének tekintette, hogy nyugdíjas éveiben az Adoremusba elmélkedéseket írjon. A lelkipásztorkodásnak ez a formája sokakat megérintett, számos elismerő levél és szóbeli közlés érkezett szerkesztőségünkhöz, melyekben az olvasók kimagaslónak tartották írásait, örömmel olvasták Útravaló-gondolatait. Érsek úr előre dolgozott. Karácsony előtt már a 2020-as évre készítettük elő a közös munkát. Ezután érkezett a fájdalmas hír, hogy papi életét befejezve az Örök Hazába költözött. Amikor megköszönjük a Teremtőnek életét és a tehetséget, mellyel megajándékozta, kegyelettel emlékezünk rá, és olvassuk az Adoremus májusi számában eligazító tanítását. Requiescat in pace!

Magyar Kurír