Szent Lukács evangélista azzal az erősítéssel olvastatja velünk a boldogságokat, hogy azok letéteményeseiként a tanítványok közösségét jelöli meg, ahol, részesedve az Egyház „bőségéből” és örömteli vágyakozásából, a szegények gazdagodásra, az éhezők bőségre, a sírók nevetésre találnak. A tanítvány mindeközben pedig a Mester sorsával egyesülve leli meg a bőséget és az örömet, mert ebben fedezi föl, hogy nem külső szemlélője a megváltás művének; hogy neki Isten már nem földi javakban, hanem mennyei kincsekben tárja fel önmagát.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria