Útravaló – 2019. október 2.

Nézőpont – 2019. október 2., szerda | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.

Túl a naiv képek ábrázolásait látva, amelyeken egy angyal védi a zúgó patak felett pallón átkelő gyermeket, mi, felnőttek ritkán gondolunk őrzőangyalainkra. Pedig az Úr ezt mondta Mózesnek: „Elküldöm angyalomat, hogy őrizzen utadon.” Sőt, a sátán is Isten szavait idézte, amikor megkísértette Jézust: „Ha Isten Fia vagy – mondta –, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” Pál figyelmeztet, hogy nem e világ, hanem a másvilág gonosz hatalmasságai ellen kell küzdenünk. Isten elküldte hozzánk angyalát, hogy álljon mellettünk e küzdelemben, és legyen a segítségünkre mindig, amikor az üdvösségünket veszélyezteti valami. Földhözragadt, világias szemléletű korban élünk, ezért a mai napon ébredjen föl bennünk az őrzőangyalunk iránti tisztelet, kérjük pártfogását, és fejezzük ki iránta való hálánkat. Odaát majd meglátjuk, mennyi mindent köszönhetünk neki.

* * *

Seregély István emeritus egri érsek szívügyének tekintette, hogy nyugdíjas éveiben az Adoremusba elmélkedéseket írjon. A lelkipásztorkodásnak ez a formája sokakat megérintett, számos elismerő levél és szóbeli közlés érkezett szerkesztőségünkhöz, melyekben az olvasók kimagaslónak tartották írásait, örömmel olvasták Útravaló-gondolatait. Érsek úr előre dolgozott. Karácsony előtt már a 2020-as évre készítettük elő a közös munkát. Ezután érkezett a fájdalmas hír, hogy papi életét befejezve az Örök Hazába költözött. Amikor megköszönjük a Teremtőnek életét és a tehetséget, mellyel megajándékozta, kegyelettel emlékezünk rá, és olvassuk az Adoremus októberi számában eligazító tanítását. Requiescat in pace!

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria