Útravaló – 2020. április 5., virágvasárnap

Virágvasárnap a passió története olyan mellbevágóan hat az emberre – bármilyen formában kapja is: énekelve, olvasva vagy dramatizált előadásban –, hogy a prédikációnak kevés hely marad, nemcsak időben, hanem egyáltalán a szívünkben. Ha jó az interpretáció, a padban ülő hívek (és az oltár körül levők is) óhatatlanul magukra kell hogy ismerjenek a történet egy-egy szereplőjében. Hiszen ha végighallgatjuk a drámát, a teljességhez hozzátartozik: az élet hozhatja, hogy valamelyik szereplő sorsára jutunk. Ezért a passiótörténet karaktereit emelem ki most, oly módon, hogy abba beleérezhessük saját helyzetünket is – akár azzal a szándékkal, hogy ettől mentsen meg bennünket a jó Isten.

Az az igazság, hogy a szereplők nem minden esetben gonosztevők. Ha kivesszük őket a történetből és félretesszük előítéleteinket, érdekes dolgokat figyelhetünk meg rajtuk.

A farizeusok szigorúan vallásos emberek voltak, akik minden erejükkel meg akarták tartani Isten törvényét. Ezzel a típussal az a probléma, hogy amit gonosznak ismer, azt el akarja pusztítani. Pál apostol, mielőtt keresztény lett, így gyilkolta a keresztényeket. Hadjáratot indított ellenük. Jelenleg a terroristák viselkednek hasonló módon.

Különös szereplő Kaifás, aki a népért való aggódást istenszolgálatnak tekintette. Pilátus a helyzetéből fakadóan védte a törvényes rendet, a nyugtalansággal terhelt időszakban. Természetesen tudta, hogy Jézus ártatlan, de félt attól, hogy elszabadulnak az indulatok, ha nem teszi meg, amit a vallási vezetők követelnek. Legtöbb ember tudja, mi az igazság, de hiányzik a bátorsága a szerint cselekedni. Pilátus nincs egyedül ezzel. A világ vezetői is tudják, mi az igazság, de hiányzik belőlük a bátorság annak megfelelően cselekedni, ezért gyakran maguk is utálják, amit tesznek. Júdás valószínűleg csalódott, kiábrándult ember, aki kezébe akarja venni a dolgok irányítását, és úgy véli, kiderül az igazság, ha a tömeg sarokba szorítja Jézust. Itt van Péter, egy ember, aki vézna, törékeny, nyápic és gyáva. De ha valaki volt hasonló helyzetben, megérti őt. Később sírva fakadt, ezt viszont már nem mindenki követi. A katonák szerepe is tipikus. A történelem során gyakran hallottuk: azt tettem, amit mondtak, parancsra tettem. Szeretünk másokat hibáztatni saját bűneink miatt, felelősségvállalás helyett hárítunk.

Végül ott a végletekig felkorbácsolt indulatú tömeg. Valószínűleg fogalmuk sem volt arról, mi történik. Mások is ezt tették – mentegethetik magukat. Ezzel a kifogással takarózik mindenki a világon, ahol a gonoszság felülkerekedik a jóságon, vagy az abszurditás a normalitáson. Ahol a hatalom és az erőszak győz a kultúra fölött, ott az életnek ez lesz a természete. Sajnos a sötét erők mindenkiben meghúzódnak, és könnyen helyzetbe hoznak minket is – mint a passiótörténet szereplőit. Ez a dráma folytatódik ma is. Nem múltbeli esemény, hanem mai. Amikor úgy érezzük, esetleg kijelentjük: mit tehetnék, én csak egy ember vagyok. Hogyan tudnék én szembeszállni az erőszakkal? Vagy még inkább ha azzal lépek tovább, hogy ez nem az én problémám. A baj nemcsak az, hogy Jézus meghalt, hanem az, hogy a folyamat nem állt meg.

Magyar Kurír