Útravaló – 2019. március 10., nagyböjt 1. vasárnapja

Nézőpont – 2019. március 10., vasárnap | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

(Statio: ad S. Joannem in Laterano)

Rómában már a VI. századtól kezdődően minden nap egy-egy úgynevezett stációs, kijelölt templomban gyülekezett össze e szent időben az Egyház. A megszentelt hely vértanú patrónusa, lelkisége sokszor befolyásolta és értelmezte a nap evangéliumát, liturgiáját. Márciusban mi is ezekre a római bazilikákra utalva és vértanúiknak példája, közbenjárása által kísérve közeledünk megváltásunk ünnepéhez, hiszen a szentek különféle élethelyzeteiben a Lélek újraolvassa számunkra Krisztus misztériumát.

* * *

A nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban megismerjük Krisztus életének titkait – halljuk a mai nap misekönyörgésében. Az Egyház ezzel kijelenti, hogy a böjt, az imádság és a jó cselekedetek nem csupán jámborsági gyakorlatok, hanem olyan eszközök, amelyek segítségével ténylegesen közel kerülünk Krisztushoz. Ez azért lehetséges, mert az Úr Jézus maga is böjtölt, egyedül az Atyát imádta, és nem fitogtatta hatalmát, hanem mások üdvözítésére használta. Így, amikor a keresztény ember ugyanezeket gyakorolja, Krisztushoz válik hasonlóvá. 

Kezdetben nagyböjt első vasárnapjával kezdődött a szent negyven nap, amelynek útjára a Lateráni bazilikában, a keresztény közösség főtemplomában lépett rá a római egyház, és ide tért vissza húsvét éjszakáján a keresztség szentségének kiszolgáltatására. E liturgikus idő lényege ez az egyedül Üdvözítő Krisztus diadala alatt történő útra indulás, a vele való azonosulás, hogy eltanuljuk a Mestertől a helyes, evangéliumi életvitelt, és ezáltal elkezdődjék bennünk a belső pusztaság, az istennélküliség világának szent földdé alakulása. A teremtés ezen helyreállított jóságában merítkeznek meg a keresztelendők húsvét éjszakáján, amikor az Atya ismét a Fiúban látja őket, ők pedig a Fiú által látják az Atyát, és ennek elevenné tételét akarjuk, kérjük a magunk számára a keresztségi fogadalom megújításával.

Jézus életét mintegy keretbe foglalja a kísértés világa. Küldetésének kezdetén ugyanis nem azzal támadja őt a gonosz, hogy vitatja emberségét vagy isteni hatalmát, hanem „a kísértő arra igyekszik rábírni, hogy isteni hatalmát egyre nagyobb mértékben használja föl az üdvösség művére, de közben adja fel önátadásban élt egzisztenciáját” (H. Urs von Balthasar). Ugyanez ismétlődik meg passiójában, amikor a gonosz pusztai szavait már emberek visszhangozzák: Heródes csodára akarja bírni, a főtanács elítéli, mert náluk nagyobbnak, Isten Fiának mondja magát, a katonák és a lator pedig újból felszólítják: ha te vagy a Krisztus, a zsidók királya, szabadítsd meg magad, szállj el a keresztről! Ebből értjük meg a kísértés hazug voltát, azt, ami már az első emberpárban is megpróbálta lerombolni Isten művét: az Istentől kapott gazdagságok Isten nélkül vagy vele szemben való használata – ez teszi pusztasággá a teremtett lét állapotát. Az ennek való ellentmondás, az ezzel járó következmények vállalása pedig maga a megújulás.

Jézus az ember kirekesztettségét veszi magára embersége, de különösképpen is halála által, miként Márk evangéliumában erre utalnak végső szavai: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem! Az Atya legnagyobb Gazdagsága az Atya világából mintegy kivetve érzi magát, amivel áthidalja az Isten és a bűnös ember közötti távolságot. Mi keresztények éppen ezért merünk szembenézni saját pusztaságunkkal, Isten nélküli életterünkkel, mert ezeket az Úr már felkereste, magára vette, sőt, szembenézett velük. Amikor tehát ide eljutunk, mi magunk is Krisztus-követésben járunk, hiszen ő előttünk és velünk járja be az ember és a szent negyven nap pusztaságát.

A teremtés sátán által megrontott világából – ha most, a nagyböjt elején merünk szembesülni azzal, ami bennünk Isten nélküli és pogány, ha felismerjük értékeinket, amelyeket Istentől kaptunk, de őt kihagyva használunk –, eljuthatunk az újjáteremtettség állapotára. Számbavételük a húsvét felé vezető út első lépése, amely során az ima, a böjt és a jó cselekedetek által jobban megismerjük az előttünk haladó Krisztus életének titkát, és így valóra válik bennünk is III. Ince pápának, a Lateránban Assisi Szent Ferencről látott álma: a kicsiny és lenézett ember vállaival megtartja az omladozó Egyház falát, és ezzel lesz építőköve az Egyház megújulásának.

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria